Érvágást jelent a váradi kulturális intézmények számára a megszorító átszervezés

•  Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

Komoly érvágás a Nagyváradi Állami Filharmónia számára a Bihar Megyei Tanács pénzügyi megszorításokat célzó átszervezése, a Szigligeti Színház pedig eddig is erőn felül teljesített, a számukra rendkívül fájdalmas döntés minden bizonnyal a teljesítményre is kihat – mondták el megkeresésünkre a kulturális intézmények vezetői.

Kiss Judit

2020. december 17., 14:102020. december 17., 14:10

Meleg Vilmost és Czvikker Katalint annak kapcsán kérdeztük, hogy a megyei tanács keddi ülésén fogadta el az Ilie Bolojan tanácselnök által beígért leépítéseket.

„Nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdeményezett találkozót Ilie Bolojan a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézmények vezetőivel, ahol nyilvánvalóvá tette, hogy gazdasági megfontolásokból létszámleépítést tervez eszközölni.

Idézet
A többkörös tárgyalási folyamat végén az elnök megerősítette döntését, hogy 30%-os létszámcsökkentést vár el a Szigligeti Színháztól”

– nyilatkozta Czvikker Katalin, az intézmény vezetője. Kifejtette, ez 147-ből 105 megmaradó munkatársat jelentett volna, végül 109 munkatárs maradhat, ebből 103 teljes állás, 6 pedig félnormás állás. „A működőképesség megőrzése érdekében a leépítés minden szerkezeti egységet érint, a legkevésbé a művészszemélyzetet” – mutatott rá Czvikker Katalin. Meleg Vilmos kifejtette, az általa vezetett filharmónia vezetősége és a szakszervezet fölöslegesnek és észszerűtlennek tartja az átszervezést.

Az átalakítások hozadéka, hogy nemcsak be nem töltött állások, de fontos, betöltött posztok is megszűntek: ilyen az aligazgatói, egy könyvelői és egy takarítói állás.

„Még így is jobb helyzetben vagyunk, mint más váradi kulturális intézmények, ahol jelentős mértékű leépítésre került sor. Az intézmény működése szempontjából érvágásnak számít az aligazgatói poszt megszüntetése is, mert ezzel az állással le tudtunk volna fedni megszüntetett feladatköröket is. Az aligazgatói állást Sarkadi Zsolt jogász töltötte be, aki 12 évvel ezelőtt a filharmónia igazgatója volt, jogászként azóta is sikerrel képviselte a különböző perekben az intézményt” – mutatott rá Meleg Vilmos.

Mint beszámoltunk, az átalakítások következtében a Várad folyóiratnak megszűnik a jogi önállósága, és beolvad a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár szerkezetébe, akárcsak román nyelvű társa, a Familia című lap.

korábban írtuk

Vállalhatatlan: megszűnik a Várad folyóirat önállósága, csökkentik a munkatársak számát
Vállalhatatlan: megszűnik a Várad folyóirat önállósága, csökkentik a munkatársak számát

Megszűnik a nagyváradi Várad folyóirat önálló intézményi státusza január elsejétől. A kulturális kiadvány főszerkesztője hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a lapot érintő várható változásokról.

Az átszervezés számos magyar közintézményt érint, de a megyei tanácselnök szerint a Bihar megyei magyar közösség továbbra is számarányának megfelelően, méltányosan részesül a szolgáltatásokból.

korábban írtuk

Bihar: rábólintott a megyei tanács a magyar kulturális intézményeket is érintő leépítésekre
Bihar: rábólintott a megyei tanács a magyar kulturális intézményeket is érintő leépítésekre

Minden eddigi tiltakozás ellenére zsinórban fogadta el keddi ülésén a Bihar Megyei Tanács az Ilie Bolojan, a testület elnöke által beígért leépítéseket. Az átszervezés számos magyar közintézményt is érint, de a PNL-s politikus szerint a Bihar megyei magyar közösség továbbra is számarányának me</

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van