A Partium és a Bánság különleges identitású része a Kárpát-medencének, és sokkal nyitottabb ez a régió afelé, hogy mi történik Budapesten, Nyugatabbra” – mondta az irodalomtörténész.

Kifejtette, az „erdélyi magyar irodalom” fogalmába bele kell értenünk a történelmi Erdély határain kívüli szerzőket is, ez az elmúlt 100 évben így történt, bármennyire is furcsállhatta az aradi író, vagy az 1970-80-as évek bukaresti magyar szerzői.

Azt sugallja, hogy ne politikai folyamatok automatikus leképeződésének tekintsük, hanem az irodalom természetének megfelelően lássuk, annak folytonosságában. Azt is üzeni: a kultúra mindenkor valami önállóságot, autonómiát tud élvezni a politikával szemben” – mondta Balázs Imre József.

Válasz az identitásválságra

mondta az előadó. 1918 és 1944 közt az „erdélyi magyar irodalom” fogalmat használják a transzilvanista írók, akiket a folytonosság kérdése foglakoztat, hiszen nagy identitásválságra kell válaszolni: többségiből kisebbségivé válni.

„1990, a rendszerváltozás után is érdekes megfigyelni, hogy ki mire használja a két fogalmat. Több író, így Szilágyi István, Kovács András Ferenc is felteszi a kérdést: vajon szükség van-e egyáltalán a jelzőkre? Nem lenne-e egyszerűbb, ha magyar irodalomként használnák a fogalmat? Szilágyi István azt mondta, ő magyar írónak tartja magát – ez érthető és természetes reakció az addigi évtizedek történéseire, hisz megnyílt a lehetőség, hogy egységében láthassuk a magyar irodalmat” – mondta az irodalomtörténész.

Hozzátette, akik ebben az időszakban mégis kiteszik a jelzőt, azok az „erdélyi” jelzőt teszik ki. „Erdélyi” – ez egyfajta visszatalálás a két világháború közötti szóhasználathoz, de közben terhelődött olyan tartalmakkal, melyek ellen néhányan tiltakoztak. Mondván, hogy az érzelmi, mitikus töltetek tulajdonképpen elvárásokat ébresztenek a fiatal szerzők iránt, melyeknek ők nem akarnak megfelelni” – mondta Balázs Imre József.

Kötet az önmagát kereső emberről, egyházról

A könyvvásár keretében mutatták be online Visky István lelkipásztornak A századik című kötetét, amely a kolozsvári Koinónia kiadónál látott napvilágot. A szerző a bemutatón azt mondta, hogy a kötet műfaját a homília és haiku közöttiként határozná meg, tulajdonképpen esszéket írt.

– fogalmazott a könyv szerzője.

Kifejtette, A századik című kötet nemcsak az önmagát kereső emberről, de az önmagát kereső egyházról, lelkipásztorról is szól, egyfajta kísérlet arra, hogy „ne kijelentő módban beszéljünk, hanem együtt tegyünk fel kérdéseket”. Visky István úgy fogalmazott, könyve nem „áhítatos könyv”, nem „lelkizik” benne, – bár egy lelkipásztortól általában ezt várja el a társadalom – hanem inkább gondolkodni, töprengeni hív, a rációt keresi.

A könyv arra tesz kísérletet, hogy az észszerűség alapján tekintsünk az istenkeresésre” – mondta a szerző. Úgy fogalmazott, könyve olyan kérdéseket tesz fel, hogy Istent keresni észszerű-e, hinni észszerű-e, önmagunk posztmodern magányában hinni mennyire észszerű?

„Isten jelenlétéről, a rajtunk túl lévő dolgokról igyekszik beszélni a könyv. Az egyház manapság szét van szakadva, rengeteg hit, dogma létezik. A kereszténység önmagával foglalkozik, az egyes egyházak is, vagy rossz esetben azt keresik, hogy mi a „rossz” más egyházakban. És közben elfelejtjük a közös ügyet, hogy a kereszténységnek legyen egy közös üzenete a világ felé” – fejtette ki a kötet szerzője az online könyvbemutatón.