Elkelne az anyagi segítség a tízéves Váradi Zsoltnak, a romániai motorsport nagy reménységének

váradi zsolt

Váradi Zsolt a sportág nagy reménysége Romániában

Fotó: Váradi Csaba magánarchívuma

Marosvásárhely egyik igencsak ígéretes sportolója, a mindössze tízéves Váradi Zsolt már most országos szinten bizonyította tehetségét a motorversenyzés világában. Bár ez a sportág kevésbé népszerű Romániában, Váradi Zsolt elkötelezettsége, szorgalma és a családja támogatása révén figyelemre méltó sikereket ért el. A helyi kihívások ellenére, és a Talmácsi Gáborral szerzett tapasztalatoknak köszönhetően Zsolt a nemzetközi porond felé tekint.

Tóth Gödri Iringó

2025. január 22., 14:012025. január 22., 14:01

Váradi Zsolt hatévesen kezdett el érdeklődni a motorozás iránt. „Először gokartozni vittem, mert a négy kerék mégiscsak biztonságosabb” – idézte fel lapunknak Zsolt édesapja, Váradi Csaba. „De nem tetszett neki annyira. Vettünk egy kis kínai motort, amivel elkezdett játszani. Akkor még csak kicsiben ment a dolog, de ahogy telt az idő, egyre komolyabban érdekelte. Magyarországon is edzett, sőt egy évet Talmácsi Gábor mellett töltött, ami hatalmas tapasztalatot adott neki” – folytatta, hozzátéve, hogy

a világbajnok Talmácsi mellett Zsolt nemcsak a technikai alapokat sajátította el, hanem megtapasztalhatta, milyen egy nemzetközi szinten is elismert versenyző mentalitása és munkamorálja.

„Teljesen más szinten tanítanak ott. Rengeteg apróság van, amire itthon egyszerűen nem gondolnánk” – emelte ki az édesapa.

Itthoni nehézségek

Romániában a motorsportot marginális helyzet jellemzi. Bár Marosvásárhelyen található a Transilvania-ring, az edzések ára megfizethetetlen a legtöbb szülő számára. „Egy óra edzés a parkolóban 100 lej, a pályán pedig még ennél is drágább, 250 lej. A helyi tanács nem támogatja a sportot, és a politikai vezetés ígéretei csak kampányidőszakban hangzatosak” – panaszolja az apuka.

váradi zsolt Galéria

Fotó: Váradi Csaba magánarchívuma

A család önerőből próbál mindent megoldani, de az anyagiak jelentős korlátokat jelentenek. Az országos második helyezés szép eredmény, de támogatás nélkül nagyon nehéz előrelépni.

Zsoltnak jelenleg egy 14 lóerős, hatsebességes motorja van, ami még két évig alkalmas lehet a román bajnokságra. Viszont ha nemzetközi szinten szeretne indulni, akkor egy új motorra – ami legalább 6 ezer euró – és további anyagi keretre lenne szükségük.

Szponzorok hiánya és egyéni erőfeszítések

A család folyamatosan próbál szponzorokat találni, de eddig kevés sikerrel jártak. „Két-három helyi vállalkozó segített kisebb összegekkel, de komolyabb támogatás nem érkezett. Pedig e-maileket írunk, telefonálunk, próbálkozunk mindennel, amit csak lehet” – meséli Váradi Csaba, hozzátéve, hogy fia önjelölt menedzsereként szinte minden estéje azzal telik, hogy potenciális támogatókat keres, leveleket ír.

Ide tartozik, hogy a motorsport nem túl népszerű Romániában, nincs jól kiépített infrastruktúrája, és támogatottsága is alacsony.

„A román szövetség évente csak néhány versenyt szervez, tavaly például hármat. A díjkiosztón kaptunk egy kupát, néhány kulcstartót és egy motoros szemüveget, Kinder-tojást és más édességeket. Anyagi támogatás nem érkezett a szövetségtől se” – emlékezett vissza Váradi Csaba, hozzátéve,

remélte, hogy miután a fia az országos gyorsasági motoros bajnokságon a második lett, Marosvásárhely önkormányzatának vezetősége is megérzi benne a potenciált, ennek ellenére tudomást sem vesznek róla, hogy van egy gyerek, akire büszkék lehetnének, akit segíthetnének.

Szerinte az érdektelenséget az is bizonyítja, hogy gyereke még csak a pályán sem gyakorolhat ingyen, ami a városhoz tartozik, pedig Zetelakán vagy épp Bukarestben bármikor megengedik ezt.

váradi zsolt Galéria

A marosvásárhelyi versenyző (balra) az országos gyorsasági motoros bajnokságon a második helyet szerezte meg

Fotó: Váradi Csaba magánarchívuma

Zsolt szenvedélyesen szereti a motorozást, és hosszú távon karriert szeretne építeni a sportágban.

Idézet
Nagyon elhivatott, minden szabadidejét a motorozásra fordítja.

De sajnos az anyagi helyzetünk miatt a lehetőségeink korlátozottak” – magyarázza az édesapa, aki egyébként a fiú edzője is. A család most azon dolgozik, hogy Zsolt számára megfelelő körülményeket teremtsenek a továbblépéshez, akár a magyar, akár az osztrák bajnokságban való részvétellel. „Egy szezon Ausztriában 24 ezer euróba kerülne, ami egy kisebb lakás ára” – illusztrálja a viszonyokat Váradi Csaba.

A tehetséges fiatal jövője a támogatásoktól is nagyban függ.

„Amíg nincs komolyabb szponzor, addig maradunk a román bajnokságban, ahol Zsolt továbbra is az élmezőnyben szerepel. De ha a helyi vezetés nem áll mögénk, és a nagyobb cégek sem látnak benne lehetőséget, nehéz lesz továbblépni”

– hangsúlyozza Váradi Csaba, hozzátéve, ő kitartóan bizakodó és reméli, hogy fia meg tudja valósítani az álmait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél