Beigazolódtak a Románia labdarúgó-válogatottjának Kazahsztán elleni mérkőzését megelőző aggodalmak, mert Christoph Daum csapata mindössze gól nélküli döntetlent ért el Asztanában a 2018-as világbajnokság E jelű európai selejtezőcsoportjának harmadik fordulójában.
2016. október 12., 16:242016. október 12., 16:24
A kedd esti összecsapás kapcsán a műfüves pályával és a házigazdák fizikai erőnlétével riogattak, ezért a „piros-sárga-kékek\" szövetségi kapitánya már a felkészülés idején is elfogadhatónak nevezett egy esetleges pontosztozkodást. Tanítványainak – akik közül többektől pénzt és értéktárgyakat loptak el szállodai szobájukból a keddi edzésük idején – nem is igazán sikerült megbarátkozniuk az azóta is hevesen bírált játékfelülettel, mint ahogyan a portugál Manuel de Sousa irányította játékvezetés egyes döntéseit is igazságtalannak vélte a „szenvedő\" fél.
A meccs után a kazahok durvának tartott, de büntetlenül hagyott szerelési kísérleteit szóvá is tették, Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke pedig a kontinentális szövetségnél készül panaszt emelni. „Szerintünk az a játékfelület nem alkalmas futballozásra, és úgy gondolom, hogy ezt a véleményt osztják az ott vendégeskedő klubcsapatok is. Másfelől pedig nem hagytak minket játszani: részben durvaságuk, részben pedig a rosszindulat vagy hozzá nem értés miatt. Figyelembe kell vennünk a sérült játékosaink számát, visszanézni a meccs felvételeit. Az eredményen már nem változtathatunk, de nem is léphetünk könnyen át a történteken\" – magyarázta a hazai sportági elöljáró, miután szerdán hazatértek. Az UEFA román technikai igazgatója, Ionuț Lupescu ugyanakkor nem ért egyet a panaszáradattal. „Mit jelent az, ha ők durván játszottak, mi pedig nem? Nagy nemzeteket nem hallottam siránkozni\" – fogalmazott a DolceSportnak.
A leghevesebb bírálók egyébként a Dragoș Grigorét egy légharcban lekönyöklő Ahmetov kiállítását hiányolták, mert a betört orrú hátvédet és aztán az izomszakadást szenvedett Alex Chipciut is korán cserélni kellett, Cristi Săpunaru pedig kivert fogakkal tért vissza Romániába. „Ez megkötötte a kezemet, mert nem tudtam a harmadik offenzív cserét meglépni, amikor kellett volna. Nem kockáztathattam, hogy aztán tíz emberrel maradjunk a pályán. Halogattam Andone beküldését, mert láttam, hogy Săpunarunak is baja esett\" – mutatott rá Daum.
A német szakember ezzel együtt nem kívánta bírálni a játékvezetést, mert bár szerinte is voltak olyan helyzetek, amikor más döntés is születhetett volna, de nem tatja feladatának ezt megvitatni. A csapat játékát viszont annál inkább, és azzal elégedettnek mutatkozott. „Fantasztikusan harcoltak. Jól szervezetten futballoztunk, gyorsan alkalmazkodtunk a játékfelülethez, sokat szaladtunk és néhány jó helyzetet is kialakítottunk. Szerintem mindenki büszke lehet ezekre a játékosokra, akik Romániát képviselték, mert megjárták a poklot is, de mindent beleadtak\" – értékelt Daum. Szerinte az ellenfél legnagyobb helyzetét az jelentette, amikor Toșca majdnem öngólt szerzett az első félidőben, miközben részükről leginkább a szerencse hiányzott a három pont megszerzéséhez. Különösen a hajrában, amikor Bogdan Stancu szinte már a gólvonalon volt, de a labda mégsem „csorgott be\" a kapuba. „Reméljük, a következő meccsen már több szerencsénk lesz\" – tette hozzá.
Erre szükségük is lesz, mert jelenleg 5 ponttal a harmadik helyen állnak az E csoportban, amelyben a hétfő este Dániában győztes Montenegró (1-0) és a vendég örményeket 2-1-re verő Lengyelország egyaránt 7 ponttal áll az élen. Utóbbi lesz Románia novemberi ellenfele a negyedik fordulóban, míg Montenegró a sereghajtó örményekhez (0 pont) utazik, a negyedik helyen álló dánok (3 pont) pedig az ötödik helyezett kazahokat (2 pont) fogadják. „Fontos lesz az összecsapás, de ha győzni fogunk, akkor jó úton haladunk. Hét pontra számítottunk az első három fordulóban, ebből 5 lett. Meg kell néznünk, hogy honnan gyűjthetjük be a hiányzó kettőt\" – magyarázta Daum.
Kedden este az E csoport meccsein kívül még a C és az F csoportban léptek pályára a 2018-as oroszországi seregszemle európai selejtezőinek harmadik fordulójában. Utóbbi hatosban megszakadt Anglia addigi hibátlan sorozata (0-0-át játszott Szlovéniában), míg Szlovákiának sikerült 3-0-ra legyőznie a vendég Skóciát. Litvánia hazai közönsége előtt 2-0-ra verte Máltát, így utóbbi nulla ponttal maradt sereghajtó, Anglia (7 pont), Litvánia (5), Szlovénia (5), Skócia (4) és Szlovákia (3) mögött. A C csoportban a vb-címvédő németek otthon nyertek 2-0-ra az észak-írek ellen, ezért a maximális kilenc ponttal állnak a tabella élén. Norvégia is „hozta\" a kötelező sikert (4-1) San Marino ellen, a csehek viszont csak 0-0-át játszottak a vendég Azerbajdzsánnal, ezért három forduló után a Nationalelf mögött utóbbi 7 ponttal a második, megelőzve Észak-Írországot (4 pont), Norvégiát (3), Csehországot (2) és San Marinót (0).
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!