Nem fizetek semmit. Nem loptam semmit. Mindent pénzért vásároltam" – szögezte le vehemensen George Becali, aki keddi sajtótájékoztatóján heves gesztikulálások közepette papírokkal igazolta, hogyan került 2003-ban a tulajdonába a Steaua futballklubja, és miként hagyták jóvá az azt működtető kereskedelmi társaság nevét.
2017. január 17., 15:432017. január 17., 15:43
Azt, amelyet a régóta húzódó márkavitában a Steaua katonai sportklubja (CSA) bírósági úton vonatott vissza. „De én nem változtatom meg most a nevet. A végrehajtás felfüggesztését fogom kérni\" – hangsúlyozta a piperai üzletember. Elmondása szerint 2000-ben a Steauának 4 millió dollárnyi adóssága volt, amit ő kifizetett, hogy aztán egy évvel később további 6 millió dollárért részvényeket vásároljon a később létrehozott társaságból.
„Az akkori vezetők mind megszavazták és aláírták, hogy a Bukaresti Steaua Rt. formalitások nélkül átvegye az élvonalbeli helyet és a dicsőséglistát. Most előállnak azzal, hogy én loptam. Én, Becali, az a rossz ember, mit csináltam: 1,8 millió eurónyi adót és illetéket fizettem a pályáért és 2,5 millió eurónyi bérleti díjat. Miért fogadták el akkor a pénzt, ha szerintük loptam. 33 millió eurónyi adót és illetéket fizettem az államnak\" – ecsetelte. Meglátása szerint neki nincs is köze a „bakákhoz\", mivel ő már Adrian Păunescu egyesületétől vette át a csapatot.
Mint arról korábban beszámoltunk, a CSA – miután a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy őket illeti meg az elmúlt tizenhárom évben Becali klubja által használt csillagos embléma – 37 millió euró kártérítést követel a futballklubot üzemelő vállalattól, jogászuk, Florin Talpan pedig még a Liga 1-es csapat átadását is indokoltnak tartaná – de legalábbis kizáratná az élvonalból.
Ez utóbbitól ugyan a klub kedden közleményben határolódott el, de a márkavitában nem hátrálnak. Leszögezték: következetesek maradnak ahhoz a tavaly decemberben bemutatott tervhez, amely szerint Marius Lăcătuș irányítása alatt a negyedik ligából akarják idővel felküzdeni magukat az élvonalba. Becali szerint amúgy sem vehetnék át a Steaua helyét, a kártérítés mértékével pedig nem ért egyet. „Nincs esélyük megnyerni a pert. Legfennebb három évre vonatkozóan kérhetnének kártérítést, de gyakorlatban az is másfél év lenne, mert megváltoztattam az emblémát\" – magyarázta.
Bár a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közleményben hangsúlyozta, hogy a névváltoztatás nem járna szankcióval, a Steaua-tulajdonos leszögezte, hogy a márkavitában kész elmenni az Európai Unió luxemburgi legfelsőbb bíróságához, és ha névváltoztatásra kötelezik, visszakéri azt az összesen tízmillió eurót, amit 2000 és 2003 között befektetett a klubba.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!