A gyermeklapok segítettek túlélni az online időket

A bonchidai Bánffy-kastélyban is látogatást tettek a a hétvégén zárult Napsugár-táborban részt vevő pedagógusok •  Fotó: László Noémi Napsugár gyermeklap

A bonchidai Bánffy-kastélyban is látogatást tettek a a hétvégén zárult Napsugár-táborban részt vevő pedagógusok

Fotó: László Noémi Napsugár gyermeklap

A járvány időszakának pszichés és szociális hozadékairól, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok szerepéről, szerkesztési elveiről is tanácskoztak azok a pedagógusok, akik Erdély számos szögletéből érkeztek a Kolozs megyei Válaszútra. A hétvégén zárult, immár 27. alkalommal tartott pedagógusfórumot a Napsugár szerkesztősége szervezte, a táborról László Noémi főszerkesztőt kérdeztük.

Kiss Judit

2021. július 12., 13:302021. július 12., 13:30

Erdély sok szögletéből, többek között Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs, Arad, Maros, Kovászna, Hargita, Brassó megyéből érkezett pedagógusok, közel 30 óvónő és tanítónő vett részt a Napsugár gyermeklap pedagógusoknak tartott szakmai táborában a Kolozs megyei Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány épületegyüttesében.

Az immár 27. alkalommal megtartott, a hétvégén zárult programban szakmai jellegű előadások, kézműves foglalkozások, zenei és irodalmi mozzanatok szerepeltek, a járványhelyzet miatt bekövetkezett egyéves kimaradás után szervezték meg a hagyományos rendezvényt. László Noémi, aki tavaly szeptemberben vette át a Napsugár és Szivárvány gyermeklap főszerkesztését a nyugdíjba vonuló Zsigmond Emesétől, első ízben volt az esemény házigazdája. Megkeresésünkre elmondta,

a válaszúti pedagógusfórum célja a pedagógusok szakmai fejlődéséhez való hozzájárulás, illetve a tanítók, óvónők egy közösséghez tartozás élményének folyamatos megerősítése.

„A Kolozsváron szerkesztett Napsugár és Szivárvány gyermeklapok szerkesztősége így köszöni meg a pedagógusoknak, hogy kitartanak a szerkesztőség mellett, amely immár 65 esztendeje felvállalta és végzi a kortárs magyar és főként erdélyi gyermekirodalom és illusztrációs képzőművészi tevékenység értékeinek őrzését, népszerűsítését” – mondta a főszerkesztő.

Megváltoztak a gyermekek generációinak igényei

László Noémi arról is beszámolt, az idei találkozó legfőbb eseménye a két lapot közel harminc esztendeig vezető Zsigmond Emese búcsúja volt a válaszúti Kallós Alapítvány nyári színházra emlékeztető, nyitott csűrépületében. „A részt vevő közel 30 óvónő és tanítónő ünnepelte a lapok volt főszerkesztőjét, aki több évtizedes munkával valóságos erdélyi közösségi csomópontot varázsolt Kolozsvárra, a Napsugár szerkesztőségébe” – mondta László Noémi. Arra is kitért, az eseményen a tanítónőkkel közösen elbeszélgettek az idén szeptemberre időzített új laptervekről. „Megkönnyebbülten láttuk, hogy

Idézet
az új szerkesztők – Bak Sára illusztrátor és jómagam – által követett szerkesztési irányelvek, a letisztultság, átláthatóság és egyszerűsödés, illetve az új, több képpel és rövidebb szövegekkel dolgozó szerkezeti arány a pedagógusok szerint is időszerű”

– mutatott rá. Úgy fogalmazott, meglátásuk szerint ezt a felnövekvő gyermekgenerációk megváltozott igényei tették időszerűvé, és a legtöbb tanító megerősítette a szerkesztőket abban, hogy nem tévedtek. „A pedagógusfórumon folytatott beszélgetésekből egyértelműen az derült ki, hogy ott, ahol az elzártság nehéz hónapjaiban kitartottak a lapok mellett, és megoldották, hogy azok eljussanak a gyerekekhez, a Napsugár és a Szivárvány is segített átvészelni az online időszakot, és a maga eszközeivel hozzájárult a tananyag színesítéséhez, gazdagításához” – számolt be a főszerkesztő.

Arra is kitért, sok gyermek számára ez a két lap az egyedüli hely, ahol mai magyar gyermekirodalommal találkozhat.

A pandémia okozta pszichés, szociális jelenségek

A négynapos szakmai tanácskozás alatt az összesereglett pedagógusok Szabó Kinga játszóházvezető irányítása alatt műhelymunka formájában népi gyermekjátékokkal, kézműves technikákkal ismerkedtek. Az elhangzott előadások sorából László Noémi kiemelte Nagy B. Szilárd gyógypedagógus alternatív eszközökről tartott ismertetőjét, melynek során kiderült, milyen nem hagyományos segédeszközök és gyakorlatok révén érheti el a pedagógus, hogy a diákok jobb és bal agyféltekéjének működése harmonikusabbá váljék.

A tanítónők, óvónők nagy lelkesedéssel vettek részt Román Mónika gyermekpszichológus interaktív foglalkozásában, melynek során

közös erővel kerestek megoldásokat a vírushelyzet következtében az iskolában, de a mindennapi életben is jelentkező pszichés és szociális jelenségekre.

László Noémi arról is beszámolt, a résztvevők kedvencének a bonchidai kirándulás bizonyult, amikor Berki Tímea vezetett sétájának köszönhetően a résztvevők megismerték a Bánffy-kastély kastély és tulajdonosai történetét, majd az egykori istálló restaurált terében Vajas Emőke és Péter Orsolya fuvolaművészek, azaz a Flautino együttes zenetörténeti sétakoncertjét élvezték.

Kialakítani az olvasás szeretetét

László Noémi korábban a Krónikának adott interjúban úgy fogalmazott, a gyermeklapok az olvasás szeretetét is segítenek kialakítani, hiszen alig van példa arra, egyelőre, hogy gyerekek képernyőn gyakorolják az olvasást. „Erről egyelőre még a közvélekedés is úgy tartja, hogy egyértelműen egészségtelen az ő életkorukban. Másrészről pedig

Idézet
óriási jelentősége van ezeknek a lapoknak olyan környezetben, ahol nem megszokott, hogy a szülő a jól felszerelt könyvespolchoz ballag, és az onnan levett könyvet gyerekei kezébe adja.

A Napsugár és Szivárvány amolyan könyvtárpótlékként is működik, ha felismerik ezt a lehetőséget bennünk. Mert ez a két lap hónapról hónapra korosztályra és időszakra szabott, vidám és alapos olvasmányt kínál azoknak a gyerekeknek, akik hozzájutnak. A megfelelő képi körítéssel” – mondta László Noémi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten