– Fél éve működik a Székelyföld Labdarúgó-akadémia. Van-e szünet télen?

– Nincs. Valóban eltelt fél év, ami nagyon nehéz volt, mert folyamatosan jöttek azok a problémák, amelyeket csak közép- vagy hosszú távon lehet megoldani, de – sportról lévén szó – mindenki rövid távú eredményeket akar. Ha 2013-at nézzük, nagy dolog, hogy létre tudtuk hozni a fociakadémiát, de mivel az egész évre kell visszatekintenünk, azt se felejtsük el, hogy ha majd ötven év múlva valaki kutatja a csíkszeredai labdarúgás múltját, akkor lehet, hogy 2013 nem arról fog szólni, hogy megalakult az akadémia, hanem arról, hogy a harmadosztályos szereplésért kiírt osztályozón kikaptunk Marosludas csapatától. Tehát ha súlyozni akarjuk a sikereket és kudarcokat, az akadémia elindításának sikere mellett – habár nem nagyon veszem észre a székelyföldi foci szereplőiben, hogy ennek a sikernek különösebben örvendenének – ott a visszhangos kudarc is, hogy székelyföldi megyei bajnokságok viszonylatában magasan a legjobb feltételekkel felállított csapatunk elbukta a C osztályos osztályozót.

– Egyébként sokan nem értik, mi a kapcsolat a nagypályás csíkszeredai focicsapat, az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó-akadémia között. Miben is nyilvánul meg ez?

– Jó, hogy felvetette ezt a kérdést. A Futball Klub Csíkszereda egy magánegyesület, amely működteti a Székelyföld Fociakadémiát. Erre a klub pályázott. Itt fel lehet tenni a kérdést, hogy a fociakadémiának miért nem csináltunk külön jogi személyiséget. Erre a válasz: ezt nemcsak feleslegesnek, hanem károsnak is tartanám.

– Miért is?

– Annak idején annak a kettősségnek, hogy 14-18 év között a sportiskolánál volt az utánpótlás, és utána vagy a Siculumhoz, vagy a VSK-hoz, vagy bármely más alakulathoz kerültek a gyermekek, egyetlen gyakorlati haszna az volt, hogy a fiúk oda igazoltak, ahova csak akartak. Most másképp van: a fociakadémiát az FK Csíkszereda működteti, ezért az akadémián nevelkedő gyerekek az FK Csíkszereda játékosai, s mi döntjük el, hogy hova mennek majd. Valahol ez így is normális. Az akadémia amúgy „focinyelven\" tételesen utánpótlás-nevelő központot jelent, se többet, se kevesebbet. Attól, hogy egy diák a mi akadémiánkon van, nem jelenti azt, hogy egy injekcióval minden focitudást megkapott.

– Milyen visszajelzéseket kaptak a fociakadémia megalakulása óta?

– Főleg pozitívakat. Az mindenképp említést érdemel, hogy a szülők hozzáállása nagyon jó. Nem szeretem a formalitásokat, de illik megköszönni minden érintett – a polgármestertől elkezdve a sportcentrum utolsó alkalmazottjáig – hozzáállását ehhez a történethez. A bentlakásban lakó gyermekek, hála Istennek, nagyon jól érzik magukat, és eddig semmilyen probléma nem volt. Az is pozitívum, hogy több, nagy hagyományokkal rendelkező fociklub – például a marosvásárhelyi egyesület vagy éppen a Kolozsvári CFR – megértően nézte, hogy mit akarnak ezek a kicsik ott a Székelyföldön. Ha már itt tartunk, egy kicsit a negatív dolgokról is lehet beszélni, ez esetben pedig a mi hibáinkról van szó. Engem például kellemetlenül érintett, hogy miközben Magyarországról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről ajánlottak nekünk játékosokat, addig Hargita és Kovászna megyében érdekli legkevésbé a labdarúgásban dolgozókat, hogy itt elindult egy akadémia.

– Szakmai féltékenységről lenne szó?

– Dehogy. Legyünk őszinték: Hargita és Kovászna megyében az egyesületek zöme lemondott az utánpótlásképzésről. Falusi sportkörök már nem léteznek, ingyen senki nem csinál semmit. Épp beszélgetésünk előtt hívott fel az egyik alcsíki egyesület vezetője mondván, ha mi valamit építünk náluk, vagy adunk pénzt, csak akkor hajlandó játékosokat küldeni Szeredába. Bocsásson meg a világ, de egy alcsíki falu tehetséges gyerekének van-e más esélye a fejlődésre, minthogy feljöjjön Csíkszeredába focizni? Tudtommal a Barcelona még nem tartott toborzást se Alcsíkon, se Felcsíkon.

– Ekkora lenne az érdektelenség a fociban szereplők részéről?

– Sajnos ez a szakma gondolkodása. Mindenki autonómiát akar, de még most se abban gondolkodik a hargitai és kovásznai megyei labdarúgó-szövetség, hogy tartson egy közös utánpótlás-bajnokságot. A két megyében az a közös, hogy itt sincs foci, ott sincs foci. Csak úgy lehet előrelépni, ha koncentrálod az erőket. Az akadémia is épp azért a Székelyföldön alakult meg, mert itt nincs és gyakorlatilag nem is volt foci. Ha a hagyományok mentén akarunk focit csinálni, akkor ne feledjük el, hogy ez nem egy helyes út, mert a hagyományaink rosszak. A múlt arról szólt, hogy kicsi foci volt kicsi eredményekkel és természetesen óriási elvárásokkal a játékosok részéről.

– A kitérő után térjünk vissza az akadémiához. Hogy kell elképzelni a gyerekek egy napját?

– A gyerekek egy része még nincs a bentlakásban, mert nem akartunk sokkszerű elszakítást a szülőktől. A közeljövőben nyilvánvaló módon ezt megtesszük: nemcsak a máshonnan érkezettekét, de a szeredai gyerekek lakhatását, táplálását, oktatását és edzését is nekünk kell felvállalnunk. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a nem bentlakásban lakó gyermekeken is látszik: nagyon jó családi környezetben vannak, figyelnek rájuk. A bentlakók reggeli után mennek iskolába, utána következik napi egy vagy két edzés, illetve úszás, majd tanulás. A tanulók nem kis szomorúságára van oktatási felelősünk is. Alkalmaztunk magántanárokat is, például matematikából, mert kiderült, hogy a fociakadémia legnagyobb ellensége a matematika. A fiúk nagyon sok áldozatot hoznak azért, hogy komoly focisták legyenek.

– Tervek erre az esztendőre?

– A felnőttcsapatnak feltétlenül fel kell jutnia a C osztályba. Ezért egy óriási kompromisszumot kötöttem saját magammal: megkértem Ilyés Róbert kollégánkat, a felnőttcsapat játékos-edzőjét, hogy igazoljon pár magasabb tudású játékost erre a fél évre, hogy feljussunk a C osztályba. Mert ne felejtsük el, hogy magyarországi támogatóink hosszú távon azt szeretnék, és mi is azt akarjuk, hogy a Székelyföldön legyen egy minél magasabb osztályban szereplő, ütőképes székely futballcsapat. Az akadémiára járók esetében azt szeretném, ha a két kiemelt csapatunk, az U16 és az U18 közül legalább az egyik bejutna a rájátszásba. Az eddigi tisztes helytállásnál mindenképp előrébb kell lépnünk. Higgye el, nehéz a munkánk, mert egy csomó ember megsértődik, sokan úgy vélik, hogy nem úgy kellene csináljuk, ahogy végezzük a munkánkat, vagy nem azok kellene dolgozzanak itt, mint akiket alkalmaztunk. És – nagyon helyesen – a bírálatokkal szemben egyetlen pajzsunk, a munka egyetlen fokmérője az eredmény.

Kozán István