Fotó: Facebook
Pénteken 17 órakor mutatják be a Magunkkal játszunk című online perfomansz-előadást, amelyet egyetemi hallgatókból álló nemzetközi csapat hozott létre. A magyar és angol nyelvű összművészeti produkció marosvásárhelyi, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, illetve litván és török hallgatók kísérleti jellegű videóiból fűződik össze.
2021. január 26., 20:352021. január 26., 20:35
A színház és a zene területén tevékenykedő hét alkotónő a női identitás, a társadalmi nyomás, valamint a testkép témáit érintő kérdéseket dolgozzák fel a maguk sajátos, szabad és játékos módján. A videómozaik a közvetítés napján a marosvásárhelyi K’Arte kiállítótérben is megtekinthető lesz.
A performansz abban különbözik a színházi előadástól, hogy ebben az alkotók nem egy-egy szerepben, hanem önmagukként jelennek meg. A női történetek egy csipet humorral, szomorúsággal, örömmel és minden jóval fűszerezve kerülnek terítékre. Az alkotók – Anna Vinķele (LV, LT); Aysu Serindağ (TR); Anna Bölöni (RO); Elmyra Ragimova (LT); Oláh Eszter (RO); Oproiu Nicolette (RO); Tóth Zsófia (RO) – a tánc, a színház, a zene és a költészet nyelvén keresztül fejezik ki saját megélésüket, tapasztalataikat.
Az ötlet Oproiu Nicolette-től, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakos, mesteris hallgatójától származik, akit már az alapképzés alatt foglalkoztatott, hogyan alakul az előadó-művészetekben tevékenykedő alkotók önmagukról formált testképe. Tanulmányai alatt ugyanis tudatosabban szembesült a ténnyel, hogy
Most egy pályázat révén arra is lehetősége nyílt, hogy tapasztalatait egy előadás formájában ossza meg az érdeklődőkkel. „Sok bátorítást kaptam, ezért úgy gondoltam, érdemes belevágni az igencsak érzékeny, de szinte mindannyiunkat érintő problémáról szóló előadás létrehozásába” – vallja a projekt rendezője. Oproiu Nicolette úgy véli, hogy művészi formában még mindig nincsenek eléggé tematizálva azok a nagyon is valós érzések és tapasztalatok, amelyeken egy előadóművész a próbafolyamat során átél, ugyanakkor úgy gondolja, hogy a személyes témák művészi eszközökkel történő feldolgozása releváns lehet a szélesebb közönség számára is.
„Mindegyik azzal szembesít a maga módján, hogy a közösségi média és reklámok habos-babos világán túl van egy emberi oldalunk, aminek a megélése és kifejezése által közelebb juthatunk önmagunk és mások megértéséhez” – teszi hozzá Oproiu Nicolette. A videókban megjelenő zenék, koreográfiák, szövegek mind az alkotók saját, személyes szellemi termékeit képezik.
Az érdeklődők az alkotók versbe, táncba és énekbe csomagolt, őszinte vallomásaival találkozhatnak, valamint lehetőségük nyílik új megközelítésből rápillantani a nőiség témájára. Az esemény megálmodója hozzáteszi, reméli, a nézők új gondolatokkal és képekkel gazdagodhatnak a performanszok által, és hogy ezek elindíthatnak egy beszélgetést a nézők és az alkotók közt. Az online előadás linkje az esemény Facebook-oldalán kezdés előtt egy órával lesz elérhető.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
szóljon hozzá!