2010. szeptember 15., 10:162010. szeptember 15., 10:16
Az E csoport nyitófordulójában a továbbjutásra legkevésbé esélyes két csapat csap össze, amelyek elsősorban egymás ellen reménykedhetnek a pontszerzésben, hiszen további ellenfeleik a tavalyi döntős Bayern München és az erdélyiek számára régi ismerősnek számító AS Roma lesznek.
Talán ennek is betudható, hogy tegnap estig az eladott jegyek száma nem érte el a 10 ezret.
Ettől függetlenül tegnap délután hatalmas volt a sürgés-forgás a fellegvári arénában, az edzések kezdetére az UEFA emberei már elhelyezték a pálya körül a BL hivatalos hirdetőinek reklámjait, és a tévések is javában csomagolták ki a felszerelést, amikor Sorin Cârţu, a CFR alig két napja kinevezett új edzője elkezdte a tréninget.
A szakember óvatos derűlátással nyilatkozott csapata esélyeiről, kiemelve, hogy a Basel a jobb csapat, főleg kiváló támadószekciójának köszönhetően. „Streller, Frei, Hüggel vagy Shaqiri mind kiváló játékos, aki képes eldönteni a meccset. Célunk egy jó eredmény elérése, de hogy ezt támadó- vagy védekező játékkal tudjuk bebiztosítani, az már a konjunktúrától és az ellenfél reakciójától függ” – vélte Cârţu.
A csapat kapitánya, a portugál Ricardo Cadú már határozottabb volt: „A Bajnokok Ligájában kell lemosnunk a bajnokságban minket ért szégyent. Jó csapat a Basel, erős a támadójátéka, de verhető.” Thorsten Fink, a svájciak német edzője a csoport leggyengébb tagjának nevezte csapatát a hivatalos sajtótájékoztatón, de nem titkolta, hogy minimum a 3. helyre szeretnének beérni. Fink emellett elárulta, nem örül a CFR-es edzőváltásnak, ugyanis így nem tudja, milyen játékrendszerben lépnek majd pályára a kolozsváriak.
A Liga 1-ben a 12. helyen álló CFR még a hazai pálya előnyében sem bízhat igazán, hiszen a korábbi 13, Kolozsváron megvívott nemzetközi kupameccséből csupán ötöt tudott megnyerni, ebből hármat még 2005-ben, az Intertotó Kupában. Az viszont a vasutasok mellett szól, hogy a 2008-as BL és a tavalyi Európa Liga csoportküzdelmeiben is győzelemmel kezdtek – igaz, több meccset nem is nyertek utána. A CFR keretében kilenc játékos – Stăncioiu, Nuno Claro, Tony, Panin, Alcantara, Cadú, G. Mureşan, Culio és Emmanuel Koné – maradt az előző BL-szereplés óta, míg a sérült Yssouf Konét, valamint Peraltát most nem nevezték be. Cârţu már kinevezésekor panaszkodott arra, hogy Peralta és Bud nem került fel az UEFA-hoz elküldött listára, amelyet még elődje, Andrea Mandorlini állított össze.
A két csapat korábban még nem találkozott európai kupamérkőzésen, sőt sem a CFR nem játszott svájci, sem a Basel román csapat ellen. A két ország kupacsapatainak korábbi hét párharcából háromszor jutott tovább a román csapat (mindannyiszor a Steaua). Csoportkörbeli mérkőzés egyetlen szerepel a statisztikákban: 1995-ben, az Intertotó Kupában az Aarau győzött 3-2-re Kolozsváron, az U otthonában. A mérkőzést az ír Alan Kelly vezeti.
A BL-ben ma bemutatkozó két olasz csapat, az AS Roma és az AC Milan a gyenge bajnoki rajt után a nemzetközi porondon javítana. A Kolozsvári CFR-rel egy csoportban szereplő rómaiaknak rendkívül nehéz lesz kiengesztelniük szurkolóikat, mivel az előző kiírásban döntős Bayern München otthonában lépnek pályára. A fővárosiak a Serie A-ban előbb a Cesenával játszottak döntetlent, majd Cagliariban szenvedtek 5-1-es vereséget. Claudio Ranieri, a Farkasok trénere az eddigi kiábrándító eredmények és játék ellenére úgy véli, csapata győzelmi eséllyel lép pályára bárhol, így a bajorok vendégeként is. A Bayern München sem lesz híján a motivációnak, elvégre a bajorok mindössze négy pontot gyűjtöttek a Bundesliga első három fordulójában.
A Romához hasonlóan az AC Milan is nagy hazai pofon után próbál javítani, mégpedig a vendég Auxerre ellenében. Massimiliano Allegri vezetőedző kijelentette: a győzelmen kívül semmi más nem elfogadható, miután együttese meglepetésre a hétvégén kétgólos vereséget szenvedett az újonc Cesenától. A „halálcsoport” másik meccsén, a Real–Ajax összecsapáson bemutatkozik a BL-ben a királyi gárda kispadján José Mourinho, aki az elmúlt szezonban az Intert a végső győzelemig vezette. Bár a Real győzött hétvégén, a szurkolók olyannyira elégedetlenek voltak a mutatott játékkal, hogy kifütyülték a játékosokat. Cristiano Ronaldóéknak várhatóan ismét meg kell izzadniuk, ugyanis vendégeik kirobbanó formában vannak: uruguayi csatáruk, Suárez vezetésével öt meccs alatt 16 gólt lőttek a holland bajnokságban – ebből Suárez hatot vállalt be.
E csoport:
Kolozsvári CFR–FC Basel (RTV 1, 21.45),
Bayern München–AS Roma.
F csoport:
Olympique Marseille–Szpartak Moszkva,
MSK Zsolna–Chelsea.
G csoport:
Real Madrid–Ajax Amsterdam,
AC Milan–Auxerre.
H csoport:
Sahtar Doneck–Partizan Belgrád,
Arsenal–Braga.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.