Tőkés: Ukrajnában Sztálin, Romániában Ceauşescu szelleme kísért

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

A kisebbségi jogok korlátozása által Ukrajnában a sztálini korszak, Erdélyben a nacionálkommunista Ceausescu-diktatúra rossz szelleme kísért – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő keddi közleményében.

Krónika

2017. szeptember 12., 14:062017. szeptember 12., 14:06

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arról tájékoztatott, hogy az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén tartott felszólalásában az európai törvényhozás hathatós közbenjárását kérte az ukrajnai nyelvi jogok biztosítása és a marosvásárhelyi magyar gimnázium helyzetének rendezése érdekében.

Tőkés László megdöbbentőnek nevezte, hogy Magyarország sokrétű unióbéli támogatását az Európától egyre inkább leszakadó Ukrajna azzal „hálálta meg”, hogy az oktatási törvény korlátozó és hátrányosan megkülönböztető módosítása által felszámolni készül a lakossága mintegy 20 százalékát kitevő kisebbségek anyanyelvű oktatását, ezen belül is a kárpátaljai magyar, román és bolgár iskolahálózatot.

Emellett meglepőnek nevezte, hogy közel hetven évvel az egyházi iskolák államosítása, illetve a felekezeti oktatás beszüntetése után Romániában egy egyházi iskolát, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot akarják felszámolni. Kiemelte: a helyzet pikantériája az, hogy miközben Románia az ukrajnai románok kisebbségi jogainak a védelmére kél, ezzel szemben saját magyar kisebbségi közösségének az alapvető jogait lábbal tiporja.

Tőkés emlékeztetett: maga Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is rámutatott: Románia nem alkalmazhat kettős mércét az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban, és Magyarország reagálásától függetlenül megoldást kell találnia a marosvásárhelyi iskolaügyre.

Tőkés kitért arra is, hogy a PSD és az RMDSZ közvetlenül a múlt heti marosvásárhelyi tüntetés előtti napon a parlamenti együttműködés folytatásában, illetve jobbításában állapodott meg. „Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: a marosvásárhelyi katolikus iskola önálló jogállásának a megszüntetése jelentené az együttműködés jobbítását? Az RMDSZ eddigi megalkuvó és elhibázott politikájának oroszlánrésze van abban, hogy a marosvásárhelyi – és az általános – tanügyi helyzet mostani sorsára jutott” – jelentette ki az EP-képviselő, a jelen körülmények között teljességgel hiteltelennek tartva a további együttműködésre vonatkozó fogadkozást.

A képviselő mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy az ukrajnai és a romániai iskolaügyek nemzetközi szintre emelésével sikerül orvosolni az elszenvedett súlyos jogsértéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak
2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is