És ez a kötetben szereplő mindenféle műfajra érvényes. A kötetben szó esik Farkas Árpád műfordításairól is, részletek olvashatók többek közt az Ana Blandiana költővel folytatott levelezéséből, Nicolae Prelipceanu kortárs román költő verseinek magyarításáról.

Az elmúlt években-évtizedekben megjelent írásokban természetesen megfogalmazódik az is, miként látja Farkas Árpád az erdélyiséget, a régiós tudatot. A Kányádi Sándor temetése után, 2018-ban készült interjúban úgy fogalmaz:

A szó szabadsága mit sem ér természetesség nélkül

„Szeretem bizony én szabadságát a szónak” – olvasható a költővel készült egyik interjúban. Farkas Árpádtól azt kérdeztük, miként határozta, határozza meg a versei, illetve a prózai írásai születését a „szó szabadsága”, és egyáltalán, mit jelent számára a „szó szabadsága”.

„Ismét olyan időket élünk, mikor, ha az ember kissé emelkedetten akar szólni, ilyen közhelyek futnak ki a száján. Hiszen a szó szabadsága mit sem ér, ha nem kötőféken tartott vélekedésért naponta megtorolt emberek keresik egymást véle, s nem oly természetességgel használják, miként a levegő jár ki s be szánkon, orrlyukainkon” – fogalmazott a költő.

Farkas Árpád a Nyikó menti Siménfalván született 1944-ben, mint mondja, ezen a vidéken is mindig akadt közvetítője, nem csak okítója és prédikátora a szavakkal becsapható emberi közösségeknek és „az ő lova is „előre-hátra” toporogva kereste, miként száguldoztatná szabadon azt a gyereket, kinek nem sarkantyúja, hanem a történelem szele csapkodta véknyát”.

„És itt állunk megöregedve, újabb múló nemzedék, megkapaszkodva és végigküzdve egy életet a folyamatosan rengő földön, melyen világháború utáni szerződések, béketárgyalások dokumentumai, hazug szavak papírkazlai biztosítanák a nyugodt, kiegyensúlyozott, együtt élő munkás hétköznapokat, ha ama szavak nem vesznének el a sokkal nagyobb örvényben, sokkal nagyobb háborúban, a pénztőke és az ideológiák közötti küzdelemben” – fogalmazott megkeresésünkre a költő.

A világban a jelenleg zajló nagyívű mozgásokra reflektálva azt mondja:

„Az Egyesült Államokról beszélek, mely váratlanul a világ nemrég még szabadelvű, gazdagabb országaival együtt azt az újmarxista orcáját kezdi mutogatni felénk, mely nemrég még számunkra ördögpofát jelentett, s melynek közvetlen velejárója a szólásszabadság zsugorodása. Miközben mi rojtos bundasapkával koldulunk egy olyan igazolványt, mely tanúsítja, hogy anyanyelvünkkel, minden rendű-rangú jogainkkal ide valósiak vagyunk. És lészen majd az is egy papiros, ezért vált napjainkban más és erősebb hangsúlyt a szó jelzője, hogy igaz is legyen” – mondta Farkas Árpád.

Régi fotón a hintalovas gyermek

A Nem ilyen lovat akartam című kötet több egységes részre tagolja Farkas Árpád írásait: az Asszonyidő című az 1968–1983 között, a Megyei Tükör, az Igaz Szó, az Utunk című lap hasábjain megjelent publicisztikákat tartalmazza. A Hermafrodita idő az 1990 után született publicisztikákat, közéleti írásokat sorakoztatja fel, amelyek a Háromszék című lapban jelentek meg. A Fekete doboz című fejezet a Látó folyóirat hasábjain napvilágot látott, irodalmi témájú esszéket tömöríti, a Jelentés a völgyből című részben pedig a Farkas Árpáddal készült interjúk olvashatók. A kötetet a Nem ilyen lovat akartam című, 1990-ben a Látóban megjelent írás zárja, amely egyfajta „fénykép-
album”: fekete-fehér fotókon villannak fel életképek, ezeket fogja körül a személyes hangú visszaemlékezés. A Nem ilyen lovat akartam előlapján régi fotó látható, amelyen a pár éves gyermek sarkantyúzza hintalovát, hátlapján pedig a költő elgondolkodó tekintete.

Misszionárius újságírói feladat

Farkas Árpád az egyetemes magyar irodalmat autentikus erdélyi színezettel gazdagító, örök érvényű témákkal foglalkozó költői életműve elismeréseként vette át a Kossuth-díjat 2018-ban a Parlamentben.

– fogalmazott 2018-ban Farkas Árpád.

Első verseskötete, a Másnapos ének 1968-ban jelent meg. „Közvetlen mesteremnek Kányádi Sándort és Nagy Lászlót tekintem, szerkesztőként Ilia Mihályt, indulásomhoz a pályán sok köze volt Lászlóffy Aladárnak. Az ő nemzedéke volt az, amelyik az erdélyi irodalomban az ötvenes évek dogmatikus és nevetséges időszaka után fordított egyet a versbeszéden. A mi nemzedékünk már azt mondta: amíg a verslábakat mossák, addig radikálisan mást kell képviselni” – idézte fel a költő.

Második kötetével, az 1971-ben kiadott Jegenyekörrel találta meg saját hangját. Mint mondta, a kilencvenes évektől úgy érezte, nincs tétje a versírásnak, ezért éveken át újságszerkesztéssel foglalkozott. 1990-től a Látó című marosvásárhelyi irodalmi lap szerkesztője volt, majd 1992-től 2010-ig a Háromszék című független sepsiszentgyörgyi napilap főszerkesztője. „Pályám elején rengeteget jártunk az emberek között, közel voltunk a valósághoz, mélyebben megismertük a körülöttünk lévő világot. Később, a kilencvenes évektől olyan kérdésekbe tudtunk belemélyedni, mint a nemzetiségi gondok, ami egyfajta misszionáriusi újságírói feladat volt” – idézte fel Farkas Árpád.