2012. szeptember 11., 08:492012. szeptember 11., 08:49
Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a privatizálás előtt álló, ám a késlekedés miatt anyagi háttér nélkül maradt vállalatnál „félretették” a kontinens egyik legnevesebb klubcsapata fenntartására szánt összeget, kiderült, hogy erről szó sincs: az együttes kasszája szeptembertől üres. Constantin Roibu, a vegyi üzem nemrég lemondott vezérigazgatója – akinek köszönhetően az együttes világhírűvé vált – elárulta, jelenleg arra sincs pénz, hogy az Oltchim októberben rajthoz álljon a Bajnokok Ligájában. Úgy tűnik, bármilyen befektető ingyen átveheti a csapatot, és akár Bukarestbe is átköltöztethetik.
A csapat 3 millió eurós költségvetésre alapozva kezdte meg az idényt. Amint arról beszámoltunk, az Oltchim a nyáron világklasszisokat igazolt: jött a francia Allison Pineau és Amandine Leynaud (Metz), a spanyol Silvia Navarro és a portugál Alexandrina Barbosa (Itxako Navarra), valamint a montenegrói Katarina Bulatovics (Buducsnoszt Podgorica), aki idén BL-t nyert, és olimpiai ezüstérmes lett, Londonban a gólkirályi címet is elhódította.
A kispadra a Viborggal 2009-ben és 2010-ben is BL-t nyerő dán Jakob Vestergaard érkezett. Az erősítések egyértelműen azt a célt szolgálták, hogy a Romániában egyeduralkodó és Európában is a legjobbak között számon tartott gárda megnyerje a BL-t. Most azonban még az sem biztos, hogy a csapat ki tud állni az első csoportkör október 14-én kezdődő küzdelmeiben, ahol a dán Randers, az osztrák Hypo és egy, a selejtezőkből érkező együttes lenne az ellenfél.
„Az Oltchim kereskedelmi vállalat a továbbiakban nem tudja fenntartani a kézilabdacsapatot, ettől a hónaptól fogva új szponzorokat kell keresni. Az Oltchim a következő 3-4 hónapban biztosan nem tud pénzt utalni a csapatnak, és az is megtörténhet, hogy ez idő alatt egy olyan befektető vásárolja fel az üzemet, aki nem lát reklámlehetőséget egy kézilabdacsapatban” – nyilatkozta Roibu, aki szerint havonta mintegy 250 ezer euróra lenne szükség. A volt vezető azt is egy járható útnak tartja, ha a romániai cégek összefognak, és fejeként havi néhány ezer eurós támogatással beszállva életben tartanák az ország egyik legjobb sportegyesületét. Ellenkező esetben az Oltchim játékosait szélnek kellene ereszteni, és kárba veszne mindaz, amit hosszú évek alatt felépítettek.
Az Oltchim vegyipari üzem egyébként annak nyomán került kilátástalan helyzetbe, hogy a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap között született egy megállapodás, mely szerint az Oltchimet legkésőbb e hónap 17-éig magánkézbe kell adni. A privatizációhoz szükséges lépések azonban késlekedtek, a kormány által beígért intézkedések elmaradtak. Az üzem áram nélkül maradt, a munkások pedig két hónapja nem kaptak fizetést, és sztrájkba léptek. A szakszervezet szerint privatizáció helyett fel akarják számolni a vállalatot, amely az elmúlt években mintegy egymilliárd lejes veszteséget halmozott fel.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.