Az Iszlám Állam robbanthatott Manchesterben, huszonkét ember halt meg

•  Fotó: BBC

Fotó: BBC

Terrortámadást hajtottak végre hétfő éjjel egy teltházas manchesteri popkoncerten: a legfrissebb hírek szerint a házi készítésű pokolgéppel elkövetett merényletben huszonkét ember - köztük több gyermek - meghalt, és ötvenkilencen megsebesültek - közölte a brit rendőrség. A robbantás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett, a dzsihadista szervezet a közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt - közölte kedden az Akbar Irak internetes portál.

MTI

2017. május 23., 10:592017. május 23., 10:59

2017. május 23., 11:082017. május 23., 11:08

A brit rendőrség tájékoztatása szerint az elkövető maga is meghalt a robbanásban. Abban egyelőre nem biztosak a hatóságok, hogy egyedül hajtotta-e végre a támadást, vagy voltak segítői. Egyelőre a merénylő személyéről sem mondtak közelebbit.

A robbanás Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén történt a 21 ezer férőhelyes, fedett Manchester Arena rendezvényközpont bejárati csarnokában, a jegypénztárak közelében. A koncertről távozó tömegben a robbanás után pánik tört ki. A rendezvényen nagyon sok fiatal volt, köztük gyerekek is.

Ian Hopkins az észak-angliai nagyváros rendőrfőkapitánya sajtótájékoztatóján közölte: a sebesülteket hat manchesteri kórházban kezelik - jelentette az MTI tudósítója. Állapotukról nem mondott részleteket. A rendőrfőkapitány szerint a manchesteri rendőrség szorosan együttműködik az országos terrorelhárító rendőri hálózattal és a brit hírszerző szolgálatokkal. Hozzátette:

a rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy kerülje a Manchester Arena környékét, mert a vizsgálat nagy erőkkel folytatódik a helyszínen.

Az éjszaka több mint 400 rendőr dolgozott a terrortámadás körülményeinek felderítésén és a helyszín biztosításán.

A robbantás vizsgálatába a brit közlekedési rendőrség is bekapcsolódott, mivel a Manchester Arena alatt működik az észak-angliai nagyváros egyik főpályaudvara, a Manchester Victoria Station. A hatósági tájékoztatás szerint a robbantás után a pályaudvaron leállt a vasúti közlekedés.

Londonban hajnalban összeültek a Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának szakértői és a brit belügyminisztérium illetékesei, hogy megvitassák a hatósági válaszintézkedéseket.

A Scotland Yard - hivatalos nevén Metropolitan Police Service - londoni rendőrség, de terrorelhárító szolgálatának hatásköre az egész országra kiterjed.

Theresa May brit miniszterelnök kedd hajnalban bejelentette, hogy a kormányzó Konzervatív Párt felfüggesztette választási kampányát.

Nem sokkal később Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt vezetője is jelezte, hogy megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel, és egyetértettek abban, hogy a választási kampányt „további rendelkezésig” felfüggesztik. Nagy-Britanniában június 8-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak. May közölte azt is, hogy elnökletével kedd délelőtt értekezletet tart a brit kormány rendkívüli helyzetek esetén összeülő szakértői testülete, a COBRA. A miniszterelnök kifejezte együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak, és biztosította őket arról, hogy a kormány teljes részletességgel feltárja a történtek hátterét.

Ez a legsúlyosabb terrorcselekmény Nagy-Britanniában azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 embert megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb terrorkészültségi fokozat van érvényben.

korábban írtuk

Tizenkilenc halott és ötven sérült a manchesteri robbantásban
Tizenkilenc halott és ötven sérült a manchesteri robbantásban

Manchester rendőrfőkapitánya kedd hajnalban hivatalosan megerősítette, hogy tizenkilenc halálos áldozata és hozzávetőleg ötven sérültje van a Manchester Arena rendezvényközpontban előző éjjel, egy popkoncert végén történt robbantásos merényletnek.

Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy a francia kormány Nagy-Britanniával együtt folytatja küzdelmét a terrorizmus ellen, és az elnök hamarosan telefonon fog beszélni a brit kormányfővel, és folyamatosan tájékozódik a manchesteri támadással kapcsolatos vizsgálatról. Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök az ifjúság és a szabadság ellen irányuló „kegyetlen támadásnak” nevezte a manchesteri robbantást. Elítélte a támadást Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és a japán kormány szóvivője is. Hszi Csin-ping kínai elnök - a helyi állami média szerint - a tragédia után részvéttáviratot küldött II. Erzsébet brit királynőnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael
2025. május 08., csütörtök

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg

India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg