Bejött a brassói hokicsapat „egyszerű játéka” a galaciak ellen

A romániai csapatok közül csak a Brassói Coronának volt oka ünnepelni hétvégén a jégkorong-Mol Ligában, ráadásul a Galaci Dunărea elleni sikerei a hazai pontvadászatba is beszámítanak.

Krónika

2016. október 02., 17:392016. október 02., 17:39


A hazai bajnok moldvai együttes a címvédő Miskolci DVTK Jegesmedvéktől csütörtök este elszenvedett 5-2-es veresége után utazott a barcasági „Farkasokhoz\", ám ott előbb 6-4-re, majd 12-4-re maradt alul. Edzőjük, Marius Trandafir szerint az eredmény nem tükrözi a két csapat közötti különbséget, de a fáradtság rányomta a bélyegét a játékukra. Nekik ugyanis még újdonságot jelent, hogy egyszerre kell két bajnokságban helytállniuk, miközben a Cenk alattiak már rutinosak a sűrű program terén.

A Coronát edző Martin Lacroix pénteken a pontszerzés ellenére sem volt elégedett tanítványai teljesítményével, másnap viszont már külön dicsérte azok elszántságát. „Lehet, hogy az ellenfél elfáradt, de én akkor is kiemelném a magunk érdemét. Egyszerűen játszottunk, a ketrec felé küldtük a korongot, és minden összevetve elégedett vagyok azzal, amit láttam\" – szögezte le a kanadai szakember.

Honfitársa, a Csíkszeredai Sportklubot edző Tom McCarthy épp ezt az „egyszerű\" játékot hiányolta a Jegesmedvék ellen 4-1-re elveszített meccsük után. „A mérkőzés nagy részében méltó ellenfelei voltunk a Miskolcnak. Vannak viszont bosszantó hibák a játékunkban. Nem startolunk rá a korongokra, nem tesszük oda kellőképpen magunkat a játékhoz, rossz megoldásokat választunk. Sokkal egyszerűbb játékot kéne játszani, ezzel szemben mi az egyéni megoldásokat választjuk. Sokkal nagyobb koncentráció kell az első perctől\" – értékelt a szakember.

A hargitai „kék-fehérek\" a vasárnap este rendezendő Mol Liga-mérkőzések eredményétől függetlenül a kilencedik helyen állnak a tizenegy csapatos mezőny Budapesti MAC által vezetett összetettjében, miközben a hazai élvonal tabelláján visszacsúsztak a második helyre – a két meccsel többet játszott Brassó mögé. A Galacot különben hétvégén a Gyergyószentmiklósi Progym is megelőzte az országos bajnokság alapszakaszában, mert a „piros-fehéreknek\" sikerült mindkét meccsüket megnyerni a Steaua ellen: előbb 3-1-re, majd 7-3-ra múlták felül a bukaresti „bakákat”.  

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK