Arany-balladákból készített előadást a Nagyvárad Táncegyüttes

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

A Hídavatás című, Arany János balladáiból készült előadást mutatja be a költő szülővárosában, Nagyszalontán a nagyváradi Szigligeti Társulat március 14-én, 17 órától a Nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Házban.

Krónika

2018. március 10., 17:492018. március 10., 17:49

Mint a teátrum közölte, a Hídavatás a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének projektje, melynek lebonyolítása Bihar megye vidéki középiskoláival való szoros együttműködésben zajlik. A projekt célja a Bihar megyei amatőr néptáncegyüttesek bevonásával létrehozandó táncszínházi előadás színpadra állítása Arany János balladáiból, a Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű nevelési program keretében. Nagyszalontán a Szigligeti Színház partnere a program megvalósításában az Arany János Elméleti Líceum.

A Nagyvárad Táncegyüttes művészei a vállalkozó kedvű fiatalokkal közösen a néptánc, a népzene és a népi játékok felhasználásával tettek kísérletet arra, hogy színpadra álmodják Arany János balladáinak hangulatát, így állítva emléket a 200 éve született költőóriásnak.

Az előadássorozat első eseménye a Hídavatás nagyszalontai bemutatója lesz. A produkcióban közreműködnek a Toldi Néptáncegyüttes és a Galagonya Néptáncegyüttes táncosai, valamint a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum diákjai. Az esemény megvalósításáért mintegy ötven fő dolgozik együtt. A Hídavatás elnevezésű projekt támogatója a Bethlen Gábor Alap.

Az előadás címadó balladáját 1877-ben írta Arany János, az egy évvel korábban felavatott Margit hídról leugró öngyilkosokról érkező hírek hatására. A költő 1877-ben a Margitszigeten nyaralt, korabeli hírlapok szerint ekkortájt szinte járvány volt az öngyilkosság. Sok párbaj is végződött így: ha a felek tartottak a tiltó törvényektől, a sorsra bízták a döntést: aki kettejük közül a fekete golyót húzta, öngyilkos lett, a hídról leugrók közt is volt ilyen áldozat.

A ballada alapját az a babona adja, miszerint az új hidat az öngyilkosok avatják fel. A vers Arany egy kevésbé gyakori témájával, a nagyvárosi élet megjelenítésével foglalkozik. A nagyvárosi élet fárasztó, hajszoló, depressziót okozó életmódját a költő azzal érzékelteti, hogy egy óra leforgás alatt mennyi ember szánja el magát az öngyilkosságra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten