Négy éve ünnepelte indulásának 50. évfordulóját a bukaresti tévé Magyar Adása
Fotó: Magyar Adás/Facebook
A bukaresti Magyar Adás 54 éves lett, ennek alkalmából felhívást tett közzé csütörtökön Facebook-oldalán a szerkesztőség, amelyben felhívják a figyelmet, hogy nehézségekkel küzdenek és arra kérik a nézőket, kövessék a román közszolgálati televízió négy különböző csatornáján elérhető műsoraikat.
2023. november 23., 13:252023. november 23., 13:25
Mint az évforduló apropóján a szerkesztőség fogalmaz, azt tapasztalják, hogy a Magyar Adásról mindenkinek a hétfő jut eszébe. Ez azért van így, mert az adás fénykorában, tehát a hetvenes években, majd a kilencvenes évek elején – ezek azok az időszakok, amikor a műsor, egyedülállóságának is betudhatóan milliókat ültetett le a képernyők elé – a Magyar Adást többnyire hétfőnként közvetítették. Később vágták ketté és osztották el más napokra is, így érthető módon a hétfői nap épült be a köztudatba. A mostani felállás szerint azonban a Román Televízió csatornáin a hét több napján van Magyar Adás, a következőképpen:
„Ezek a sugárzási időpontok még számunkra is nehezen jegyezhetőek meg, pontosan azért, mert évente, de akár évi több alkalommal is változnak. A kezdési időpont csak az egyes csatornán maradt többé-kevésbé állandó, és legalább tíz éve csak ennek az egy csatornának van műsorgyártási költségvetése. Ez az összeg azonban nevetségesen alacsony.
De a hagyományos tévézés sem egyszerű a Magyar Adással, hiszen a hét különböző napjain, különböző időpontokban és a Román Televízió különböző csatornáin szétszórva jelentkeznek adásaik. „Mégis arra kérünk mindenkit, hogy keresse a Magyar Adást. Ez egy ötvennégy éves műsor, amolyan tévé a tévében, s a szerkesztőség ma is arra törekszik, hogy értéket közvetítsen. Portrék, riportok, beszélgetések, színházi beszámolók, kortárs irodalom és képzőművészet, társadalomkritika, tánc, zene, közéleti rovat – megannyi műfaj és tematika lelhető fel az adás kínálatában, s ha olykor hiányos, talán szegényes vagy egyoldalú is a felhozatal, arra törekszünk, hogy szakmailag kifogástalan műsorok kerüljenek a nézők elé, s hogy minden egyes anyag külön értéket jelentsen” – olvasható a közleményben.
A most működő YouTube csatornát egy éve indították útjára, kényszerből. „Történt ugyanis, hogy a 2015-től működtetett előző csatornánkat, amelyre számos archív anyagot is feltöltöttünk az idők folyamán, tavaly szeptemberben felfüggesztették. Azóta sem sikerült kiderítenünk, hogy tulajdonképpen mit vétettünk. Ott továbbra is megnézhetőek a feltöltött anyagok, de a csatorna kezeléséhez már nincs hozzáférésünk. Ezért új csatornánkra várjuk a feliratkozókat, a következő linken: https://www.youtube.com/@magyaradas5563” – szerepel a közleményben. Amint a szerkesztők rámutatnak, nem értenek a promováláshoz, hiszen az egy külön, a műsorgyártástól eltérő mesterség, nehezen igazodnak el az online agresszív értékesítési cseleiben, fizetni sem tudnak a jobb megjelenítésért.
Arra kérjük tehát nézőinket és követőinket, hogy szánjanak időt a Magyar Adásra. Hiszen mindenki, így a tévés is vágyik az odafigyelésre. Munkája csak és kizárólag ezáltal nyer értelmet. Bármilyen visszajelzésnek örülünk, a dicséret bátorságot ad, a kritikából okulunk. Köszönjük mindenkinek!” – fogalmaznak a Magyar Adás szerkesztői.
Az első magyar nyelvű adást fél évszázada, 1969. november 23-án sugározta a Román Televízió. A bukaresti Magyaradás főszerkesztőjével, Mosoni Emőkével a jubileumról, a műsor múltjáról, jelenéről, a közszolgálatiságról beszélgettünk.
A Magyar Adás az erdélyi magyaroknak, róluk és értük szól – fejtette ki Boros Zoltán csütörtökön az 50 után délután? 50 éves a Magyar Adás című beszélgetésen Tusványoson, a Janus Pannonius irodalmi sátorban.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.
Nagybányai festők alkotásait felvonultató kiállítás nyílik május 8-án 17 órakor Nagyváradon a római katolikus Barokk Püspöki Palota második emeleti kiállítótermeiben – közölte Facebook-oldalán a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos lép fel a Tizenöt Zsoltár című koncerttel Marosvásárhelyen a református Vártemplomban június 6-án, a koncerttel a Szilágy megyei Zsobokon működő, református Bethesda gyermekotthont támogatják.
Igazi filmcsemegéket láthatnak a nézők májustól péntek esténként a Dunán. A varázslatos európai filmklasszikusokat felújított változatban vetíti a csatorna.
szóljon hozzá!