BL: csodát remél a Steaua Madridban

• Labdarúgás P. A. • Már a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulója után kiderülhet, ki jut tovább az E jelû négyesbõl: ha a Real Madrid és az Olympique Lyon hazai pályán legyõzi a Steauát, illetve a Dinamo Kijevet, utóbbi két csapat már csak az UEFA-kupa-szereplést biztosító harmadik helyért marad versenyben. Ezt próbálja megakadályozni a román bajnoki címvédõ Madridban – ahol mintegy 15 ezer piros-kék szurkoló támogatására számíthat –, ám még George Becali klubtulajdonos is tisztában van az erõviszonyokkal: „Csak a csodában bízhatunk. A Steaua mást fog játszani, mint Bukarestben – sokkal motiváltabbak leszünk, és remélem, ezen a meccsen is betalálunk”. Fabio Capello, a spanyolok mestere nem bízza a véletlenre a három pont sorsát: „Nyernünk kell, és továbbjutunk. Nem félünk senkitõl, a hírnevünk arra kötelez, hogy az esélyektõl függetlenül a maximumot hozzuk ki magunkból”. A bukarestiek nem számíthatnak a Santiago Bernabeu-stadionban Rãdoi, Iacob, Cristocea, Saban, valamint Neºu játékára, míg a házigazdák a sérült Salgado és Cicinho, valamint fegyelmi problémái miatt a keretbõl számûzött Cassano nélkül állnak ki a találkozón. Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, ma, E csoport: Real Madrid–Steaua (Pro Tv, 21.45), Olympique Lyon–Dinamo Kijev. F csoport: FC Köbenhavn– Manchester United, Benfica–Celtic Glasgow. G csoport: Arsenal–CSZKA Moszkva, Hamburger SV–FC Porto. H csoport: AC Milan–Anderlecht, AEK Athén–Lille. ----------

Gazda Árpád

2006. november 01., 00:002006. november 01., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában