Keszeg Anna Párizs-rekonstrukciók című könyvét mutatták be szerda este Kolozsváron. A rendezvényen a közönség a fiatal szerző első kötetével ismerkedhetett meg. Keszeg Anna párizsi élményeit örökíti meg, mintegy sajátos körképet nyújtva a francia főváros jelenlegi művészeti, tudományos és köznapi életéről.
Romániában játszódó, illetve romániai valóságot bemutató alkotások vittek el kettőt is a kedden este véget ért 38. Magyar Filmszemle legrangosabb díjaiból. A nagyjátékfilmek versenyében Bollók Csaba Iszka utazása című filmje bizonyult a legjobb szerzői filmnek (idén először megosztott nagydíjat adtak át, a legjobb műfaji filmért járó kitüntetést Rohonyi Gábor vehette át a Konyecért).
Végakarata szerint szülőfalujában, a Kovászna megyei Uzonban helyezik végső nyugalomra a január 20-án életének 80. évében Budapesten elhunyt Beke György írót. A helyi római katolikus templomban ma 13 órától kezdődik a részvétfogadás, 14 órától pedig a gyászmise, 16 órától a református temetőben folytatódik a gyászszertartás.
Rózsa Miklós budapesti születésű zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából Pavlovits Dávid tart gitárestet ma 19 órától a Kolozsvári Rádió koncerttermében.
„Viszockij”-műsor Szatmárnémetiben Gaál Gyula színművész előadásában.
A fények elhalványulnak. A háttérből egy ének első akkordjai csendülnek fel: Vlagyimir Viszockij egyik dala oroszul. A nézőkre ráborul a 70-es évek kávéházi hangulatának leple. A színész besétál a bárpulthoz, rágyújt, sört rendel, és átadja magát a zenehallgatásnak. Majd feláll, és bekonferálja az esti műsort – Vlagyimir Viszockij költő életútját mutatja...
A díjkiosztó ünnepséggel ért véget tegnap este Budapesten a január 30-án kezdődő 38. Magyar Filmszemle. A lapzártánkkor még tartó gálán az év legjobb dokumentumfilmjének járó díjat Kincses Rékának ítélték oda a Balkán bajnok című alkotásáért, amelyet a marosvásárhelyi származású filmes édesapjáról, Kincses Elődről készített. A legjobb női alakítás díját Kovács Kata nyerte el a Mészáros Péter Kythera című filmjében nyújtott...
Születésnapi koncertet adott a 60 éves Sebő Ferenc.
Sebő Ferenc (képünkön) hatvanadik születésnapja alkalmából jelenlegi együttesével és korábbi zenésztársaival ünnepi koncertet adott hétfő este Budapesten, a Művészetek Palotájában. Az ünnepi eseményen a régi Sebő együttes tagjai – Sebő Ferenc, Halmos Béla, Koltay Gergely, Éri Péter, Nagy Albert – adtak randevút a mai csapatnak, amelyben Sebő mellett Barvich Iván, Orczi Géza és Perger...
Alapító közgyűlést tart az Erdélyi Kézmíves Céh
Székelyudvarhelyen szombaton elindítják az Erdélyi Kézmíves Céh (EKC) hivatalos bejegyzésének folyamatát. A 2005 szeptembere óta jogi személyiség nélkül működő civil szervezet alapító okiratát mindazok aláírhatják, akik kapcsolatban állnak az erdélyi kézműiparral, nép- vagy iparművészettel, és érdekeltek a jogilag is bejegyzett szakmai érdekképviselet működtetésében. A Vánki-házban tartandó...
Egyszerű módszerrel bizonyította a Szatmárnémetiben élő, gyergyószentmiklósi származású Cserey Csaba ütőhangszerművész, hogy a dob az emberiség legősibb hangszere, s mint ilyen, az emberi lélekhez a legközelebb álló.
Továbbra is aligazgató nélkül Marosvásárhelyen.
Továbbra is kénytelen művészeti vezető nélkül működni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata. Mivel az aligazgatói tisztségre kiírt, január 31-én tartott versenyvizsgán sem Balázs Éva színművész, sem Harsányi Zsolt rendező-színész nem érte el a hetes átlagot, a művelődésügyi minisztérium újabb pályázatot készül kiírni. A tegnap lejárt óvási határidő után Demeter András, a...
Közelkép
Pörgős, politikai utalásoktól sem mentes kalandfilm – nagyjából így jellemezhető a Véres gyémánt című alkotás, amely a legértékesebb drágakő felkutatásáért, illetve megszerzéséért folytatott, világméretű praktikákról kívánja lerántani a leplet. A gond csak az, hogy mindezt meglehetősen szájbarágósan, ráadásul szinte kizárólag a legelcsépeltebb hollywoodi toposzokat felhasználva teszi.
Horvátországi turnéra indul a gyergyószentmiklósi Figura.
A Nevettetők Nemzetközi Fesztiváljára kapott meghívást a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Horvátországban, az Isztriai-félsziget 17 városában január 25-e és február 25-e között zajló összművészeti fesztiválra több mint hatszáz társulatot várnak Közép- és Dél-Európából, a romániai színházak közül a gyergyószentmiklósi teátrum az egyedüli meghívott.
Az Erdélyország az én hazám és a Sorsfordulók című előadással lép fel a budapesti Művészetek Palotájában a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a hétvégén.
Budapest – Hogy a Moszkva tér tőszomszédságában fekvő Széna téren mekkora a forgalom, azt bizonyára mindenki tudja, aki legalább egyszer járt Budapesten. Magam sem számítottam egyébre, és az emberekkel, szagokkal terhes villamosból mihamarább igyekeztem eljutni a filmek szigetére, ahol szemlátomást nyugodtak az emberek, plakátokat nézegetnek, és ahol mosolygó lányok nyújtják át a betérőknek a 38. Magyar Filmszemle programját.
Závada Pál magyarországi író volt a Törzsasztal első vendége.
Törzsasztal címmel indított rendezvénysorozatot a Gheorghe ªincai megyei könyvtár és a Várad című irodalmi havilap Nagyváradon. A renzevénysorozat célja egy-egy neves kortárs magyar írót, költőt beszélgetésre hívni havonta egyszer a Körös-parti városba. Első vendégük Závada Pál volt a hétvégén. A magyarországi íróval Kőrösi P. József nagyváradi születésű költő, a...
Harold Pinter Nobel-díjas író művéből készült előadást mutatott be a Tamási Áron Színház.
Harold Pinter Nobel-díjas író A gondnok című művéből készült előadást mutatta be tegnap este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A modern ember válságairól szóló stúdió-előadást Patkó Éva rendező irányításával a társulat három művésze vitte színre: Kicsid Gizella, Szabó Tibor és Mátray László.
Ady Endre versei nyomán született előadást mutat be a Háromszék együttes.
Vers, zene és tánc hármasának jegyében született a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes legújabb produkciója. Az Ölelésben (Ady-szerelmek) című előadást pénteken 19 órától mutatják be a Szakszervezetek Művelődési Házának Lajtha László Termében. Az előadás rendező-koreográfusa a magyarországi Juhász Zsolt, akinek nagy kihívást jelentett ez a munka, amelyben Ady Endre...
Tragigroteszk komédia a marosvásárhelyi színházban.
Bemutató előadásra várja a közönséget vasárnap 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata: Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabját Alexandru Colpacci rendezésében lehet megtekinteni. „A rendező gyakran visszajár ide, három éve dolgozunk együtt, és már korábban jelezte, hogy szívesen színpadra vinné Marosvásárhelyen ezt a darabot” – mondta...