Megható családi dráma a magyar nap programjából – megnéztük a Külön falkát a TIFF-en

•  Fotó: Nyoszoli Ákos

Fotó: Nyoszoli Ákos

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) minden évben külön napot szentel a magyar filmújdonságoknak, a szerdai vetítések sora továbbá közönségtalálkozókkal, beszélgetésekkel és egyéb kísérőrendezvényekkel szokott kiegészülni. Az idei felhozatal nagyon változatosra sikeredett, a Cannes-ban bemutatott Feleségem történetétől, a Dívák dokumentumfilmen át a Külön falka című szívmelengető drámáig összesen kilenc filmmel és egy koncerttel örvendeztették meg a közönséget.

Tóth Gödri Iringó

2022. június 23., 08:202022. június 23., 08:20

A Külön falka (Wild Roots) a Szép Alak és a Last Call című rövidfilmjeinek köszönhetően már ismertté vált Kis Hajni első nagyjátékfilmje, melynek premierje Karlovy Vary-ban volt, majd 2021 őszén érkezett el a magyarországi mozikba, 2022 tavaszán pedig Romániába is. A történet egyszerre szép és szomorú, főhőse a kiskamasz Niki (Horváth Zorka), akit édesanyja halála és apja bebörtönzése miatt nagymamája nevel, pontosabban próbál nevelni, ám a kislány folyton hazudozik, az iskolában állandóan bajba kerül.

Az események akkor lendülnek igazában be, amikor Niki megtudja, hogy édesapját (Dietz Gusztáv) kiengedték a börtönből, és szórakozóhelyeken dolgozik kidobóként. A kislány azonnal felkeresi őt és ezzel kezdetét veszi kettejük ismerkedése, összecsiszolódása, egy korántsem szokványos, kalandos út az apa-lánya kapcsolat, szövetség kialakulása fele.

A film legfőbb erejét a gondosan, érzékenyen megalkotott karakterek jelentik, illetve a színészi játék teszi fel az i-re a pontot. Ezt azért is fontos kihangsúlyozni, mert egyik főszereplőt sem hivatásos színész alakítja, mindketten úgymond amatőrként cseppentek a film világába.

A sokszor mosolygós, néha szomorkás, akár könnyfakasztó történet Nyoszoli Ákos operatőr képei és a kiemelkedően fontos zenei világ által lesz teljes. A zene egyfajta összekötő kapocs apa és lánya életében, a film egyik kulcsjelenete is erre épül (és ahhoz képest, hogy egy nem túl nagy költségvetésű magyar filmről van szó, olyan zeneszámok vannak benne, mint például a német Scooter Maria című dala).

A Külön falkában az a zseniális, hogy bár látjuk benne a kelet-európai valóságot, szegénységet, a vágyat a jobb életre, nem ez áll a középpontjában, nem sajnálkozós.

Itt a hangsúly az embereken van, akiknek személyisége összetett, akik nem mindig úgy cselekszenek, vagy nem mindig azt cselekszik, ami jó, ami nekik a legjobb, akik néha hibáznak, de mégis szerethetőek. Kis Hajni filmje életszagú, realista családi dráma, amire igazán érdemes rászánni másfél órát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében