Közönségtalálkozó Nagy József koreográfussal és az Omma című előadás táncosaival
Fotó: Facebook/M Studió
Felülmúlta az előző évek kiadásait a Sepsiszentgyörgyön negyedik alkalommal megrendezett Flow nemzetközi mozgásszínházi fesztivál, amelynek legtöbb előadására már a múlt heti rendezvény előtt valamennyi jegy elkelt. Márton Imola, az M Studio művészeti vezetője elmondta, hogy – az elmaradt záróelőadással együtt – sikeres rendezvényt tudnak maguk mögött.
2022. július 05., 20:492022. július 05., 20:49
2022. július 07., 15:232022. július 07., 15:23
Idén is nagy népszerűségnek örvendett a sepsiszentgyörgyi M Studio által szervezett Flow nemzetközi mozgásszínházi fesztivál, amely olyan elismert koreográfusok munkáit hozta el Erdélybe, mint Frenák Pál Kossuth-díjas táncos-koreográfus, Nagy József Franciaországban is tevékenykedő koreográfus és rendező vagy Anton Lachky szlovák származású koreográfus.
Márton Imola, az M Studio művészeti vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, hogy az idei kiadás a korábbi éveknél is nagyobb sikert aratott, felülmúlva a szervezők elképzeléseit. Mint mondta, nagyszabású rendezvényt tudnak maguk mögött, hiszen a hétnapos kiadás mind a szervezésben, mind pedig a lebonyolításban több energiabefektetést igényelt.
A program összeállításában a mozgásszínházi műfajok sokszínűségét is szem előtt tartották, a nézők az egyéni, performanszszerű előadástól kezdve, a kísérleti duón át a többszereplős produkciókig, valamennyi műfajba belekóstolhattak.
Részlet a Humans, bodies, stories című előadásból
Fotó: Facebook/M Studió
„Mint ahogy a korábbi években, most is igyekeztünk úgy összeállítani a programkínálatot, hogy változatos és újdonságnak számító élményekben részesüljön a közönség.
– osztotta meg Márton Imola.
Az élénk érdeklődés a jegyeladásban is megmutatkozott, a legtöbb előadásra ugyanis még a fesztiválkezdés előtt valamennyi jegy elkelt, sőt olyan produkció is volt, amelyre egy héttel korábban a pótszékes jegyeket is eladták. A társulat művészeti vezetője szerint az emberekben egyre nagyobb a nyitottság és a kíváncsiság a mozgásszínházi megmozdulások felé, az előadások után szervezett közönségtalálkozón szintén szép számban jelentek meg olyan résztvevők is, akik nem kötődnek szorosan a szakmához.
A Kiss Bence rádiós műsorvezető által koordinált beszélgetéseken kialakult egyfajta spontán interakció az előadók és a nézők közt, amelynek továbblendítésére az esti zenés események adtak lehetőséget. A Nagy József által rendezett Omma című előadást követően az afrikai táncosok közös zenélésen vettek részt a helyi zenészekkel.
Közönségtalálkozó a bukaresti Humans, bodies, stories című előadás után
Fotó: Facebook/M Studió
A társulat művészeti vezetője elmondta, hogy összességében elégedett a fesztivállal, azzal együtt, hogy a rendezvény záróelőadása, a belga származású Wim Vandekeybus által rendezett Traces (Nyomok) című produkció objektív okok miatt elmaradt. A társulat repülőjáratát ugyanis utolsó pillanatban törölték, így nem tudtak elérni a fesztiválra.
Szeretnénk azonban, hogy a társulat eljutna Sepsiszentgyörgyre, terveink szerint a következő, 2024-es kiadásnál azonban már megtekintheti a közönség az elmaradt előadást” – tette hozzá Márton Imola. Szintén objektív okok miatt kellett átalakítani a Góbi Rita által rendezett Island (Sziget) című, kétszemélyes előadást is, a koreográfus ugyanis az előadást megelőző napon lesérült, így azt hibrid módon, vetítőt igénybe véve adták elő.
A váratlan fordulatokkal együtt a fesztivál nagy sikernek örvendett, a házigazda társulat vezetője számos olyan részvevői visszajelzést kapott, ami megerősítette abban, hogy szükség van egy kifejezetten mozgásszínház-előadásokat összegyűjtő rendezvényre, hasonló ugyanis nemcsak Erdélyben, de az ország többi részében sincs még. A jövő évben azonban visszatérnének az ötnapos kiadáshoz, a színvonalat és a programkínálatot pedig továbbra is szeretnék hasonlóan színessé tenni – tette hozzá a fesztivál szervezője.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!