Fotó: Kiss Előd Gergely
Hatalmas érdeklődés övezte a hétvégén a Barabás Miklós Céh (BMC) országos kiállításának kolozsvári megnyitóját, amely az erdélyi kortárs képzőművészet elmúlt nyolc évének terméséből nyújt rendkívül gazdag és sokszínű ízelítőt.
2017. január 23., 19:132017. január 23., 19:13
A mintegy kétszáz mű el sem fért a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota egy termében, a Minerva-házba is bőven jutott belőlük. Németh Júlia művészettörténész, műkritikus elmondta, a céh képzőművészeinek nyolc éve nem nyílt hasonló, nagyszabású közös tárlata. A kiállítás másik nagy újdonsága, hogy a BMC 1994-es újraalakulása óta először nyílt alkalmuk arra, hogy a Bánffy-palotában mutassák be alkotásaikat, ezidáig ugyanis erre nem nyílt lehetőségük.
Emlékeztetett, a Barabás Miklós Céh idén 88 éves, ugyanis 1929-ben hozta létre Kós Károly és Szolnay Sándor. A szervezet 1944-ben megszűnt, majd 1994-ben két régi tag, Abodi Nagy Béla és Kós András kezdeményezésére alakult újjá. Mint részletezte, azóta számtalan közös kiállítást mutattak be a céh által tömörített képzőművészek munkáiból, az eddigi legnagyobb ilyen eseményre Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban került sor a céh alapításának 80. évfordulóján.
A tárlatmegnyitón Kolozsi Tibor szobrászművész, a céh elnöke arról értekezett, hogy a szakmai szervezethez olyan képzőművészek tartoznak, akik Barabás Miklós szellemében alkotnak, a szervezet a kortárs vizuális művészet 150 jelentős művészét tömöríti. Kifejtette, ez professzionális hozzáállást jelent, azaz a képzőművészek komolyan veszik a munkát, és igyekeznek alkotásaikkal magas minőségi szintet elérni. Kolozsi úgy értékelt, a céh feladata, küldetése, hogy „benne maradjon a hagyományban”, és átadja annak értékeit a következő nemzedéknek. A BMC-t alapítói az erdélyi magyar képzőművészek fórumának szánták, ahol azok meg tudják mutatni magukat, ezt a feladatát ma is ellátja a szervezet.
Lucian Nătasă-Kovács, a Szépművészeti Múzeum igazgatója kifejtette, az intézmény szívesen látta vendégül a BMC tárlatát, és meglepetésekre készül a Kolozsvári Magyar Napokra is. A hálás szervezet díszoklevelet és egy emlékplakettet adott át a múzeumigazgatónak, amelyet Vetró András szobrászművész készített. Bordás Beáta muzeológus, a tárlat kurátora elmondta, műfajilag rendkívül széles a tárlat kínálata. A céh tagjai fejenként két munkát küldhettek be a tárlatra, de meghívott vendég – köztük román – képzőművészek alkotásai is láthatóak a február 12-éig látogatható kiállításon.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!