Az összetartozás biztonsága: Fóris-Ferenczi Rita egyetemi docens a családi életet gyerekszemmel megközelítő köteteiről

Fóris-Ferenczi Rita: „minden felnőttben, akár ír, akár nem, megbújik valahol a gyermeki” •  Fotó: Facebook

Fóris-Ferenczi Rita: „minden felnőttben, akár ír, akár nem, megbújik valahol a gyermeki”

Fotó: Facebook

Izgalmas kihívás, hogy a gyermeki nézőpontból adódó naivitás és őszinteség milyen regiszterben ragadható meg – mondta Fóris-Ferenczi Rita, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának docense, akinek immár több, a családi életet gyerekszemmel megközelítő prózakötete jelent meg. Fóris-Ferenczi Rita arról is beszélt a Krónikának: iskolában ne beszéljük, magyarázzuk túl a verset, az irodalom kovász, kellene hagyni, hogy mindennapi kenyér legyen belőle.

Kiss Judit

2020. március 06., 07:572020. március 06., 07:57

– Újabb, a valós életből inspirálódott, a családi életet gyerekszemmel megközelítő kötete látott napvilágot, Mi lenne, ha… címmel. Korábban a De Anyu, a Mondhatok-e valamit, a Bezzeg című kötetei is egy többgyermekes család mindennapjainak történeteit sorakoztatták fel. Egyetemi oktató, a neveléstudomány a szakterülete, ugyanakkor három, immár felnőtt gyerek édesanyja. Tulajdonképpen mennyiben írta, írja a fenti kötetben megjelent szövegeket anya-énje és mennyire az oktatással, neveléstudományokkal foglalkozó tanár? Elválasztható-e a kettő egymástól?
– Nem. Nem válaszható el egymástól az anya-én és a másfajta szerepek. Persze különböző szerepeink lehetnek, de a „mellényváltás” ellenére talán csak akkor lehetünk hitelesebbek, ha a megnyilvánulásaink – még akkor is, ha más regiszterben – ugyanazon a nyelven szólnak. Ezek a többféle szerepből adódó szemszögek épp attól válhatnak termékennyé, hogy tükröztetik egymást. Szeretném, ha a történeteim valahogyan ugyanarról beszéljenek mesepoétikába ágyazottan, amit tanárként is képviselek. Ez nem azt jelenti, hogy az elmesélt történetek pedagógiai célzatú „tanítások” lennének, viszont a neveléstudományokkal „foglalkozás” bizonyára érzékenyíthet mindarra, amit a mesékben is meg szeretnék ragadni. Ez nekem amolyan „játszottsági” állapot.

– A nyelvi leleményességgel, humorral megírt szövegek egyszerre szólnak a felnőtthöz, a gyerekhez, illetve a felnőttben ott lakozó gyerekhez. Hogyan látja írói szemszögből, mi lehet a titka annak, miként lehet úgy megírni a szövegeket, hogy egyszerre több generációt szólítsanak meg? Vajon az írónak is egyszerre felnőttnek és gyereknek is kell lennie?
– Minden felnőttben – akár ír, akár nem – megbújik valahol a gyermeki, és ezt a valamikori gyermeket jó lenne nem elveszíteni. Az a jó a pedagógusságban, a gyermekek, fiatalok közötti létben, hogy frissen tart, újraéltet élményeket, emlékeztet valamikori önmagunkra, kérdéseinkre, válaszkereséseinkre, tapasztalásainkra, ugyanakkor őáltaluk új nézőpontokkal szembesülhetünk. Folyamatos éberségben és „tanulásban” tart például annak megcsodálása, hogy a gyermek hogyan látja, hogyan próbálja megérteni vagy elfogadhatóvá szelídíteni az élet dolgait, a felnőtt számára talán már apróságnak tűnő félelmeit, szorongásait vagy akár jó tapasztalatait: a nevetős, örömös élményeket. Egzisztenciális tapasztalatok ezek, amelyeket nem kellene felnőttes gőggel lekicsinyelni. Hogy megragadhatóvá, kimondhatóvá, megoszthatóvá váljanak. Talán épp erre is szeretnék rávilágítani a történeteimmel: hogy a gyermek számára adódik egy számára fontos tapasztalás, és hogyan keresi ehhez az elmondás csatornáját: a kistestvérének mondja el mint bölcsességet, titkot, mert az meghallgatja, nem is szól vissza, mert beszélni se tud (itt a Mondhatok-e valamit? kötet írásaira utalok), őt is be kell avatni a létezés és a velünk történtek titkaiba még akkor is, ha még nem a nyelvben szorong a szavakat keresve, hanem a nyelv előtti őszintébb regiszterekben jelzi az igényeit vagy a mondandóját. Ennek a megosztási-beszélési kényszernek a levegőjében nagyon fontos a generációk közötti tapasztalatmegosztás. A dédszülők, nagyszülők élettörténetei a mai gyermek számára nagyon különös és más világ, mégis van valami közös benne: ha más körülmények között is, de hasonló alapélményekben részesülhetünk.

A generációkon átívelő családi történetek az összetartozás jó érzését és biztonságát is kínálhatják. Olvasói visszajelzések alapján mondhatom, hogy nagyon sokan hivatkoznak arra, hogy ismerősek, otthonosak ezek a történetek, „velünk és nálunk is ugyanígy van”. Tehát a családi szűkebb körön túl épp a hasonló léttapasztalatok a mindannyian összetartozunk, és egymás megértésére szorulunk élményét kínálja.

A botladozásokat, a téblábolást, a félelmeket, a szorongásokat vagy a rendetlenséget, a dühöt, a szomorúságot és az időnkénti elkeseredést nem kellene a szőnyeg alá söpörni, mert abból még több kosz lesz. Ennek elviseléséhez és feloldásához éltető levegőnk a humor, a keserédes (ön)irónia.

Ez van: zokoghatnánk is, de nevessünk inkább, persze ne felejtsük el, hogy időnként „takarítani kell” – nem csak ott, ahol a papok táncolnak, hanem a szőnyeg alá sepert koszt is fel kell kaparni időnként.

Nem tudok pontos választ adni arra, hogy kinek is szólnak ezek a történetek, mert nemigen gondolok erre írás közben. Inkább arra figyelek, hogy a történetnek legyen valamiféle valós magja, ez lehet egy helyzet, élmény, gyermeki mondás, fél füllel hallott szó. Izgalmas kihívás, hogy a gyermeki nézőpontból adódó naivitás és őszinteség, mondhatnám azt, hogy a gyermeki „bölcsesség” milyen regiszterben ragadható meg. Ehhez kínálja magát a gyermeki beszédmód: gyorsan mondom, hogy el ne felejtsem, mit is akarok mondani, asszociálok, ugrom egyik dologról a másikra, mert eszembe jutnak más fontos és idevágó dolgok, ismétlem magam. Közben reflektálni is lehet arra, hogyan is értem, amit mások mondanak, mit jelenthet a „rendesen viselkedés” vagy az, hogy a dédi azt mondja a szüleimről, hogy ők sem voltak jobbak „a Deákné vásznánál”. Hogyan lehet belehelyezkedni vagy leképezni nyelvileg ezt a sok-sok, bennünket érintő vagy megrázó élményt. Felnőttként is tapasztaljuk, hogy mily sok töprenkedésbe kerül megtalálni a szót, ami azt tudja mondani, amit gondolunk, érzünk. És gyönyörűséges annak részese lenni, hogy a gyermek miképpen ízlelgeti, értelmezi a nyelvi világot is, miképpen szelídíti élhetővé a lét számára fontos tapasztalatait. Remélem, hogy ezek a történetek mindenkihez szólnak. Trencsényi László írta a De Anyu! kötetről A kisgyermek folyóirat 2018-as számában a következőket: „Eltöprenghet az olvasó: gyerekeknek szóló őszinte és szellemes irodalmat tart a kezében, vagy (Janikovszky Évához hasonlóan) »gyerekednek mondom, szülője értsen belőle« típusú írói trükkel családpedagógiai kézikönyet”. Bízom az értékítéletében: a mesekönyvek is többszólamúak lehetnek, de nem az én tisztem ezt eldönteni.

„A szövegeket olvasva egyfajta meseterápia, nevetésterápia részesei lehetünk. Megtanulható belőlük, hogy hogyan lehet a gondot okozó családi helyzeteket humorral kifejezni, és ezáltal könnyebbé, szebbé tenni mindennapjainkat” – ez olvasható legújabb kötetéről. Mit gondol, milyen értelemben és hogyan működhetnek meseterápiaként, nevetésterápiaként a szövegei?
– Nem tudom, hogy meseterápiaként hogyan is. Szakmai meggondolásból mondom, hogy nagyon elburjánzott ez a műfaj, van már a hagyományos népmese és műmese és a sokféle mesetípusok kiegészítéseként gyógyító és mindenféle mese, ráadásként egy rakat módszer: mesepárna, mesekötény, mesetábla. (Kételyesebb kedvemben szóvá teszem, hogy most már csak a mesebugyi vagy mesepelenka hiányzik, hátha kitalálja valaki.)

A mesében és a történetmesélés jójában hiszek. A humor felszabadító erejében és a nevetésben is. Az öniróniában még inkább. Nem „tanítói” célzatúaknak szántam a történeteket, eszembe se jutott ilyesmi, de ha olvasóként bárkinek is könnyebbé és nevetősebbé válnak tőlük a percei, jó.

– Most a neveléstudománnyal foglalkozó szakembertől kérdem: általában az olvasás és az írás vajon tölt-e, tölthet-e be egyfajta terápiás szerepet a hazai oktatási rendszer keretei közt? Jut-e erre tér, idő, és vajon miként érheti el a pedagógus, hogy az irodalmi szövegek olvasása vagy a kreatív írás a diákok számára ne a „szükséges kötelező rossz” legyen, hanem felismerjék akár lélekgyógyító erejét is?
– Féltem is, hogy ez a kérdés is következni fog. Nem szívesen mennék bele a „lélekgyógyítás” kérdésébe. Nem értek hozzá. Azt viszont hiszem, hogy a sodró, magával ragadó olvasmányélmény nagyon fontos lehet: aggódó szülők lekapcsolják a villanyt, mert szerintük alvásidő van, miközben a gyermek elemlámpával a régebbi időkben, de ma már telefonnal is teremthető fény, paplan alatt olvas: bármit, ami meg- és elragadja őt. Az eredendő esztétikai érzék táplálásához ez a magával sodró, „nem-tudom-letenni-a-könyvet” élmény is kell. Ha ezt valaki megtapasztalja, onnan már el lehet indulni. Ezt kellene óvni, ápolgatni, nehogy gátlás alá kerüljön. Nagyon egyszerű: ne kérdezzük meg óvodában, hogy mi a mese tanulsága, üzenete – főként akkor ne, ha a hallgatott mesének semmiféle köze sincs a tanmeséhez. Iskolában ne beszéljük, magyarázzuk túl a verset csak annak az előfeltevésünknek a kedvéért, hogy illenék megismernie a rímképletet, vagy tudnia kellene a metafora definícióját.

Az irodalom kovász, kellene hagyni, hogy mindennapi kenyér legyen belőle.

Úgy tapasztalom, hogy jó olvasási tér teremtődik mostanában óvodában, iskolában, felsőbb tagozatos magyar irodalomórákon is. Hogy van helye és beszédtere az olvasásélménynek, az olvasásra reflektálásnak. Sőt a kreatív írásnak is. Ezzel kapcsolatosan viszont szóvá kell tennem, hogy veszélyesnek tartom a módszertani bravúrok divatját. Arra gondolok, hogy a játékos tanulásszervezés, a különböző interaktív módszerek szemkápráztató alkalmazása jó módszer és technika, csak ne terelje el bárki (a pedagógus és a gyermek) figyelmét a lényegről. Hogy is mondjam? Ne legyen olcsó mulatság! Mert az olvasás, hogy magam is „olcsóvá” rongyosított fogalmakat használjak, amelyeket viszont komolyan gondolok: ön- és világértésünk lehetősége. A véleménynyilvánítás, ha nem szószátyárság, a kreatív írás, ha nem tolltologatás, hanem mélyebb (ön)reflexió, fontos tapasztalat. Pusztán azt a megfigyelésemet szeretném megosztani, hogy az oktatásban elterjedtek a gyermekközpontú, összefoglaló néven interaktív módszerek, gyanakvásomnak annyi az eredője, hogy a látványos technikai és módszerbravúr nehogy-nehogy elfedje a tartalmat: a felismerendő, megtapasztalandó lényeget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten