Amerikai irányírás jön? Washington és Tel-Aviv Gáza esetleges amerikai vezetéséről tárgyalt
Fotó: Facebook/UNRWA
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reuters szerint.
2025. május 08., 11:292025. május 08., 11:29
A „magas szintű” konzultációk középpontjában egy amerikai tisztségviselő által vezetett átmeneti kormány állt, amely addig felügyelné Gázát, amíg azt demilitarizálják és stabilizálják, és egy életképes palesztin kormányzat alakul ki – mondták a források.
A megbeszélések szerint, amelyek egyelőre előzetesek, nem lenne rögzített menetrend arra vonatkozóan, hogy meddig tartana egy ilyen, az Egyesült Államok által vezetett kormányzat, annak sorsa a helyszíni helyzettől függne – mondta az öt forrás.
A források, akik névtelenségük megőrzése mellett nyilatkoztak, mivel nem voltak felhatalmazva arra, hogy a tárgyalásokról nyilvánosan beszéljenek,
A hatóságot sok iraki megszálló erőnek tekintette, és 2004-ben átadta a hatalmat egy ideiglenes iraki kormánynak, miután nem sikerült megfékezni a növekvő lázadást.
A források szerint más országokat is meghívnának, hogy vegyenek részt az Egyesült Államok által vezetett gázai hatóság munkájában, anélkül, hogy megnevezték volna, melyeket.
Elmondták, hogy
Mint ismeretes, a jelenlegi háborút Gázai övezetet 2007 óta uraló Hamász iszlamista csoport váltotta ki, amikor 2023. október 7-én harcosai megrohamozták a dél-izraeli településeket, mintegy 1200 embert, többségében civileket megöltek, és további 251-et foglyul ejtettek.
Erre válaszul Izrael hábirút indított a Hamást teljes felszámolása érdekében, amely során Gáza nagy részét teljesen lerombolták
A források szerint továbbra sem világos, hogy sikerül-e bármilyen megállapodásra jutni.
– mondták.
A források nem pontosították, hogy melyik fél terjesztette elő a javaslatot, és a megbeszélések további részleteiről sem adtak tájékoztatást.
A Reuters kérdéseire válaszolva az amerikai külügyminisztérium szóvivője nem nyilatkozott közvetlenül arról, hogy folytak-e tárgyalások Izraellel egy amerikai vezetésű ideiglenes hatóságról a Gázai övezetben, mondván, hogy nem beszélhetnek a folyamatban lévő tárgyalásokról.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala nem kívánt nyilatkozni.
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter az emírségek tulajdonában lévő Sky News Arabia hírügynökségnek adott áprilisi interjújában úgy vélte, hogy a konfliktus után „átmeneti időszak” következik, amelyben egy nemzetközi kuratórium, köztük „mérsékelt arab országok” felügyelnék Gázát, és a palesztinok az ő irányításuk alatt működnének.
Mint arról beszámoltunk, Donald Trump amerikai elnök korábban arról beszélt: a Gázai övezetből ki kellene telepíteni a mintegy kétmillió lakost, hogy ott amerikai irányítással luxus tengerparti üdülőtelepet hozzanak létre.
A felvetést az arab országok elutasították.
Trump szerint három további túsz meghalt, a családok konkrét információt követelnek
A Gázában fogva tartott, október 7-én elrabolt túszok családjai az összes új információt követelik az izraeli kormánytól, miután Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy újabb három fogoly meghalt.
„A mai naptól kezdve 21-en vannak. Hárman meghaltak. Szóval ez egy szörnyű helyzet” – mondta Trump kedden.
A megjegyzés sokkolta a túszok családjait.
„Ismét követeljük az izraeli kormánytól: ha van új információ, amelyet eddig eltitkoltak előlünk, azonnal közölje velünk” – közölte szerdán a Túszok és eltűnt családok fóruma.
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
Életbe lépett a Vlagyimir Putyin orosz elnök által a múlt hónapban egyoldalúan meghirdetett háromnapos tűzszünet Ukrajnában, miközben Oroszország a második világháborús győzelem napjának pénteki évfordulójára készül.
22 óra után nem sokkal fekete füst szállt fel a Vatikánban található Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy az első szavazási forduló során nem választottak új pápát.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Százharminchárom választó bíboros és több idősebb kardinális jelenlétében kezdődött szerdán délelőtt a Szent Péter bazilikában a római pápa megválasztásáért tartott szentmise.
Amint a romániai települések képviselő-testületei is megszavazzák a román–magyar kistérség alapító okmányait, csak a két ország külügyminisztériumainak jóváhagyása szükséges, hogy a határ menti régió közös fejlesztési szervezete megkezdhesse működését.
Fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mert a csatlakozás a legerősebb biztonsági garancia – jelentette ki Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke Ukrajna további támogatását is hangsúlyozta.
Kiverte a biztosítékot BukarestbenVlagyimir Putyin orosz elnök egyik korábbi nyilatkozatának moszkvai felmelegítése, amelyben arról beszélt, hogy a NATO-rakétatámaszpont miatt Románia hozzájárult a térséget érő biztonsági fenyegetések növeléséhez.
Bár egy pártcsaládba tartoznak, Giorgia Meloni olasz kormányfő nem gratulált nyilvánosan a George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a szélsőjobboldal álalmfőjelöltjének első fordulós győzelme után
Friedrich Merz, Németország új kancellárja egy kedd esti interjúban arra intette az amerikai kormányzatot, hogy „maradjon távol” országa belpolitikájától.
szóljon hozzá!