2011. november 16., 08:352011. november 16., 08:35
A címvédő Larvik, a dán Midtjylland és a spanyol Itxako Navarra lesz a Győr ellenfele a női kézilabda-Bajnokok Ligájában. A magyar csapat, mivel az első körben csoportelső lett, a középdöntőben egy másik elsőt (a címvédő Larvikot), valamint két csoportmásodik együttest (a tavalyi döntős spanyol Itxako Navarrát és a dán Midtjyllandot) kapta. A győriek négy győzelemmel és két vereséggel nyerték meg kvartettjüket – a Metzet, a Randerst és a Hypót megelőzve –, akárcsak a Larvik, amely a Krim Ljubljana, a Viborg és a Podravka Kapronca előtt zárt az élen.
A magyar és a norvég bajnok tavaly is egy csoportban szerepelt a középdöntőben, akkor a győriek nyerték meg a csoportot. Az Itxako – amely az elmúlt idényben meglepetésre az elődöntőben kiütötte a magyar együttest – most az Oltchim által megnyert négyesben zárt a második helyen, a Dinamo Volgográdot és a Buxtehudert megelőzve. A Midtjylland a Buducsnoszt mögött, illetve a Byasen és a Thüringer HC előtt végezve jutott a legjobb 8 közé.
Konkoly Csaba, az ETO vezetőedzője az MTI-nek elmondta: a feladat adott, ezt a három ellenfelet kell legyőzni. „Azt már a sorsolás előtt tudni lehetett, hogy nem nagyon, hanem nagyon-nagyon erős csapatokat kapunk. A Larvik címvédő, míg a spanyolok képesek arra, hogy beleszóljanak az első két hely sorsába. A Midtjylland erejét nem ismerem, de sokat mond, hogy a Trondheimnél volt jobb. Ebből a csoportból kell továbbjutó helyen végeznünk” – fogalmazott a magyar szakember, akinek csapata 2012 februárjában Navarrában kezd.
Konkoly szerint a másik ágon az Oltchim kiemelkedik a mezőnyből, és a románok mellett a Buducsnoszt várható az elődöntőbe. A két csapat tavaly is egyazon kvartettben szerepelt, és sikerélményük csak a montenegróiakanak volt, hiszen megnyerték a csoportot, míg a Vâlcea utolsó lett. A mostani négyest az előző körben a Larvik mögött végzett szlovén Krim Ljubljana, illetve a Győr csoportjából érkező Metz egészíti ki. „Ezen a szinten nincsenek könnyű ellenfelek, az a dolgunk, hogy játsszunk. A célkitűzésünk a BL-döntőbe jutás, ehhez pedig az lenne a legideálisabb, ha mindenkit legyőzünk. A csoportelőség első látásra a Buducsnoszt elleni párharc során dőlhet el, de történtek már meglepetések is” – értékelt Radu Voina, az első meccsét Ljubljanában játszó Oltchim trénere.
Utóbbi megállapításban bízik a Kolozsvári U Jolidon, hiszen nem a BL-selejtezőkből a KEK-be került román bajnoki ezüstérmes a Dinamo Volgográd elleni párharc esélyese. Az orosz csapat az Oltchim csoportjából került át a második legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjébe: itt 6 ponttal lett harmadik, úgy, hogy a csoportelső Oltchim csak a Dinamótól kapott ki. „Mindent elmond, hogy az orosz bajnokról beszélünk, amely legyőzte az Oltchimot is. Az esélyekről csak annyit, hogy az oroszok a favoritok. Szeretnénk felajánlani nekik, hogy mindkét meccset Kolozsváron játsszuk le” – nyilatkozta Cosmin Sălăjan, az egyetemistacsapat sportigazgatója. Az U az elmúlt körben sem utazott el otthonról: két hazai sikerrel búcsúztatta a norvég Levangert. Az EHF-kupában érdekelt erdélyi együttesnek szintén nem kell átlépnie az országhatárt, ugyanis az izraeli Bnej Herzeliján túljutott Zilahi HC az elmúlt fordulóban a lengyel SPR Lublin búcsúztató Bukaresti CSM-vel került szembe. Február 4–5-én a román fővárosban lesz az első meccs, az U otthon kezd.
A magyar csapatok a KEK-ben és az EHF-kupa nyolcaddöntőjében is legyőzhető ellenfeleket kaptak a tegnapi bécsi sorsoláson. A KEK-ben a 16 között még három magyar együttes van versenyben: a címvédő FTC az orosz Rosztov Don, a DVSC a spanyol Mar Sagunto, míg az Alcoa a szerb RK Zajecsár együttesét kapta ellenfélnek. Előbbi két csapat idegenben, a székesfehérváriak pedig otthon kezdenek. Az EHF-kupában a Vác a török Piyango, a Békéscsaba pedig az előző idényben az FTC ellen KEK-finalista, a nyáron meggyengült spanyol Mar Alicante csapatával találkozik a nyolcaddöntőben. Az első mérkőzésen mindkét magyar résztvevő idegenben kezd.
Bajnokok Ligája, középdöntő, a csoportbeosztások, 1. csoport: Larvik, Győri Audi ETO KC, Itxako Navarra, FC Midtjylland. 2. csoport: Buducsnoszt Podgorica, Râmnicu Vâlcea-i Oltchim, Krim Ljubljana, Metz. A középdöntő játéknapjai: 2012. február 4/5. (Navarra–Győr, Krim–Oltchim), 11/12. (Győr–Mydtjylland, Oltchim–Metz), 18/19. (Győr–Larvik, Oltchim–Buducsnoszt), 25/26. (Mydtjylland–Győr, Metz–Oltchim), március 3/4. (Győr–Navarra, Oltchim–Krim), 10/11. (Larvik–Győr, Buducsnoszt–
Oltchim).
KEK, nyolcaddöntő (első mérkőzések: 2012. február 4/5., visszavágók: február 11/12.): Kolozsvári U Jolidon–Dinamo Volgográd, Rosztov Don–FTC-Rail Cargo Hungaria, Mar Sagunto–DVSC-Fórum, Alcoa FKC–RK Zajecsár, Trondheim–Lubin, Lipcse–Metalurg Szkopje, Viborg–Sävehof, Randers–Zvezda Zvenyigorod.
EHF-kupa, nyolcaddöntő: Bukaresti CSM–Zilahi HC, Piyango–Vác, Mar Alicante-Békéscsaba, Esbjerg–Holstebro, Bayer Leverkusen–Asztrahany, Mios–Nimes, Vejen–Frankfurter HC, Lada Togliatti–Bera Bera.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.