Misét mutatott be a légierő kairói stadionjában az egyiptomi látogatáson tartózkodó Ferenc pápa, arra szólítva fel a muzulmán vezetőket, fogjanak össze a vallási erőszak ellen.
Elkészült a kétsoros kerítésrendszer második kerítése a magyar-szerb határ teljes, 155 kilométeres hosszán.
Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit pénteken délelőtt egy Münchenből Nagyszebenbe tartó repülőgép miatt, mert az nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium az MTI-t.
A déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága – mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken. Szerinte Soros György és a civil szervezetek azt akarják, Magyarország engedje be az illegális migránsokat.
Elképzelhető „nagy, nagy konfliktus" Észak-Koreával, ám az amerikai kormányzat diplomáciai lépésekre, békés megoldásra törekszik – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjúban, amely pénteken jelent meg.
A United Airlines légitársaság kártérítésben állapodott meg csütörtökön azzal a férfival, akit erőszakkal vonszoltak le a társaság egyik járatáról, s közben meg is sérült.
Az orosz vezérkari főnökség szerint az Egyesült Államok meglepetésszerű atomtámadást indíthat Oroszország ellen az amerikai rakétavédelmi pajzs orosz területet körülvevő elemeit felhasználva – jelentette ki Viktor Poznihir altábornagy.
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülése támogatta a bányászati hulladék irányelv tagállami végrehajtásáról szóló jelentést, amelyben az EP képviselői a cianidos bányászat uniós betiltására szólították fel az Európai Bizottságot.
Brüsszelben tartottak kihelyezett ülést a külhoni magyar érdekképviseleti szervezeteket tömörítő Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) képviselői április 25-26-án.
A szigorított határellenőrzésre vonatkozó, a határok különböző oldalain lakó és dolgozó polgárok életét megkeserítő európai uniós rendelet visszavonását kezdeményezte Tőkés László képviselő az Európai Parlamentben.
A magyar kormány elkötelezett az Európai Unió mellett, ugyanakkor elégedetlen is vele. Ezért szeretné kiküszöbölni a hibáit, és meg szeretné reformálni – jelentette ki szerdán Orbán Viktor az EP-ben.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) szerdán Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt, amely bírálói szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU).
Káoszba torkollott a brazil őslakos indiánok békésnek indult tüntetése a brazil kongresszus épületénél: a katonai rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget, a demonstrálók nyilaikat és lándzsáikat vetették be.
Emelkedett a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) hadállásaira mért török légicsapások halálos áldozatainak száma; az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) értesülése szerint 28-an vesztették életüket Szíria északkeleti részén előző nap.
Egy thaiföldi férfi élőben közvetítette 11 hónapos lánya meggyilkolását, majd saját öngyilkosságát az egyik népszerű közösségi oldalon – mondta el a helyi rendőrség kedden.
Bírálta az ankarai kormány Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatát, amelyet az örmény népirtás 102. évfordulója alkalmából adott ki. A török külügyminisztérium szerint „téves információk és hamis definíciók" szerepelnek a közleményben.
Megölte feleségét, sógorát és fiát, majd a helyi templom udvarán öngyilkos lett egy 76 éves szerbiai férfi hétfőn a kelet-szerbiai Galambóc közelében – jelentette a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
A francia politikai berendezkedés földrengéseként értékelte hétfőn a francia sajtó a független Emmanuel Macron és a radikális jobboldali Marine Le Pen továbbjutását az elnökválasztás második fordulójába.