Az első pofon a legnagyobb – Magyarország legyőzte Romániát

Megkapta az első pofont Magyarország és Románia férfi vízilabda-válogatottja a trieszti olimpiai selejtezőben, hiszen előbbi 14-14-es döntetlent játszott Kanadával, utóbbi pedig 12-11-re kikapott a franciáktól az A csoport második fordulójában. Kedden már magyar sikert hozott a románok elleni párharc.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. április 05., 18:292016. április 05., 18:29

2016. április 06., 13:072016. április 06., 13:07

Az észak-amerikaiak ugyan az oroszok elleni sikerrel már a nyitónapon meglepetést okoztak, de Benedek Tibor legénysége még így is főesélyesként mártózott meg ellenük hétfő délután a medencében. Az elején nem is volt gond az Eb-bronzérmes játékával, hiszen akkor még úgy tűnt, hogy képesek gyorsan megúszni az ellenféltől, csakhogy a juharlevelesek hatékonyan kapaszkodtak, és a védelmi hibákat büntetve a hajrában egyenlítve csentek pontot.

„Nem számítottam arra, hogy kapunk tizennégy gólt. A tizennégy lőtt gól mindenképpen dicséretes, de a védekezésünket nagyon könnyen átlőtték, harminchatot lőttek kapura. A kezünkben volt a mérkőzés, nagyon sajnálatos, hogy így végződött. Ez egy nagy pofon ahhoz, hogy észhez térjünk, és a következő három meccsen még nagyobb erőbedobással játszunk\" – értékelt Benedek az M4 Sportnak.

Románia válogatottja is jól kezdett hétfőn a vele nagyjából azonos játékerőt képviselő franciák ellen, de a kiélezett csata hajrájában elvéreztek. Pedig Mihnea Gheorghe és Szabó Roland végig előre húzta az alakulatot, de az összesen öt gólig jutó Ugo Crousillat ellen nem volt ellenszerük. „Az utolsó negyedben nagyon sokat hibáztunk\" – ismerte el a csapatkapitány, Cosmin Radu is, hozzátéve, hogy a botlás dacára sem adják fel a küzdelmet.

Pedig a franciák ellen igazán fontos lett volna győzniük ahhoz, hogy a legjobb négy között végezve megmártózzanak majd a négy olimpiai kvótáért zajló negyeddöntőben. A folytatásban ugyanis a papírforma szerinti erősebb ellenfelek vártak-várnak rájuk, így az a magyar alakulat, amely kedden már a várakozásoknak megfelelően 12-8-ra nyerni tudott.

A találkozót magabiztosan kezdte a Benedek-legénység, némi bizonytalanságot mindössze a második negyedben mutatott, amikor is Dejan Sztanojevics szövetségi kapitány „trikolórjai\" háromgólos hátrányból egyenlítették ki az állást Tiberiu Negrean duplája és Mihnea Chioveanu találata révén. A vezetést viszont már nem tudták átvenni, mert a magyarok gyorsan rendezték soraikat, és onnantól kezdve már végig irányításuk alatt tartották a mérkőzést.

Az M4 Sportnak nyilatkozó Benedek Tibort nem lepte meg, hogy szorosabb volt a meccs, mint amire előzetesen számítani lehetett, hiszen mindenki ott akar lenni az olimpián. „Itt álmok valósulnak meg, és mennek tönkre. Mindenki százhúsz százalékon teljesít, nekünk is annyit kell, itt nem elég a kilencven\" – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy a magyar válogatott eddig mindhárom mérkőzésén magabiztosan vezetett, de a riválisok feljöttek, ugyanakkor a hétfői összecsapással ellentétben a románok ellen sikerült megújulniuk.

Románia szerdán Kanadával, Magyarország pedig azzal az Oroszországgal játszik, amely hétfő délután 7-4-re verte a szlovákokat. Kedden Kanada is legyőzte Szlovákiát (11-9), a Franciaország–Oroszország találkozót késő délután rendezik. A B csoport hétfő délután nem hozott meglepetést: Olaszország–Dél-Afrikai Köztársaság 22-3, Hollandia–Kazahsztán 8-5, Spanyolország–Németország 10-5. A keddi mérkőzéseket este rendezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek