Fotó: Kovacslehel.blogspot.ro
Megnyílt az In memoriam Bodoni István című kiállítás a 21 alkalommal szervezett Élesdi Művésztelep keretében. A tervek szerint a következő kiállítás a nagyváradi várban lesz.
2017. július 31., 16:212017. július 31., 16:21
„A 13 alkotó egy hónapon keresztül különböző munkákat készített, melyeket pénteken mutattunk be az élesdi RMDSZ-székházban édesapám, Bodoni István emlékére. A nyitott műterem program keretében az érdeklődők az élesdi líceumban további, a művésztelepen készült alkotásokat is megtekinthettek. A tervek szerint a következő kiállítás a nagyváradi várban lesz, aztán jöhet Budapest is” – mondta el a Krónika megkeresésére Bodoni Zsolt, az Élesdi Művésztelep szervezője.
és a szervezésben is jelentős szerepe volt. Bodoni Zsolt arról is beszámolt, hogy a művésztelepen mindenki az elhivatottságának szenteli az időt, ezért nagyon színes kiállítás jön létre.
A tárlatban szereplő művek főként hagyományos technikákkal készülnek: olaj-, akvarell, márványfaragás, illetve más mediális technika, például a film is megjelent már az alkotások sorában.
„Természetes egyszerűséggel, önmagából építkezve alakult ki egy társaság, emberi-szakmai közösség, talán gyorsabban és kiszámíthatatlanabbul, mintsem értelmezni lehetett volna, vagy jövőjét megjósolni” – írja Incze Mózes a művésztelep honlapján.
Fotó: Elesdimuvesztelep.hu
Az Élesdi telephez folyamatosan csatlakoznak frissen végzett egyetemi hallgatók, többen évek óta részt vesznek az egy hónapig tartó alkotói találkozón, mások azóta a családnak szentelték az időt, de alkotási kedvük megmaradt.
Az Élesdi Művésztelep alkotói: Bajkó Dániel, Galambos Éva, Kovács Lehel, Balázs Imre Barna, Horror Pista, Maria B. Raunio, Bodoni Zsolt, Herman Levente, Orbán Előd, Bugovits Anikó, Incze Mózes, Pinczés József, Csurka Eszter, Juhász Dóra, Pittmann Zsófi, Ferenczy Zsolt, Kaliczka Patricia, Szász Sándor, Gaál Katalin, Kovács Kitti, Szakszon Imre.
Tőkés Hunor
Tévéfilmek és streamszolgáltatásra készülő alkotások gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). A szervezet négy dokumentumfilm és két animációs sorozat elkészítésének finanszírozásában vállal szerepet.
A Sapientia egyetem filmszakának végzősei alkotásaikban gyakran dolgoznak fel generációk közti konfliktust vagy kötődést, vagy a fiatal felnőtt korosztály kapcsolódási problémáit.
Nagy tisztelője a magyar kultúrának, így műve magyar fordítása kiváltságot jelent Mircea Cărtărescu számára – jelentette ki az író, költő, esszéíró, a kortárs román irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja csütörtökön Csíkszeredában.
Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a 34 éve működő sepsiszentgyörgyi hivatásos társulat, a névváltoztatást Kovászna Megye Tanácsa – az intézmény fenntartója – legutóbbi tanácsülésén hagyta jóvá.
Javában zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely július 21-én zárul. Ehhez kapcsolódva, a fesztivál utolsó napján, vasárnap minden zenekedvelőt várnak a háromszéki Esztelnekre.
Kövi Pál gasztronómus (1924 – 1998), valamint két világhírű evezős: Ivan Patzaichin (1949 – 2021) és Wichmann Tamás (1948 – 2020) emlékét is felidézik a július 23-28. között 33. alkalommal szervezett Tusványoson.
Tizenhat előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház, amely 8 településen lép fel két produkciójával.
Nem befolyásolja a kollaboráns múlt felszínre kerülése Méhes György esetében az író által betöltött irodalomtörténeti helyet Balázs Imre József irodalomtörténész szerint.
Idén is mozgalmas évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a 2023/2024-es évadban négy bemutatóra és egy előbemutatóra került sor.
Kortárs magyar irodalomról, műfordításokról, a szocializmus okozta kollektív traumáknak a művészeten keresztüli feldolgozásáról is szó esett a három országban működő, ezúttal Sepsiszentgyörgyön rendezett Tricikli Fesztivál keretében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)