Fotó: Volodimir Zelenszkij/Facebook
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az orosz hadvezetés „nevet” az ukránokon, amiért a korlátozások miatt nem tudják bevetni a nyugati fegyvereket orosz területeken lévő célpontok ellen.
2024. június 01., 20:032024. június 01., 20:03
Zelenszkij a The Guardian című baloldali brit napilapnak adott, szombaton megjelent interjúban úgy fogalmazott: a békében élő nyugati országoknak „más prioritásaik” vannak, és „érthető módon nem osztják” Ukrajna sürgető egzisztenciális meggondolásait.
Az elnök szerint Oroszország az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállításoknál gyorsabban pótolja hadseregének fegyverveszteségét.
„Teljesen logikátlan, hogy bár vannak nyugati fegyvereink, de csak nézhetjük a gyilkosokat, a terroristákat, akik az orosz oldalról gyilkolnak bennünket. Azt hiszem, néha még nevetnek is ezen a helyzeten, mert tudják, hogy látjuk őket, de nem tudjuk őket elérni” – fogalmazott az ukrán államfő.
Eljött az ideje annak, hogy a NATO átértékelje a tagállamok által Ukrajnának nyújtott katonai segítség felhasználásának feltételeit – jelentette ki Jens Stoltenberg, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára csütörtökön Prágában.
A The Guardian felidézi, hogy Joe Biden amerikai elnök röviddel az interjú elkészítése után valamelyest enyhítette az amerikai fegyverek oroszországi bevetésének tilalmát, de ez csak a Harkiv környéki határterületekre vonatkozik, az orosz területek elleni mélységi csapásmérés tilalma változatlanul érvényes.
Joe Biden amerikai elnök engedélyt adott Ukrajnának, hogy amerikai lőszerekkel mérjen csapást orosz területek ellen, bár korlátozta azok használatát.
Az ukrán elnök szerint „a Fehér Ház köntörfalazása emberéletekbe került”. Hozzátette: továbbra sem érkezik elégséges mennyiségű amerikai fegyverzet ahhoz, hogy újabb ukrán dandárokat lehessen felszerelni az északkeleti országrészben előrenyomuló orosz alakulatok visszaszorítására.
Zelenszkij hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „senki nem vádol senkit, ott tartunk, ahol tartunk, harcolunk, és mindennap meg kell találnunk a kiutat az adott helyzetből”.
Ukrajnának jogában áll orosz területet támadni a Berlin által szállított fegyverekkel – jelentette ki pénteken Steffen Hebestreit német kormányszóvivő. Németország ezzel csatlakozott a hasonló döntést hozó nyugati országok csoportjához.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!