Akárcsak a színészi játék, az egyszerűségében pompásan funkcionáló, Barta József alkotta díszlet vagy a mesésen bátor színvilágú, képzeletgazdag, a történetet egyszerre időtlenné tevő és a föld fölé emelő jelmezvilág, amely Kiss Zsuzsanna munkáját dicséri. A néző azt érzi, nincs egyetlen unalmas pillanata sem az előadásnak, már az első játékrészben kétszer is nyílt színi tapssal jutalmazta a bemutatón a közönség a sodró erejű, változatos látvány- és mozgásvilágú történéseket.

Bocsárdi tálalásában a Molière-i világ könnyedén, visszafogottan, ugyanakkor a fajsúlyos gondolatiságot sem megkerülve tesz fel kérdéseket a hétköznapi és egyetemes emberi gyarlóságról, a művész felelősségéről és a társadalomban betöltött szerepéről, a színház tükrében felbukkanó torz emberi arcvonásainkról. Teszi mindezt úgy, hogy nem „engedi el” a néző kezét, nem hagyja magára holmi kusza összevisszaságban, hanem rendet teremt, éppúgy, mint maga Scapin, a címszereplő, aki átlátja a kuszaságot és minden titkot tud.

A jelképes kapu

A furfangos szolga, a törvényesség határvonalán zsonglőrködő szemfényvesztő címszereplő a Molière-darab fergetegesen pergő cselekményeinek motorja és mozgatója, aki

Mindez egy dísztelennek tűnő, egyszerű háttér előtt játszódik, egyetlen ajtón járnak ki-be a szereplők, ebben a jelképes kapuban történnek az olykor meghökkentő, elgondolkodtató, erős szimbolikájú avagy nevetésre ösztönző átváltozások is.

Barta József díszlete a rendezői elképzeléshez hasonlóan a lehető legközelebb akarja hozni a nézőhöz a történetet. A natúr, világos, egységes színvilágú tér is kiemelten ráirányítja a figyelmet a mesés jelmezekben pompázó szereplőkre, a köztük villódzó viszonyokra. Maguk a szereplők olykor kilépnek a játék időtlen, kortalan teréből a nézőtérre, úgy, ahogyan a Molière-dialógusok is olykor „kiszólnak” közvetlenül a nézőkhöz. A történések térbeli középpontja és fókusza az egyetlen ki-és bejárat a színpad középen található tolóajtó: a szereplők mintha lifttel érkeznének valahonnan, aztán eltűnnek valahová a bejáraton keresztül.

Scapin, a nő és az Alkotó

„Ebben az előadásban nem tematikailag, hanem a szerep megformálásának módja miatt lényeges, hogy Scapin nő legyen.

Ahogy Hamletet is csak akkor szabad műsorra tűzni, ha adott egy igazi Hamlet-színész, úgy a Scapint is csak egy igazi Scapinnel lehet megoldani. Márkó Eszter pedig hordozza magában a szerepet” – mondta Bocsárdi László, aki korábban a Tévedések vígjátéka felújításakor már dolgozott a Szatmárnémetiben gyakori vendégnek számító színésznővel.

Akárcsak arra, hogy a művész optikája egyszerre esetleges és teremtő erejű is, az alkotó pedig épp annyira magányos, mint amennyire együtt lélegzik környezetével. A többi szerepek megformálásában is figyelemre méltó a színészi játék: egy jó társulat és egy érett, hibátlan ízlésű, a közönséget a játékba bevonni és a közönségnek valóban adni akaró rendező találkozásának vagyunk tanúi.