Fotó: Facebook/Farkas Árpád
Vasárnap este, életének 77. évében súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék volt főszerkesztője – közölte hétfőn honlapján a napilap. Farkas Árpádot szerdán temetik Sepsiszentgyörgyön, az új szemerjai temetőben.
2021. február 08., 10:412021. február 08., 10:41
2021. február 08., 13:222021. február 08., 13:22
Farkas Árpád 1944. április 3-án született Siménfalván. Kisgyermekéveit jobbára a közeli Székelyszentmiklóson, a nagyszülői házban töltötte. Általános iskoláit már Székelyudvarhelyen járja: 1957-61 között a volt katolikus gimnázium diákja. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar szakán végzi. 1963-tól tagja a kolozsvári Gaál Gábor Körnek, írásai jelennek meg az Ifjúmunkásban, az Utunkban, Korunkban. 1967-ben szerepel a Vitorla-ének című, fiatalokat bemutató antológiában. 1968-ig Vajnafalván tanít, 1968-tól Sepsiszentgyörgyön él, a Megyei Tükör alapító munkatársa. 1968-ban megjelenik első kötete, a Másnapos ének – idézte fel a Háromszék napilap.
1969-ben résztvevője a Kapuállító című, főképpen a Megyei Tükör köré szerveződő alkotókat bemutató antológiának. 1971-től a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztőségi tagja. Ekkor lát napvilágot második verseskönyve, a Jegenyekör. 1979-ben harmadik verseskönyve is megjelenik, Alagutak a hóban címmel, 1983-ban jelenik meg Asszonyidő című publicisztikai kötete. 1989-ben Bolhalakodalom címmel gyermekvers-kötete jelenik meg, 1998-ben utánnyomásban is. 1990-ben a Látó című folyóiratnak lesz szerkesztője. 1993-tól 2010-es nyugdíjba vonulásáig Háromszék főszerkesztője. Ezt követően a Háromszék Hétvége lapszámának szerkesztőjeként dolgozott.
Farkas Árpád munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között már 1985-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját, 1993-ban a József Attila-díjat, 2002-ben a Balassi Emlékkardot. 2016-ban a Magyarország Babérkoszorúja Díjjal tüntették ki, 2018-ban Kossuth-díjat kapott, 2019-ben Sepsiszentgyörgy önkormányzata Pro Urbe díjban részesítette – emlékeztetett a Háromszék.
A költő nemrég annak kapcsán nyilatkozott a Krónikának, hogy megjelent az esszéit, glosszáit, tárcáit, valamint a vele készült interjúkat tartalmazó, Nem ilyen lovat akartam című kötet. „Szeretem bizony én szabadságát a szónak” – vallotta Farkas Árpád, aki megkeresésünkre úgy fogalmazott, napjainkban más és erősebb hangsúlyt kap a szó jelzője, hogy igaz is legyen.
Farkas Árpád Kossuth-díjas költő esszéi, glosszái, tárcái, valamint a vele készült interjúk olvashatók a nemrég megjelent, Nem ilyen lovat akartam című kiadványban. „Szeretem bizony én szabadságát a szónak” – vallja a költő, aki megkeresésünkre úgy fogalmazott, napjainkban más és erősebb hangsúlyt kap a szó j
A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.
Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
szóljon hozzá!