Zsarnokok és áldozatok egy személyben

Négy alkalommal vendégszerepel a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Marosvásárhelyen a Vidnyánszky Attila által rendezett Tóték című előadással. A budapesti Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója még 2004-ben rendezte az Örkény István regénye nyomán készült darabot, a produkció népszerűsége azóta is töretlen.

Krónika

2015. április 01., 12:522015. április 01., 12:52

2015. április 01., 13:092015. április 01., 13:09

Marosvásárhelyen vendégszerepel a hónap közepén a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház a Tóték című előadással. A kárpátaljai színház Örkény István regénye nyomán készült vígjátékát a budapesti Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója, Vidnyánszky Attila rendezte, és már több mint tíz éve töretlen sikerrel játszák.

„A 2004-es premier óta a beregszásziak Tóték előadása mit sem veszített erejéből. Aki ismeri őket, nem lepődik meg az állításon: mára a produkció számos új ízzel és színnel gazdagodott” – írta Jászay Tamás kritikus az előadásról 2010-ben, amikor a produkció a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán szerepelt. Az azóta eltelt időszakban további vendégjátékokon, fesztiválokon és színházi találkozókon léptek fel a kárpátaljai művészek, akik közül egyesek azóta anyaországi társulatok tagjai lettek.

A Tóték az egyik legnépszerűbb magyar darabnak számít. Az elnyomás és kiszolgáltatottság drámájaként értelmezik, amely azonban az örkényi groteszk révén rendkívül szórakoztató is.

„Kölcsönösen függőségben élünk, egy személyben vagyunk zsarnokok és áldozatok. Ilyen figurák a darabban Tót és az őrnagy is. Népszerű és ezért nehéz darab, de a beregszásziaknak sikerült egy olyan előadást csinálniuk belőle, amire méltán büszkék lehetnek. Egy év leforgása alatt több mint negyven alkalommal játszották csak Magyarország területén. Különböző fesztiválokon a szakmai elismerés mellett a közönség tetszését is rendre elnyerték” – olvasható az előadás ajánlójában.

A szereposztásban részt vesz többek között Trill Zsolt is, aki azóta már követte a rendezőt, és a budapesti Nemzeti Színház társulatában játszik. A díszletet Alexander Belozub, a jelmezeket V. Csolti Klára tervezte, az előadás dramaturgja pedig Kozma András volt.

Az előadást április 14-én, kedden 19 órától, 15-én, szerdán 17 és 21 órától, valamint 16-án, csütörtökön 19 órától láthatják az érdeklődők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. A Tóték előadásaira érvényesek a Tompa Miklós Társulat 2014/2015-ös évadának nagytermi bérletei, a szabadon maradó helyekre pedig jegyek válthatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében