Amikor az ember arról olvas, hogy valahol valamilyen jelentős esemény évfordulója alkalmából állnak elő új előadással, óhatatlanul is arra gondol, hogy ismét egy kötelezően letudandó megemlékezés szemtanúja lesz, az elmaradhatatlan közhelyekkel és pátosszal, rajongó tiszteletadással és kegyeletteljes emlékidézésssel.
2014. május 19., 12:342014. május 19., 12:34
Különösen így van ez, ha a számunkra több okból is különösen tragikus első világháború kitörésének századik évfordulójáról van szó.
Nos, a nagyváradi Szigligeti Színház legújabb premierje, A világcirkusz a lehető legtávolabb áll mindettől: úgy idézi meg a háború borzalmait és esztelenségét, hogy közben nem az évszázados sablonokat mondja föl, hanem egyúttal görbe tükröt tart a néző, valamint minden megcsontosodott ideológia és magasztosnak vélt eszme elé, miközben a néző elképesztően profin összerakott, pörgős, kiváló színészi és táncművészi alakításokat felvonultató produkciót láthat.
A mű alapjául Nagy Dániel 1926-ban, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent A cirkusz című regénye szolgál, amely expresszionista képekben, ugyanakkor néhol igencsak didaktikusan, szájbarágósan vázol fel allegorikus képet az ember, a háború és az emberi sorsokat irányító transzcendens erők természetéről.
E regényből írt feszes, kikacsintásokkal, irodalmi utalásokkal és jó humorérzékkel adagolt poénokkal teli szövegkönyvet Bodolay Géza Jászai Mari-díjas rendező, amelyet a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus, Juronics Tamás vitt színpadra. A darab szereplői egy cirkusz társulatának tagjai, akik két táborra oszlanak az egyetlen női tag, Remike kegyeiért versengve.
Remike, a csodanő – akinek konkrétan nincs szíve – pillanatnyi szeszélytől vezérelve közli: azt halmozza el kegyeivel, aki több vért szállít fürdőkádjába, mivel éppen vérben fürdeni támadt kedve. A William, a bohóc, illetve Pinkár, a díjbirkózó vezette csapatok ezért ingyen cirkuszt hirdetnek, ahol addig manipulálják a nézőket, amíg azok egyik vagy másik oldal mellett fegyvert fogva világméretű öldöklésbe kezdenek. A földön zajló események a sátánt, a halált és az istent sem hagyják hidegen, mindegyikük megkísérel a maga módján beavatkozni a történésekbe.
Mint már említettük, ez az allegorikus kép meglehetősen szájbarágósnak hat, a Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes közös előadásában azonban ezt a didaktikusságot kiválóan sikerült feloldani. A karakterek karikatúraszerűek, festett arcukkal cirkuszi bohócokat vagy bábokat idéznek, megnyilvánulásaik elnagyoltak és túlzóak, a szereplők, cselekedeteik és a darab történései egyszerre abszurdak és groteszkek, miközben az őrületbe csapó abszurdon és a hiperbolákon túl mégiscsak fölsejlik a valós emberi természet, annak minden árny- és fényoldalával együtt.
Az előadás alapmotívuma – persze a cirkuszi tragikomédia mellett – a haláltánc, az emberek csupán a felsőbb hatalmak által dróton rángatott, gyakorlatilag önálló akarat nélküli tömegként jelennek meg a Nagyvárad Táncegyüttes tagjainak megformálásában. A zene kiválasztása is szerencsés volt: a kortárs táncművészeti betéteket Mozart befejezetlen remekműve, a Requiem akkordjaira koreografálták, ezekkel hangsúlyozva a halál, illetve az elmúlással szembeni tehetetlenség motívumát.
A jó koncepció, a kitűnő koreográfia és az ihletett dramaturgia mit sem érne kiváló színészi játék nélkül – a Szigligeti Színház művészei pedig „szállítják\" is a jobbnál jobb alakításokat. Varga Balázs William szerepében valósággal tobzódik – karaktere hátborzongató „élethűséggel\" idézi meg egyszerre Chaplin és Hitler alakját.
A Belzebúbot játszó Dimény Levente is lubickol a szerepében, ilyen erőteljes alakítást rég láttunk a váradi deszkákon. Szotyori József is kimondottan jó a pilóta és a rab szerepében, Dobos Imre pedig ugyancsak hitelesen hozza a világ – és a vallás! – dolgaiban igencsak járatlan, az emberek között tanácstalanul csetlő-botló Isten figuráját, aki a darab során maga foglal állást az uralkodó vallási dogmákkal szemben, illetve az emberi felelősséget hangsúlyozó deizmus mellett.
Tasnády-Sáhy Noémi egyetlen női szereplőként kitűnően hozza a kegyetlen díva karakterét, megjelenésével és hangjával végig képes magára irányítani a figyelmet, amikor a színpadon van. Mindezt kitűnően kiegészítik Bianca Imelda Jeremias minimalista, de mégis szuggesztív díszletei és jelmezei.
A darab frenetikus, mindent elsöprő zárójelenetben kulminál. A hepiend csupán viszonylagos, hiszen a zárás egyértelművé teszi, hogy csupán időleges a jó győzelme: a halál a háttérből önelégülten figyel, miközben Isten és a sátán karmesterként vezényli az emberek haláltáncát, amelybe eszelős ideológiákat szolgáló gonosz bohócok – politikusok, demagógok, hordószónokok, népvezérek, diktátorok, ahogy tetszik – kergetik bele őket. A sátán újra és újra sárba rántja, az Isten mindannyiszor fölemeli őket. És megint elölről. n Balogh Levente
Nagy Dániel–Bodolay Géza: A világcirkusz. Rendező: Juronics Tamás. Szereplők: Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Varga Balázs, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Hunyadi István, Szotyori József, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes tagjai. Dramaturg: Bodolay Géza. Díszlet és jelmez: Bianca Imelda Jeremias.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!