Listavezetőként karácsonyozik a Viitorul az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, miután a naptári év utolsó, 21. fordulójában 3-1-re legyőzte hazai pályán a Botoșani-t.
2016. december 20., 17:232016. december 20., 17:23
A hétfő esti összecsapást évzáró ünnepséggel folytatták, ahol Gheorghe Hagi alakulata elérkezettnek látta az időt, hogy hivatalos indulóval ünnepelje meg ezt az újabb klubtörténeti pillanatot. A dalszöveg már a célokról is árulkodik: a Konstanca megyei együttes bajnoki címre pályázik.
A felsőházi rájátszásba jutást ugyan matematikailag még nem biztosították be, de Cristian Bivolaru klubelnök szerint, ha kulcsembereik mellé még leigazolnak négy tapasztalt játékost, akkor elég erős lesz a kispadjuk ahhoz, hogy esélyesként pályázzanak a szezon végi elsőségre. A ProSport keddi online műsorában azt is leszögezte, hogy amennyiben nem kapnak kimagasló ajánlatot, most télen senkit sem akarnak elengedni a keretükből. „Nálunk nagyon egyszerű a helyzet: a költségvetésünk biztosított\" – hangsúlyozta. Hozzátette viszont, hogy a Viitorulnál vannak a legkisebb fizetések a Liga 1-ben. A kezdő tizenegyben szereplő játékosoknak 3 ezer eurót fizetnek, az akadémiájukról érkező fiatalok pedig csak szimbolikus juttatást kapnak, mert arra lettek „nevelve\", hogy a kezdőcsapatba jutásért harcoljanak.
Felzárkózott az Astra
A Viitorul keretéből a George Becali tulajdonában lévő Steaua Bogdan Ţîrut, Romario Benzart és Răzvan Marint szerette volna átigazolni, hiszen az összetett második helyén telelő bukaresti „piros-kékek\" most ismét újjáépítenék a keretüket. Az új felállás egyik alappillére az a Denis Alibec lehet, aki hétfő este góllal „köszönt el\" a Giurgiui Astrától, hogy jövőre már a fővárosi csapatot erősítse. A 2016-os év legjobb romániai labdarúgójának választott csatár találatával a bajnoki címvédő 1-0-ra le is győzte otthonában az eddig kimagaslóan teljesítő újoncot, a Medgyesi Gaz Metant, és így egy pont különbséggel maradnak csak el a még felsőházi rájátszásba jutást jelentő hatodik helytől. Az Astra színeiben 83 meccsen 41 gólt szerző Alibec Facebook-oldalán búcsúzott el együttesétől, hozzátéve, hogy reményei szerint hozzásegítette az Astrát a play-offhoz.
Balaj elérzékenyült
Ezen a medgyesi összecsapáson nem csak Alibec búcsúzott az Astrától, hiszen Cristian Balaj is lezárt egy korszakot: 45 évesen visszavonul a játékvezetői pályafutástól. A köszöntésekor könnyeivel küszködő nagybányai sípmester – aki két éve megállította a Kolozsvári CFR–Steaua meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai miatt – kedden már a DigiSport reggeli műsorának a vendége volt, ahol leszögezte: nem áll szándékában megpályázni a bírói testület (CCA) irányítását.
„Alig boldogultam az általam elkövetetett tévedésekkel, a CCA elnökeként pedig még mások hibáiért is nekem kellene felelnem. Ez túl sok lenne. Mindig is azt mondtam, hogy a játékvezetőknek a saját döntéseiért kell felelősséget vállalniuk. Sajnos én is hoztam olyan döntést, amit utólag megbántam, de mostantól én leszek a legjobb, mert a tévé képernyői mögül nézem a meccseket és figyelem, ahogy második hibáznak\" – fogalmazott. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöki tisztségérének esetleges megpályázásról most nem beszélt, de hozzáfűzte: örülne, ha majd a korábbi válogatott Ciprian Marica nyerné el a mandátumot.
Örökrangadós évzáró
A Liga 1-es pontvadászat alapszakaszából még öt forduló van hátra, de a 22. etapot majd csak februárban rendezik. Addig a Viitorul mögött a Steaua két ponttal elmaradva a második az összetettben. A dobogó harmadik fokára a Craiova léphet előre, amennyiben a fellebbviteli bizottság helyben hagyja a Medgyesre kirótt, három pont levonását jelentő büntetést, de ugyanilyen szankció fenyegeti a Pandurii és az ASA csapatát. Utóbbi Pandurii elleni összecsapásának végeredményéről szerdán döntenek, addig kilenc ponttal áll az utolsó előtti helyen. Az évet Ligakupa-elődöntővel zárják: szerdán a Marosvásárhelyi ASA–Temesvári Poli (20.30), csütörtökön pedig Dinamo–Steaua (20.30) örökrangadót rendeznek az oda-visszavágós alapon szervezett szakasz első felvonásában.
A labdarúgó-Liga 1 állása:
1. Viitorul 21 13 3 5 29-19 42
2. Steaua 21 12 4 5 27-16 40
3. Medgyes 21 10 7 4 33-21 37
4. Craiova 21 11 4 6 28-21 37
5. Dinamo 21 9 5 7 33-28 32
6. CFR* 21 10 6 5 34-20 30
7. Astra 21 8 5 8 21-25 29
8. Botoșani 21 7 4 10 25-25 25
9. Iași 21 7 4 10 22-23 25
10. Voluntari 21 7 4 10 27-29 25
11. Pandurii 20 6 6 8 22-29 24
12. Chiajna 21 4 5 12 11-26 17
13. ASA* 20 4 3 13 16-33 9
14. Poli** 21 6 4 11 21-34 8
* a CFR-t és az ASA-t 6 pont levonásával büntették
** a Polit 14 pont levonásával büntették
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!