2012. május 21., 07:532012. május 21., 07:53
Pedig a Bayern az európai klubfutball csúcseseményén több ízben is eljutott a Chelsea kapujáig, de Gomez, Ribéry és Robben is rendre rossz megoldást választott nagy helyzetben. Az angolok főként a kontrákra rendezkedtek be, ám nem igazán tudták Neuer kapust komoly feladat elé állítani. A játék képe a fordulást követően sem változott: a müncheniek támadtak, a londoniak pedig – akárcsak a Barcelona elleni elődöntőben – időnként tíz emberrel védekeztek. Ez így ment egészen a 83. percig, amikor Kroos beívelésénél Müller a kapufa segítségével a hálóba fejelt. Amikor azonban a bajor fővárosban már az ünneplésre készültek, jól érkezett egy szögletre Didier Drogba, és remek fejesével a 88. percben hosszabbításra mentette a találkozót.
A ráadásban nagy lehetőséghez jutott a Bayern, ugyanis Drogba szabálytalankodott Ribéryvel szemben a 16-oson belül. A büntetőt azonban Robben Cechbe bombázta – ez lehetett volna a BL-döntők történetének első gólja a hosszabbításban. A Bayernnek még Gomez révén volt egy nagy helyzete, de ez is kimaradt, így jöhettek a büntetők. Lahm nem hibázott, a vendégek közül viszont Mata igen, majd Gomez, illetve David Luiz értékesítette a büntetőt.
A harmadik körben mindenki meglepetésére Neuer állt a büntetőpont mögé, és be is lőtte a 11-est, akárcsak Lampard. Ezután a csereként beállt Olic következett, akinek lövését Cech hárította, Cole pedig kiegyenlített. A kocka az utolsó körben fordult: Schweinsteiger a kapufát találta el, Drogba pedig higgadtan megnyerte a BL-döntőt a Chelsea-nek, amely így a 22. BEK/BL-győzelemmel büszkélkedő klub lett.
„Sorsszerű volt a meccs, nagyon is hiszek a végzetben, sokat imádkozom. Ez valahol már rég meg volt írva. Isten csodálatos, ez a csapat pedig elképesztő! Nagyon boldog vagyok, az élet fantasztikus!” – áradozott a meccs után Drogba, aki eddig kilenc kupadöntőben szerepelt a Chelsea színeiben, ezeken pedig 10 gólt ért el. Az afrikai csatár ugyanakkor bevallotta, a rúgása előtt azért átfutott az agyán, hogy mi történt annak idején, amikor megnyerhette volna az Afrika Kupát Elefántcsontpartnak, ám rontott. A Kékek másik hőse, Petr Cech kapus szerint elmondhatatlan érzés uralkodott el rajta: „Összesen hat tizenegyesnél vetődtem a jó irányba, és hármat hárítottam, szóval a házi feladatot elég jól megoldottam. Nem tudom leírni, milyen érzés kerített hatalmába. Ordítottam és azt sem tudtam, hol vagyok, láttam, hogy Didier is ezt teszi. Életemben először mintegy húsz másodpercig nem tudtam, mit csináljak. El sem tudják képzelni, milyen érzés ez.”
A bajnokságban csupán hatodikként zárt Chelsea megbízott menedzsere, Roberto Di Matteo nem győzte dicsérni tanítványait. „Óriási szívvel, elszántsággal és szenvedéllyel rendelkező játékosokból áll a csapatunk, csak ezzel nyerhettük meg ezt a trófeát. A Bayern jó csapat, és miután betalált, már nem sok időnk maradt a válaszra. Az ilyen mérkőzéseken szükség van azokra a játékosokra, akik a helyzet urai tudnak lenni – mondta Di Matteo, majd Drogbára tért rá. – Hihetetlen sokat tett ezért a klubért. Fantasztikus góllal tartott minket versenyben, majd belőtte a sorsdöntő tizenegyest.” A Kékek egyébként címvédőként ismét a BL-ben indulhatnak, de mivel Anglia számára négy hely van fenntartva a sorozatban, a bajnoki negyedik Tottenham az Európa Ligába kerül át.
A bajoroknál Jupp Heynckes vezetőedző leginkább a kimaradt lehetőségek miatt kesergett. „Túl sok helyzetet elpuskáztunk. Öszszességében jól játszottunk, mi birtokoltuk többet a labdát. Nem tudtuk azonban kihasználni a lehetőségeinket, márpedig ezekkel élni kell, különben bűnhődnöd kell” – fogalmazott a német tréner, aki ugyanakkor gratulált az ellenfélnek, Di Matteóról pedig csak annyit mondott, a Chelsea-nek legalább egy hároméves szerződést kellene neki ajánlania. A büntetőpárbajra kitérve Heynckes elárulta, Robbent annyira megviselte a hosszabbításban kihagyott büntetője, hogy nem vállalt újabbat, ezért Neuer lőtt helyette, de mások is bizonytalannak érezték magukat.
Bajnokok Ligája, döntő, München, Allianz Aréna, 62 500 néző, vezette Pedro Proenca (portugál): Chelsea–Bayern München 1-1 (Drogba 88., illetve Müller 83.) – 11-esekkel: 4-3.
A BEK/BL győzelmi örökranglistája, nemzetek szerint: Spanyolország 13 siker, Anglia és Olaszország 12-12, Németország (NSZK) és Hollandia 6-6, Portugália 4, Franciaország, Románia, Skócia és Jugoszlávia 1-1. Csapatok szerint: Real Madrid 9, AC Milan 7, FC Liverpool 5, FC Barcelona, Bayern München és Ajax Amszterdam 4, Manchester United és Internazionale 3, Juventus, Nottingham Forrest, Benfica és FC Porto 2, Celtic Glasgow, Hamburger SV, Bukaresti Steaua, Olympique Marseille, Feyenoord, Aston Villa, PSV Eindhoven, Crvena Zvezda, Borussia Dortmund és Chelsea 1.
A büntetők: Lahm a kapu bal oldalába lőtt, Cech csak beleért a labdába (0-1). Mata balra tartó lövését Neuer hárította. Gomez laposan lőtt a bal alsó sarokba (0-2). David Luiz felvarrta a labdát a bal felsőbe (1-2). A kapus Neuer a jobb alsóba lőtt (1-3). Lampard a kapu közepébe bombázott (2-3). Olic balra tartó lövését Cech kitornázta. Cole a kapu bal oldalába lőtt. (3-3). Schweinsteiger a bal kapufára belsőzött. Drogba higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt, vége (3-4).
-----
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.