Atlétika: ismét „összekötik” Békéscsabát és Aradot

Mától lehet nevezni Romániából a Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaratonra, amelynek valamivel több, mint 200 kilométeres távját 15. alkalommal teszik meg a résztvevők május 19-én és 20-án. Az aradi szervezők arról számoltak be, hogy az idei verseny újdonságokkal is szolgál, mind az útvonalat, mind a versenyszámokat tekintve.

Pataky Lehel Zsolt

2012. április 05., 07:342012. április 05., 07:34

A romániai szakaszon, Tornyáról nem a teherforgalomtól zsúfolt 7-es számú országútra, hanem Kisvarjas felé terelik a mezőnyt, amely így sokkal biztonságosabb körülmények között közelítheti meg Aradot, és változtatás az is, hogy a szupermaratoni futáson – a kerékpár- és görkorcsolyaversenyen kívül – a félmaratoni távra is benevezhetnek a jelentkezők egyéniben és csapatban egyaránt; ezt a számot a sportvetélkedő második napján bonyolítják le.

A romániai nevezéseket április 5. és 30. között fogadják, s személyesen az Arad Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság Templom (Lucian Blaga) utcai székhelyén lehet jelentkezni, illetve a városháza előtti sport- és szabadidő-kiállításon is lehet érdeklődni az intézmény standjánál. Mészár Sándor igazgató elmondta, hogy a romániai sportolók számára nincs nevezési díj, de a 2,2 millió forint összdíjazásból ők is részesülnek, amennyiben helyezést érnek el.

Az aradi városi és megyei tanács, illetve a sportigazgatóság 68 ezer lejt különített el a szupermaraton  megszervezésére, Magyarországon a fő partner a BUDA-CASH Békéscsabai Atlétikai Club. Bognár Levente aradi alpolgármester szerint a 400–500 hivatásos és amatőr versenyzőt vonzó vetélkedő a térség legnagyobb tömegsportrendezvénye, de a sportértékén túl a viadalnak nagy szerepe van a két megyeszékhely és a két ország közti jó kapcsolat kialakításában.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK