Fotó: Sánta Imre
Újabb három ponttal növelte pontjai számát az újonc Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a másodosztályos labdarúgó-bajnokság hétvégi tizedik fordulójában: hazai pályán 4-1-re legyőzte azt az UTA-t, amely az elmúlt szezonban még az élvonalbeli szerepélésért játszott osztályozót.
Az aradiak számára ez az összecsapás felidézte a korábban Brassóban átélteket, mert Curtuiuș fejesgóljával (46. perc) hiába kerültek előnybe, ellenfelük Hadnagy Attila vezérletével „megsorozta\" őket. A háromszékiek élvonalból igazolt csapatkapitánya előbb a 61. percben küldte a labdát tíz méterről a kapuba, majd a következő percben már büntetőből fordította a javukra az állást. Mesterhármast a 71. percben ünnepelhetett, hogy utána még Curtuiuș kiállítását kihasználva Plămadă is legyőzze Miron kapust.
Az OSK-t edző Valentin Suciu szerint ebben a szurkolók biztatása is segítette őket, mert amíg az első félidőben még nem tudták kihasználni a pályafölényüket, a második félidőben, az egyenlítés után már felszabadultan futballoztak. „Látszott a fiúkon, hogy nagyon akarták a győzelmet. Jó, hogy a bekapott gólt követően meg tudtuk fordítani az eredményt, és bebizonyítottuk, hogy nehéz helyzetekből is fel tudunk állni\" – nyilatkozta.
Hozzá hasonlóan Hadnagy is úgy érezte, hogy végig fölényben játszottak, esélyt sem adtak az UTA-nak. „Nagyon erős csapatot győztünk le. Elégedettek vagyunk az eredménnyel, de főleg azzal, hogy tényleg jól játszottunk. És számomra az is elégtétel, hogy három góllal járulhattam hozzá a csapatom sikeréhez\" – mondta. Az aradiakat edző Nagy Roland rámutatott arra, hogy másképp kellett volna játszaniuk, miután megszerezték a vezetést. Szerinte megint elveszítették a fejüket, nem tartották meg a labdát, nem támadtak, és „szégyenteljes” vereséget szenvedtek. „Talán sikerült volna, ha az ellenfél nem egyenlít egy vitatott leshelyzetből. Ehhez még hozzájött Curtuiuș kiállítása is, de nem akarom megint a játékvezetést bírálni, mert már meguntam, és amúgy is mi követtük el a nagyobb hibákat\" – tette hozzá.
A vereség ellenére az UTA (20 pont) még két ponttal maga mögött tudja a Sepsit az összetettben, de leszakadt a listavezető, ugyancsak újonc Bukaresti Juventustól, amelyik hétvégén a vendég Tatrang felett aratott 6-0-s győzelemmel őrizte meg pozícióját. Üldözői közül a Suceava 2-1-re nyert Resicabányán. A mezőny végén a Pankota és a Berceni most szombaton, az egymás elleni gól nélküli döntetlenjükkel szerezték meg szezonbeli első pontjaikat, a Temesvári ASU Poli (8 pont) és a Nagyváradi Luceafărul (10 pont) viszont nem tudott előrébb lépni. Előbbi az Afumați pályáján maradt alul 2-0-ra, míg utóbbi otthon kapott ki 1-0-ra a Balotești-től. A többi eredmény: Szatmárnémeti–Călărași 2-2, Clinceni–Brăila 3-1. A Brassó vasárnap délután fogadja a Târgoviștét, míg a Mioveni-hez hétfőn látogat a Vâlcea.
A csapatoknak nem sok ideje marad pihenni, mert keddtől csütörtökig a Román Kupa negyedik körét rendezik, ahol többek között a Luceafărul Szászsebesen, a Szatmárnémeti Szászrégenben, a Pankota az ASU-nál, az UTA Kisbecskereken, a Brassó pedig Sepsiszentgyörgyön játszik.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!