Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Magyarország és Spanyolország sem ért egyet európai csapatok Ukrajnába küldésének javaslatával.
2024. február 27., 20:192024. február 27., 20:19
2024. február 27., 20:202024. február 27., 20:20
Spanyolország nem ért egyet európai csapatok Ukrajnába küldésének javaslatával – jelentette ki a spanyol kormány szóvivője kedden Madridban.
„Nem értünk egyet, emellett arra kell összpontosítanunk, ami sürgős, vagyis a segélyszállítás felgyorsítása” – fogalmazott Pilar Alegría a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón reagálva a francia elnök felvetésére.
Emmanuel Macron egy Ukrajnát támogató hétfői, párizsi konferenciát követően beszélt arról, hogy a részt vevő több mint 20 európai ország vezetői megvitatták nyugati csapatok küldésének lehetőségét. Konszenzusra ugyan nem jutottak, de „semmit sem szabad kizárni” – jegyezte meg.
Nem szolgálná a Nyugat érdekeit, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába – figyelmeztetett kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője válaszul Emmanuel Macron francia elnök hétfői kijelentésére.
Két évvel a háború kezdete után továbbra is elkötelezett az ukrán nép támogatásának növelésében és megszilárdításában, valamint kiáll a béke megteremtésének szükségessége mellett.
Aggodalomra ad okot Macron elnök bejelentése, ezért is nagyon fontos, hogy Magyarország fenntartsa álláspontját: nem küld fegyvert Ukrajnába, ragaszkodik a tűzszünethez és a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére szólítja fel a harcoló feleket – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a véderő-, katonai és légügyi attaséknak tartott értekezleten kedden Budapesten.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf, azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, nem zárható ki annak lehetősége, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába, azt mondta, a háború elérkezett a legveszélyesebb szakaszába, az agresszor felülkerekedni látszik, ami a nyugati világ döntéshozóit cselekvésre kényszerítheti.
A miniszter úgy fogalmazott, „az európai béke ideje lezárult, háború van Európában, két európai, keresztény nép már két éve háborút vív, borzalmas vérontással”. Az öldöklés katonai eredményt nem hozott, és ennek a rövidtávú lehetősége sem bontakozik ki – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Oroszország agressziójával szemben a Nyugatnak „új lépéseket kell fontolóra vennie Ukrajna támogatására” – erősítette meg Stéphane Séjourné külügyminiszter a francia elnök előző esti javaslatát, példaként említve olyan műveleteket, mint az aknamentesítés, a kibertér védelme vagy „fegyverek előállítása ukrán területen”.
„Ezek közül néhány akció megköveteli az ukrán területen való jelenlétet anélkül, hogy átlépnénk a hadviselés küszöbét” – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője, egyértelművé téve, hogy nem az orosz erőkkel szemben közvetlenül harcoló csapatokról lenne szó.
–hangsúlyozta a külügyminiszter a Nemzetgyűlésben a kormányhoz intézett azonnali kérdések órájában, miután az államfő előző esti kijelentése heves ellenzéki tiltakozást váltott ki.
Nem zárható ki nyugati csapatok Ukrajnába küldése – mondta Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, miután Párizsban egy konferencia házigazdája volt, amelyen európai vezetők vitatták meg a kilátásokat.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
Klaus Iohannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Washingtonban aláírta a két ország közötti kétoldalú biztonsági megállapodást.
A NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában.
Tizenkét gyermek és a sofőr meghalt, mert az iskolába tartó kisbusz összeütközött egy másik járművel szerdán Dél-Afrikában – közölte a déli Gauteng tartomány vezetése.
Nem fogadták be az SOS Románia Pártot az újonnan alakult Szuverén Nemzetek Európája nevű európai parlamenti (EP-) frakcióba.
Egyre romlik a hangulat a Demokrata Pártban, miután az újraválasztása érdekében kampányoló elnök, Joe Biden alkalmasságát egyre többen kérdőjelezik meg, és az elmúlt egy napban tovább fajult a helyzet – derül ki a CNN háttéranyagából.
Az izraeli hadsereg kiterjesztette evakuálási parancsát egész Gázavárosra, miután a hét elején több tízezer palesztint menekítettek el a város több negyedéből.
Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)