Theresa May
Fotó: EPA
Változatlan személyi összetétellel alakult meg péntek este az új brit kormány belső kabinetje.
2017. június 10., 11:392017. június 10., 11:39
A Downing Street bejelentése szerint továbbra is Philip Hammond tölti be a pénzügyminiszteri tisztséget, Amber Rudd a belügyminiszter, Boris Johnson a külügyminiszter, Sir Michael Fallon maradt a védelmi minisztérium élén, és David Davis vezeti a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások irányítására létrehozott tárcát.
A brit kormányfői hivatal tájékoztatása szerint Theresa May miniszterelnök pénteken további kinevezéseket nem jelent be.
Az előző napi előrehozott választások csaknem végleges eredménye szerint a kormányzó Konzervatív Párté lett a legnagyobb alsóházi frakció, de a párt elvesztette abszolút többségét, így kisebbségi kormányzásra kényszerül. Theresa May pénteken bejelentette, hogy
de formális koalíció lehetőségéről nem esett szó.
A DUP vezetője, Arlene Foster pénteken megerősítette, hogy beszélt a brit kormányfővel. Foster közölte: további megbeszélések lesznek annak feltárása érdekében, hogy miként lehetne stabilitást teremteni az országban a „nagy kihívásokkal teli jelenlegi időszakban”.
Theresa May brit miniszterelnök péntek délután a londoni Buckingham-palotába hajtat, ahol megbízást kér II. Erzsébet királynőtől az új kormány megalakítására, annak ellenére, hogy a Konzervatív Párt elveszítette eddigi abszolút többségét az alsóházban.
Theresa May a BBC televíziónak nyilatkozva péntek este elnézést kért azoktól a volt konzervatív képviselőktől, akik a választáson elveszítették alsóházi mandátumokat, és „akik ezt nem érdemelték meg”.
Arra a kérdésre, hogy megfordult-e a fejében a lemondás gondolata, a kormányfő kitérően azt mondta: a Konzervatív Párt szerezte a legtöbb képviselői helyet az alsóházban és a legtöbb választói szavazatot.
– fogalmazott Theresa May.
Megerősítette, hogy a tervezett időpontban, június 19-én megkezdődnek az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások.
A végleges választási eredmény kihirdetéséhez már csak egyetlen választókörzet, a londoni Kensington kerület eredményei hiányoznak. Itt a túl szoros eredmény miatt, háromszori újraszámlálás után felfüggesztették a szavazatszámlálást, de ez a kerület sem változtathat már azon, hogy a Konzervatív Párt elvesztette korábbi abszolút többségét az alsóházban. A konzervatív frakció létszáma legfeljebb 319 lehet a parlament 650 tagú választott kamarájában, héttel kevesebb az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326-nál.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
szóljon hozzá!