Járvány idején is folytatta munkáját a Hagyományok Háza hálózata Erdélyben

A népi kultúrát igyekszik művelni, éltetni a Hagyományok Háza az online térben is •  Fotó: Hagyományok Háza

A népi kultúrát igyekszik művelni, éltetni a Hagyományok Háza az online térben is

Fotó: Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza 2020-ban is folytatta erdélyi partnerszervezetei által összefogott, az élő néphagyományt támogató munkáját – értékelte ki közleményben a szerteágazó tevékenységet Tóth János hálózatvezető.

Krónika

2021. február 25., 20:062021. február 25., 20:06

Mint írta, a 2020-as év nagy reményekkel indult, hiszen a kidolgozott tervek forrása is biztosítottnak tűnt. A pandémia miatt viszont tavasszal „újra kellett gombolni az életünket”. „Kollégáink ekkor kiváló ötletekkel próbálták orvosolni a helyzetet, így földrengésszerű változást nem kellett megélnünk sem Erdélyben, sem pedig más országrészben. A saját és a köz érdekében maximálisan alkalmazkodtunk a mindenkori és a területileg hatályos jogszabályokhoz, így majd’ minden rendezvényt meg tudtunk valamilyen szinten szervezni. Természetesen nekünk is meg kellett hallanunk az idők szavát a kiszélesedett online térben” – írta Tóth János.

Erdélyben nincs
intézményes hálózat

A hálózatvezető kifejtette, a nehéz helyzetben számos tapasztalattal lettek gazdagabbak, s ezt a tudást a későbbi „békeidőben” is kamatoztathatják.

Idézet
Igen, el kell fogadnunk, hogy az emberek elérése – bekapcsolása az élő népi kultúra művelésébe és éltetésébe – ezeken a csatornákon sokszor hatékonyabb, mint a megszokott hagyományos módszer”

– összegzett a hálózatvezető. Mint sorolta, az első fél év fókuszában az oktatások álltak: elindultak az újabb, a partnereik által megszervezett tanfolyamaik, foglalkozásaik.

„Erdélyben nincs meg az az alapfokú iskolákat működtető intézményes hálózat, mint az anyaországban, így a stratégiai partnerszervezetekre hárul ez a feladat. A gazdag palettáról kiemelem a hangszer-, a néptánc-, népiének-, népmesemondás-oktatást: utóbbival kapcsolatban említem meg az elmúlt év végén kiadott Kibédi népmesék Ráduly Jánostól című kötetet, és a Csak tiszta forrásból. Magyar Népdalok III. kötetét, ami nagyban segíti ezt a munkát” – fogalmazott Tóth János. Arra is kitért, hogy

a Hagyományok Házának Erdélyben nincs saját fesztiválja, viszont a sok évtizedes múltra visszatekintő rendezvények szervezésében partnerként vettek részt.

Ezek egy része – a nyári könnyítések nyomán – megvalósult, ilyen volt a Vásárhelyi Forgatag, a mérai világzenei fesztivál. Más rendezvények, így például a gyergyói FeltöltŐ Fesztivál elmaradtak. „Felszabaduló energiáinkat viszont más területeken tudtuk hasznosítani, itt kell megemlítenem a szórványvidékek kollégiumainak nyújtott hathatós kiegészítő segítséget” – mutatott rá a hálózatvezető.

Családi hagyatékok digitalizálása

A Hagyományok Háza online munkái közül Tóth János kiemelte:

figyelemre méltó a Romániai Magyar Néptánc Egyesület szervezésében megvalósult III. Erdélyi Koreográfusok Találkozó.

A rendezvényen konferenciát is tartottak, melynek középpontjában – a hitelesség tükrében – a néptánc színpadi megjelenítésének technikai és formai követelményei álltak. Az élőben megtartott szimpóziumon neves erdélyi szakemberek adtak elő, az elhangzottak online formában is elérhetővé válnak minden érdeklődő számára.

„Kiemelném online munkáink közül az Élő Népművészet Kiállítás megvalósítását, valamint azokat a módszertani anyagokat, melyek az e területen működő szakmákat segítik a kézművesség és a folklórműfajok területén. Így született például több népdalgyűjtemény, emellett Erdély kistájait bemutató sorozat indult” – mondta a hálózatvezető. Hozzátette, a mezőségi, családi kötelékek megerősítésére irányuló „Mezőség arcai a XX. században” elnevezésű kezdeményezés a családi hagyatékokban fellelhető fotók és dokumentumok digitalizálását és bemutatását tűzte ki céljául.

Tóth János kitért a Lipinka elnevezésű online programra: a kezdeményezés a hagyományos népművészeti tevékenységek élményalapú, komplex oktatásában támogatta a pedagógusokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten