Fotó: MTI
2010. szeptember 13., 09:562010. szeptember 13., 09:56
Egy 17 éves Újpest-drukkert még a meccs előtt megkéseltek, őt életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A rangadón a második félidő elején kezdődtek a rendbontások. Egy néző a kezdő sípszó előtt berohant a pályára – hamar kiderült, hogy ez nem volt más, mint Jimmy Jump, a számos nemzetközi mérkőzésen és a világbajnoki találkozón feltűnt Barcelona-drukker, aki most egy Kubala forever feliratú zászlóval a kezében mutatkozott be a magyar örökrangadón.
Ezután a hazai szurkolók füstbombákat vetettek be, emiatt 10 percet késett a kezdés. Az Újpest ekkor már 2-0-ra vezetett, a Fradi pedig Heinze piros lapja miatt emberhátrányban játszott, és csak asszisztálni tudott a lilák fiesztájához. A zöld-fehér drukkerek azonban nem elégedtek meg ennyivel: 6-0-nál rombolni kezdtek a szektorukban, megbontották a kerítést, és megpróbáltak bejutni a pályára, ezért a játékvezető félbeszakította a találkozót, valamint leküldte a pályáról a játékosokat.
A rohamrendőrök azonnal felsorakoztak a vendég szektor előtt, ahová bementek a biztonsági emberek rendet tenni, s Prukner László, az FTC vezetőedzője is megpróbálta megnyugtatni a drukkereket. Nagyjából 10 perc szünet után folytatódott az összecsapás, az eredmény már nem változott. A rendőrség összesen tizennégy embert állított elő a rendbontások következményeként.
Újpest–Ferencváros 6-0,
Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE 1-0,
Siófok–MTK Budapest 0-0,
Vasas–Kaposvári Rákóczi 1-3,
Győri ETO FC–Debreceni VSC 3-0.
A Videoton–Szolnoki MÁV találkozó lapzárta után ért véget, a Paks–Lombard Pápa és a Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás mérkőzést elhalasztották.
Az élcsoport:
1. Kaposvár 13 pont,
2. Honvéd 12,
3. MTK 11,
4. DVSC 10 (13-9),
5. Vasas 10 (11-11).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.