Fotó: 123RF
Importtilalmat javasolt az orosz aranyra az Európai Bizottság pénteken. A testület kezdeményezte a a kettős felhasználású technológiára vonatkozó exportellenőrzés megerősítését és az uniós eszközbefagyasztásra vonatkozó jelentéstételi kötelezettség szigorítását is.
2022. július 15., 18:062022. július 15., 18:06
A bizottság sajtóközleménye szerint az új csomag azt is megerősíti, hogy az uniós szankciók semmilyen módon ne irányuljanak a harmadik országok és Oroszország közötti mezőgazdasági termékek kereskedelmére, illetve tisztázza egyes pénzügyi és gazdasági szankciók pontos hatályát.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az orosz offenzíva töretlenül folytatódik Ukrajna ellen, ezért van szükség a szankciók hatékonyabb, szigorúbb végrehajtására. Hozzátette, hogy a bizottság a szankciók 2023 januárjáig történő meghosszabbítását javasolja.
Josep Borrell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője úgy véli, „az EU-szankciói kemények és kemény hatást gyakorolnak”. Bejelentette, hogy a testület további, a Kremlhez közel álló személyeket javasol felvenni az uniós szankciós listára.
A bizottság javaslatát a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak is jóvá kell hagynia.
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.
További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)