Varsó szerint robbanás okozta a szmolenszki gépkatasztrófát

Sok jel utal arra, hogy robbanás történt a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa során, a gép még a levegőben esett szét darabokra – közölték a lengyel kormánygép egykori tragédiájának körülményeit vizsgáló, a lengyel nemzetvédelmi tárca mellett működő bizottság hétfői varsói sajtóértekezletén.

MTI

2017. április 10., 18:082017. április 10., 18:08

2017. április 10., 23:242017. április 10., 23:24

A tájékoztatón egy dokumentumfilmet vetítettek, amelyben összefoglalták a tavaly február óta működő vizsgálóbizottság által megállapított tényeket. A bizottság bejelentette: munkáját továbbra is folytatja a tragédia okainak végleges tisztázásáig. A katasztrófa folyamatát animációk révén szemléltették. A dokumentumfilm narrátora úgy értékelte: az orosz légiirányítók tudatosan hibásan tájékoztatták a lengyel pilótákat a gép elhelyezéséről, nem közölték velük, hogy a gép letért útvonaláról.

A fedélzeti műszerek olvasatai, a katasztrófa helyszínén végzett terepszemle, valamint az utólagos tudományos kísérletek alapján készített animációk szemléltették: a repülés utolsó másodperceiben a repülőgép műszerei több műszaki hibát jeleztek, és a gép még a levegőben esett szét darabokra. „Anélkül, hogy akadályba ütközött volna, levált többek között a bal szárny egy része, ami azonban nem akadályozhatta volna a gépet abban, hogy tovább repüljön\" – értékelte a bizottság. Több érvet mutattak fel arra vonatkozóan, hogy a pilóták közvetlenül a katasztrófa előtt nem próbáltak leszállni, hanem észlelve a közeledő veszélyt, még a biztonságos magasságban fel akarták emelni a gépet, amely azonban ismeretlen okokból irányíthatatlanná vált.

„A roncsdarabok elhelyezkedése a földön, a holttestek sajátos sérülései arra késztették a bizottságot, hogy teljesen valósnak tekintse a robbanás lehetőségét. A bizottság által végzett kísérletek eredményei szerint a robbanás legvalószínűbb kiváltója egy termobarikus töltet volt, amely erős lökéshullámot eredményezett\" – hangzott el a filmben. A bizottság szerint a robbanás a lezuhanás előtt a pilótafülkében, a gép szárnyán, valamint a törzs és a szárny kapcsolódási pontjain történt. A robbanásra az is utalhat, hogy eddig négy olyan holttestet azonosítottak, amely nem a baleset okozta tüzek közelében feküdt, mégis súlyos égési sérüléseket fedeztek fel rajtuk.

Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a sajtókonferencia elején elmondta: a légi katasztrófát ennek bekövetkezése után vizsgáló intézmények nem teljesítették kötelességüket. A Lengyelországot 2015 novembere óta kormányzó, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt úgy látja, hogy az eddigi lengyel- és oroszországi vizsgálatok alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését.

A hét évvel ezelőtt, 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszknél bekövetkezett, a lengyel kormánygép fedélzetén utazó 96, többségében magas rangú személyiség – köztük Lech Kaczynski lengyel elnök – halálával járó katasztrófa okait illetően az orosz és a lengyel vizsgáló hatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak. Oroszország a lengyel kormánygép pilótáira hárította a teljes felelősséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael
2025. május 08., csütörtök

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg

India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg