„Ez egy más szint” – londoni interjú Trandafir Norbert úszóval

Az Eb-bronzérmes marosvásárhelyi Trandafir Norbert csütörtökön új román országos csúccsal jutott be a londoni olimpia férfi 50 méteres gyorsúszó számának középdöntőjébe. A román úszók közül csak neki sikerült a továbbjutás az előfutamokból.

2012. augusztus 03., 07:152012. augusztus 03., 07:15

– Bíztál ebben az eredményben?

– Nagyon reméltem, hogy beférek a legjobb tizenhat közé, mert már 100 méteren is csak kicsivel maradtam le a középdöntőről. Igazából a hosszabb távon éreztem esélyt arra, hogy továbbjuthatok, mert 50-en csak nagyon kevés dönt, de most már mindegy, hogy így alakult, ugyanúgy örülök ennek is. Jól éreztem magam, úgy ébredtem, hogy minden rendben, és talán ez elég volt.

– Előny, vagy hátrány volt, hogy a nyolcas pályán úsztál?

– Ötven méteren ennek nincs jelentősége, itt csak menni kell előre. Százon, a forduló miatt számít, mert olyankor jönnek hullámok.

–Sokkal keményebb a verseny, mint ami az idei debreceni Eb-n volt, ahol 100-on bronzot szereztél?

– Ez már egy más szint, hiszen itt vannak az amerikaiak, az ausztrálok és a brazilok is. Emellett Debrecenbe Európából sem volt ott mindenki, vagy ha igen, akkor a felkészülése közepén. Igaz, én se csúcsformában mentem ki, hiszen négy nagy versenyem is volt az idén, de az olimpiára is sikerült jól felkészülnöm. A kontinensbajnokságon 50-en döntőt érő időm itt a középdöntőre sem lett volna jó.

– Londonban hogyan tudtál edzeni?

– Ugyan van egy külön edzőközpont, három 50 méteres medencével, én a napi két edzésemet a fő uszodában tartottam, hogy ezzel is szokjam a hangulatot.

– És az olimpia hangulatából mit éreztél eddig?

– Szenzációs minden, nagyon tetszik az olimpiai falu, ahol a magyarokkal vagyunk egy épületben, így összefutottam Takács Krisztiánnal is, akivel korábban egy évig együtt készültem Magyarországon. Először vagyok Angliában, és vasárnap sajnos már indulunk is haza, de addig szeretném felfedezni Londont.

Kiss Csaba, London

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK