A világirodalom legjelentősebb drámai művei közül már sokat színpadra állított a Tamási Áron Színház társulata, és minden bizonnyal ezek közé sorolható Örkény István Tóték című darabja is. Bocsárdi László szerint óriási lehetőség, de egyben óriási kihívás is a szentgyörgyi társulat számára, hogy rangjához méltóan tudja megszólaltatni ezt a rendkívül fontos szöveget.

„Örkény lelke” kitágítja a drámai idő fogalmát

A Tamási Áron Színház előadása nem konvencionális formában dolgozza fel Tóték történetét. A színpadkép rendkívül egyszerű, és ezért a drámai szövegen túl a kisregény is megjelenhet a produkcióban. „Örkény lelke” kitágítja a drámai idő fogalmát, így más síkon is meg tud szólalni az előadás, mint amit a darab feltételez – fogalmazott a háromszéki színház korábbi közleményében.

Mint kiemelték,

Egy bizarr alapötlet, néhány különös figura, és az abszurd határát feszegető groteszk helyzetek hosszú sora, amelyek alatt az ember dől a nevetéstől, de közben érzi, hogy valójában a második világháború tragédiáját látja.

A jégvirágszerűen virágzó félelem, mely őrületbe dermed

A történet szerint a háború kitörése óta Mátraszentannán a legbiztosabb dolog talán az, hogy sokakat várnak haza. Nehéz eldönteni, hogy létezik-e Mátraszentanna, hiszen akár rajta van a térképen, akár nincs, ugyanazok a dolgok esnek meg ott is, amik a valóságban bármikor megtörténhetnek. Érvényesek lüktetései, félreértett igazságai, a tehetetlen lázadások, az ismeretlen végéig való kitartás, végig, a végtelenségig – olvasható a darab beharangozójában.

A második világháború jól megmutatta, hogy a félelem lassan, szinte láthatatlanul, jégvirágszerűen virágzik, majd hirtelen őrületbe dermed. A Tót család egyetlen fiukat, Gyulát várja. Helyette érkezik egy őrnagy, akit rehabilitálni kell, szórakoztatni, hogy jól érezze magát. Mennyit áldozunk fel saját gyermekünkért? Mit kezdünk a helyette érkező zaklatott őrnaggyal, aki a harcmező metaforájaként érkezik meg ebbe az izolált, a valódi világról leválasztott térbe? – teszik fel a kérdést a darab megalkotói.

Keskeny határ a Tótok és a Sziszüphoszok között

Sziszüphosz egy sziklát görgetett szüntelen a hegy tetejére, ahonnan a kő mindannyiszor visszagurult a saját súlyától. Keskeny a határ a Tótok és a Sziszüphoszok között. A groteszkben nincsenek határsúroló különbségek. A komikum és a tragikum összeér, és összeérnek a realitások is az irrealitásokkal – fogalmaz a teátrum. Örkény István az 1966-ban megjelent regényének bevezetőjében így ír: „Ha egy népet beletörődni tanít meg a sorsa, persze nehéz bűnösnek bélyegezni azt, aki a végkimerülésig folytatja a beletörődést. (…)