Jair Bolsonaro brazil elnök kedden bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A politikus korábban folyamatosan lekicsinyelte a vírus jelentőségét.
Nem jelent magas kockázatot a bubópestis megjelenése Kínában, és a hatóságok jól kezelik a helyzetet – mondta Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője kedden Genfben.
Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a Magyarországgal szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érde
Öt évvel a kommunista diktatúrák bukása után a CIA is dokumentálta Bukarest Magyarországgal kapcsolatos félelmeit. Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője szerint mára e kérdésben a lényeg nem, csak a politikai technika változott.
New Yorkban és Chicagóban elszabadult a fegyveres erőszak, miközben a rendőrség költségvetésének csökkentésére készülnek mindkét városban.
A New York államban lévő Rochesterben a múlt hét végén ledöntötték Frederick Douglass 19. századi fekete bőrű emberi jogi aktivista szobrát – jelentette hétfőn az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
Drasztikus korlátozásokat vezetnek be azonnali hatállyal Izraelben a koronavírus-járvány megfékezésére – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
A román külügyminisztérium kéri a görög hatóságokat, hogy találjanak megoldást a Kulata - Promachonas határon történő határátkelés felgyorsítása érdekében, jelenleg ugyanis 12 kilométeres gépkocsisor alakult ki az említett bolgár-görög ellenőrzési pontnál, és a várakozási idő körülbel&
Jövő péntektől számos országból, köztük Magyarországról karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába – közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium. Románia nem szerepel azoknak az államoknak a listáján, amelyeknek a polgárai szabadon beutazhatnak a szigetországba.
Irányt váltott a rendőri intézkedés következtében meghalt afroamerikai George Floyd esete nyomán kezdődött tüntetéshullám az Egyesült Államokban. Az igazi tét most már a novemberi elnökválasztás kimenetele.
Nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat Magyarország Szerbia kivételével, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével – közölte csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök.
Péntektől a tervek szerint egy hétre bezárják az iskolákat, az óvodákat és a bölcsődéket a koronavírus-fertőzések számának hirtelen növekedése miatt Felső-Ausztria öt járásában: Linzben, Linzvidéki járásban, Welsben, Welsvidéki járásban, valamint az Urfahr-környéki járásban – jelentette be Thomas Ste
Aggodalmát fejezte ki a koronavírus-járvány egyesült államokbeli terjedése miatt Anthony Fauci, az allergiológai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) vezetője és Robert Redfield, a betegségmegelőzési és járványügyi központok (CDC) igazgatója kedden a szenátus egészségügyi bizottságában tartott me
A Covid-19-világjárvány még egyáltalán nincs közel a végéhez, és a legrosszabb még hátravan – közölte hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Öt év börtönre ítélte hétfőn a közpénzek elsikkasztásában bűnösnek talált Francois Fillon volt kormányfőt a bíróság Franciaországban, amelyből kettőt le kell töltenie, a maradék végrehajtását felfüggesztette a törvényszék.
Az egyesült államokbeli Mississippi törvényhozása úgy döntött, hogy megváltoztatja a szövetségi állam zászlaját, azon ugyanis olyan jelkép található, amely a rabszolgaság korára emlékeztet.
A fiatal korosztály hanyagságának tulajdonította a koronavírus-járvány fellángolását Mike Pence amerikai alelnök vasárnap a CBS televíziónak adott interjújában.
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda nyerte meg az elnökválasztás vasárnapi első fordulóját, de nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így az ő és a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsó