Azért küzdünk, hogy lényegesen nagyobb pénzösszeget hívhassunk le az Európai Unió következő költségvetési ciklusában – közölte pénteki sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő.
Az olasz közegészségügyi intézet kutatása szerint 2019 decemberében már jelen volt Milánó és Torino szennyvizében az új típusú koronavírus, azaz legalább két hónappal az első fertőzés hivatalos visszaigazolása előtt.
Nemcsak az utcai megmozdulások, hanem a koronavírus-járvány és annak kezelése, a gazdasági válság is rányomja majd a bélyegét a novemberi elnökválasztás előtti kampányra az Egyesült Államokban. A helyzet jelenleg nem Donald Trumpnak kedvez, de elemzők szerint őszig fordulhat a kocka.
Jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát egy olcsó szteroidalapú gyógyszer, amely már évtizedek óta létezik – közölte kedden a nagy-britanniai klinikai tesztelést irányító szakértő.
Kedd éjféltől, azaz gyakorlatilag szerda reggeltől megszűnik a karanténba vonulási kötelezettség Magyarország és Románia között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági ls külügyminiszter.
Lezárult a külhoni magyar óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló Miénk a város! online játék, megvannak az idei nyertesek, 113 külhoni intézmény nyert könyv- és fejlesztő játékcsomagot, úgynevezett Csodasarkot – közölte Facebook-oldalán közzétett videójában Potápi Árpád János, a Miniszterelnöks
A belföldi turizmus élénkítésére a kormány többnapos Szent István-napi ünnepségsorozattal készül – közölte a budapesti Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésére reagálva.
Eddig 625-en vettek részt a Kőrösi Csoma Sándor-programban, segítve a külhoni magyar közösségeket – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa hétfőn Budapesten.
Újranyitották hétfőn Olaszországban a játszótereket és a mozikat, ismét lehet esküvői partikat rendezni, és megnyitották a milánói nemzetközi repülőtér újabb terminálját is a járványellenes korlátozások lazításának harmadik fázisában.
A járványügyi korlátozások újabb enyhítéseként Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy a párizsi régió vendéglátóhelyei hétfőtől már nemcsak a teraszaikon, hanem belső helyiségekben is fogadhatnak vendégeket.
Spanyolország június 21-től korlátozások nélkül fogadja az Európai Unió tagállamaiból érkezőket – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján vasárnap.
Nem merült fel igény a kijevi kormány részéről egy kormányközi egyezségre a kárpátaljai magyar gazdaságfejlesztési programról – ahogyan az Bukarestben történt –, az ukrajnai titkosszolgálat viszont nyomozást indított a támogatásban részesülők és a pályázatokat lebonyolítók ellen.
Magyarország és Szlovákia polgárai kölcsönös tiszteletet akarnak, együtt akarnak működni, vagyis együtt szeretnének sikeresek lenni – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Igor Matovic szlovák kormányfőt. Utóbbi a szlovákiai magyarok egyenjogúságát hangoztatta.
Seattle belvárosát fegyveresek kerítették hatalmukba pénteken, rendőröktől mentes „autonóm zónát” hirdetve.
A magyar történelem sem hibátlan, de Trianon példátlan igazságtalanságát semmilyen bocsánatkérés nem fogja orvosolni – húzta alá Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Szabadkán.
Egy embert megölt, öt másikat – köztük gyerekeket is – megsebesített egy késes támadó az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) egyik általános iskolájában csütörtökön – közölte a szlovák Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Míg a román kormány kétoldalú megállapodáshoz köti, a bukaresti sajtó pedig támadja Magyarország erdélyi gazdaságfejlesztési programját, addig Szerbiában semmiféle akadályba nem ütközik ugyanaz a rendszer.