Fotó: Tóth Gödri Iringó
Több „vörös szőnyeges” vetítésre is bejutottam az egyéves kimaradás után megrendezett, szombaton zárult cannes-i filmfesztiválon, amelynek fődíját, az Arany Pálmát a Titán című francia pszichothriller zsebelte be. A remény, hogy Enyedi Ildikó A feleségem története című filmje díjat kap a rangos franciaországi szemlén, szertefoszlott.
2021. július 20., 11:042021. július 20., 11:04
A cannes-i szemle több ezer résztvevője – sztárok, producerek, újságírók, filmrajongók – közül csak néhány szerencsés szokott bejutni a szombati zárógálára. Bevallom, kicsit örültem, amikor megtudtam, hogy nem kaptam az igénylésem nyomán meghívót, mert végre a sarokba dobhattam a magassarkú cipőt, ami a fesztivál egyik visszatérő motívuma, több botrányt is okozott az elmúlt években – voltak, akiket nem engedtek nélküle a vörös szőnyegre, és voltak olyan hírességek (Kristen Stewart, Julia Roberts), akik ezen feldühödve inkább mezítláb sétáltak be a Lumière-terembe. Az átlagos fesztiválozó inkább nem próbálkozik a lázadással, én is betartottam az előírásokat.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A cannes-i fesztiválon egy-egy nap akár 70–80 vetítés is zajlik, reggel nyolctól éjjel 1–2 óráig több teremben párhuzamosan, ám ezekből csak néhány, napi 2–3 a vörös szőnyegen, látványosan bevonulós, elegáns öltözetet megkövetelő. Nem kis meglepődéssel tapasztaltam, hogy akadnak olyanok is, akik, miután bevonultak a kamerák és fotósok kereszttüzében, a világ szeme láttára, ahelyett hogy megnéznék az illető alkotást, a másik ajtón el is hagyják a termet.
Az idei fesztivál alatt több ilyen „vörös szőnyeges” vetítésre is bejutottam – ezek esetében egyébként még védettségi igazolványt sem kellett felmutatni. A hatalmas áhítat övezte szőnyegen az „átlagember” csak egy röpke percet tölt, igyekszik a fotósoknak pózoló hírességek vagy kevésbé híresek, de feltűnésre vágyó influenszerek, sokadkategóriás modellek között gyorsan elslisszolni, véletlenül sem hasra esni a lépcsőkön felfele – ahol szigorúan tilos szelfizgetni, fotózkodni. Ruházat terén vegyes a felhozatal, sok példát látni arra, hogy a Három nap Cannes-ban program keretében fesztiválozó fiatal, vagy aki csak szerencsés véletlen folytán kapott meghívót, igyekszik „túlöltözni” az A-kategóriás sztárokat.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A teremben maszkban fészkelődik mindenki a meglepően szűk helyén, és ha kell, ha nem, tapsol. Természetesen megtapsolják a bevonuló alkotókat, a mozivásznon feltűnő fesztivállogót, a stúdió logóját, a gyártó logóját, a címet, a rendezőt, majd azt, hogy elkezdődik a film, sőt, ha például repülős-terrorakciós mozi vetítése zajlik, akkor megtapsolják az ütközés sikeres elkerülését, a landolást és így tovább. Amikor vége a filmnek, ismét taps, a jelen lévő alkotók pár szava után ismét taps, majd megint. Bele sem merek gondolni, hogy ha a „sima” premiereken ennyit kell tapsolni, akkor mi lehet a díjátadón.
A záróeseményen zajlott bevonulást a kordonon túlról néztem, illetve próbáltam nézni. Szombaton sokkal nagyobb tömeg és zsúfoltság volt, mint hét közben. Ezt nem csak a fesztiválpalotánál lehetett látni, hanem a luxusnyaralóhely szállodáinál is – sok rajongó szemfülesen a hotelek előtt várja a sztárokat egy-egy autogram reményében. A városban már kora délutántól sokan nagy estélyiben, öltönyben, frakkban sétálnak fel-alá, kezükben táblával, papírlappal, melyen azt írja, hogy szeretnének meghívót az esti gálára. A küldetés nem lehetetlen – tapasztaltam. Egy este egy padon ültem, amikor valaki megszólított, hogy esetleg kérem-e a meghívóját az esti vetítésre, mert ő nem tud menni. A történet érdekessége, hogy utólag megtudtam, egy bukaresti származású ingatlanmilliárdos az illető.
Fontos kiemelni, így utólag a díjak ismeretében, hogy a szakmai zsűri és a fesztiválközönség véleménye gyakran nem egyezik. Láttam olyan filmet, amiről szinte senki nem ment ki, amelyet több percig állva tapsoltak és éljeneztek a végén – ilyen például Enyedi Ildikó filmje, és mégsem kapott díjat. De láttam olyanokat, amelyekről tucatjával jöttek ki a nézők: ilyenek voltak főként a Titán és Anette című, díjazott alkotások. Sok jó film feltűnt a fesztiválon, reméljük, hogy néhány a romániai mozikba is eljut majd.
A Titán című francia pszichológiai thrillernek, Julia Ducournau rendezésének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 74. cannes-i fesztivál zsűrije – jelentette be Spike Lee zsűrielnök a díjkiosztó legelején.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.
Kolozsváron négy napra ismét a könyvek kerülnek a középpontba: június 26-án megnyílt a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb erdélyi seregszemléje.
Sepsiszentgyörgyön gazdag programot kínáló jazzfesztiválra várják a közönséget.
szóljon hozzá!