Online petíciók, lemondások előzték meg a Bihar Megyei Tanács kedd délutáni ülését, ennek ellenére a döntéshozó testület – melyben az Ilie Bolojan tanácselnök által vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) kétharmados többséggel bír – zsinórban fogadta el a szeptemberben mandátumot nyert megyei elöljáró által már beiktatásakor bejelentett nagyarányú átszervezést. A több magyar kulturális intézmény alkalmazotti gárdájának leépítését is magában foglaló határozattervezeteknek alig akadt kifogásolója, de ha akadt is, Bolojan gyorsan „lebeszélte” az ellenvetést megfogalmazókat.
A költséghatékonyság jegyében bejelentett átalakítás keretében számos, a megyei önkormányzatnak alárendelt közintézménytől bocsátanak el több tucat alkalmazottat, ezek között több magyar is szerepel, mint a Szigligeti Színház vagy a Várad folyóirat. Utóbbinak – mint arról beszámoltunk – megszűnik a jogi önállósága, és beolvad a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár szerkezetébe, akárcsak román nyelvű társa, a Familia című lap.
A két irodalmi kiadványnak önálló entitásként való fenntartása érdekében online petíció is indult, ez azonban nem hatotta meg a keménykezű tanácselnököt, és a beolvadásra a megyei testület is rábólintott.
A tanácsülést megelőző sajtótájékoztatón Bolojan rámutatott: a megyei könyvtárba való beolvasztással a lapok kiadását biztosítanák, így a szerkesztőgárda a szerkesztésre összpontosíthat, ami továbbra is független maradna. Az intézkedésre tiltakozásként Traian Ștef, a Familia főszerkesztője kedden bejelentette lemondását, míg Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője már hétfőn közölte, hogy januártól nem folytatja a munkát.
Szűcs László a Krónika megkeresésére kedd délután megerősítette, hogy a megyei testület megszavazta a folyóirat önálló intézményi státusának megszüntetését.
A kulturális kiadvány vezetője elmondta: bár az RMDSZ frakcióvezetője is felszólalt az értekezleten, ezt a döntés meghozatalakor nem vették figyelembe, és a kétharmados többség megszavazta, hogy a Várad és a Familia beolvadjon a megyei könyvtárba, és ennek részlegeként, csökkentett létszámmal folytassa működését.
A leépítést egyébként a megyei könyvtár sem úszta meg, a téka jelenlegi 81 alkalmazottja helyett 69 marad, és a biharpüspöki és félixfürdői fiókokat is felszámolják, ezekből a jövőben csak kölcsönözni lehet. Az átszervezés a Körösvidéki Múzeumot is érinti, itt a jelenlegi 128 állásból 101 marad.
A Nagyvárad Filharmóniánál, ahol három igazgatói tisztség is volt, kettő marad, míg a 130 betöltött állásból 125 jövőre is érvényes, köztük a 38 kórista félnormás állása – pár napja még az elbocsátásuktól tartottak.
Az online is közvetített tanácsülésen a legnagyobb felháborodást a két színház – a román Regina Maria és a magyar Szigligeti Színház – alkalmazottainak elbocsátása váltotta ki,
a vezetőségekkel való egyeztetéseket követően előbbinél Bolojan szerint 121 állás marad a 143-ból (12 félnormás), míg a magyar intézménynél 109 a 145-ből (6 félnormás).
A tanácselnök a Szigligeti Színházat érintő leépítések jogossága kapcsán kijelentette: Bihar megyében két közösség él, a román és a magyar, előbbi a térség lakosságának 70, utóbbi 25 százalékát teszi ki.
A PNL-s politikus úgy vélte, a két közösségnek számarányával összhangban, méltányosan kell részesülnie a szolgáltatásokból, és mindkettőnek minőségi szolgáltatást kell kapnia.
Emlékeztetett, a nagyváradi polgármesteri hivatalban ezt megvalósította, a különböző vallási felekezetek arányosan részesültek anyagi segítségben, ahogy arányosan támogatta a megyeszékhely önkormányzata a különböző kisebbségek kulturális rendezvényeit is.
Bolojan szerint a pár éve külön intézménnyé alakult román és magyar színházi társulatnál nem az arányosság elve érvényesült, hiszen a román közösséget kiszolgáló Regina Maria Színháznak kevesebb, 143, míg a számban kisebb magyar közösségnek szóló Szigligeti Színháznak 145 alkalmazottja volt.
Rámutatott, utánanézett, hogy más megyékben hogyan is működik ez, és Kovászna megye székhelyét,
Sepsiszentgyörgyöt hozta fel példaként, amely mintegy tükörképe a váradi helyzetnek, azaz fordított a két közösség számaránya.
A két színház felépítése is tükrözi ezt, mutatott rá Bolojan, elismerve, hogy az Andrei Mureșanu Társulatnál „enyhe pozitív diszkrimináció” érvényesül, több alkalmazottal működik az intézmény, mint az számaránya alapján a román közösségnek járna.
„Vannak dolgok, amik nem megvalósíthatók” – jelentette ki a tanácselnök arra utalva, hogy a megyei tanácsnak nincs elegendő pénze az intézmények eddigi büdzséinek fedezésére. A Szigligeti Színháznál az utóbbi években terebélyesedett a szerkezeti felépítés, emlékeztetett az RMDSZ-es Pásztor Sándor korábbi tanácselnökségére, és úgy vélte, a Szigligetinek tett ajánlat így is „nagylelkű”, figyelembe veszi, hogy a magyar intézmény sikereket ért el az utóbbi időben.
– jelentette ki Ilie Bolojan. Hozzátette, a megyei tanács a következő hónapokban alapos elemzésnek veti alá valamennyi alárendelt intézmény működését.
A legnagyobb vita a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságnál elrendelt leépítések kapcsán alakult ki, ahol 259 állás szűnt meg, igaz, ezekből csak 127 volt betöltve, tehát ennyi ember kerül utcára.
Az alkalmazottak nevében felszólaló szakszervezeti vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a leépítés hátrányosan érinti majd az állami gondozottak ellátásáról gondoskodó családtípusú otthonokat. Rámutatott, a leépítettek között a fűtők, szakácsok is ott vannak, a megyei tanács cateringcéggel biztosítaná az élelmet, ami nem elfogadható. A családtípusú házak személyzete ráadásul így is a minimális szint alatt van, nincs ki helyettesítse őket, főleg most, járványhelyzetben, amikor sokan megbetegszenek.
Elhangzott, ki kellett volna elemezni, szakszervezettel egyeztetve kidolgozni egy elfogadható javaslatot, nem pedig az amúgy is elesettekből csúfot űzni, és kritikán aluli szolgáltatásokat nyújtani számukra.
Válaszként Bolojan rámutatott: a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságnak idén százmillió lejes költségvetése volt, ennek 80 százaléka a bérekre ment. Ráadásul a költségeknek csak felét biztosítja az állam, a másik felét a megyei tanácsnak kell előteremteni.
–fogalmazott Bolojan. A megyei testület egyébként az ellenszavazatok ellenére is elfogadta az átszervezésre vonatkozó határozattervezeteket, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) ugyanis kétharmados többsége van a testületben.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.