Szíria: bajban vannak, Putyin az iráni elnökkel tartott vésztanácskozást

Szíria

Polgárháború. A lázadók Szíriában elért sikerei miatt a legmagasabb szinten egyeztetett Putyin a szíriai rezsimet szintén támogató Irán elnökével

Szíria biztonsági helyzetének eszkalálódásáról folytatott hétfőn telefonos eszmecserét Vlagyimir Putyin orosz és Maszúd Peszeskján iráni elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

MTI

2024. december 03., 09:332024. december 03., 09:33

Az orosz elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint az iráni fél kezdeményezésére létrejött kapcsolatfelvétel során a felek úgy értékelték, hogy „a terrorista csoportok és bandák nagyszabású agressziója” a szíriai állam szuverenitásának, politikai és társadalmi-gazdasági stabilitásának aláásására irányul.

A két elnök feltétel nélküli támogatásáról biztosította „Szíria törvényes hatóságainak az ország alkotmányos rendjének és területi integritásának helyreállítására irányuló intézkedéseit,

és hangsúlyozták az asztanai formátum keretében, Törökország részvételével történő erőfeszítések összehangolásának fontosságát”.

Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára a TASZSZ hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy egyelőre nem szerepel a tervek között újabb megbeszélés Putyin és Recep Tayyip Erdogan török között. A két vezető legutóbb november 24-én folytatott eszmecserét a két ország közötti együttműködésről, és a Kreml közlése szerint néhány nemzetközi témát is érintettek.

korábban írtuk

Szíriai és orosz légicsapások az offenzívát folytató lázadók ellen
Szíriai és orosz légicsapások az offenzívát folytató lázadók ellen

Szíriai és orosz repülőgépek fokozták az ellenzéki erők elleni támadásokat Észak-Szíriában, megtorlásul azért a váratlan támadásért, amelynek következtében a rezsim elvesztette az ellenőrzést az ország második legnagyobb városa, Aleppó fölött.

Szíriában az elmúlt napokban kiéleződött a helyzet az ország északnyugati részén aktív fegyveres csoportok offenzívája miatt. Peszkov hétfőn újságíróknak elmondta, hogy Oroszország továbbra is támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnököt, kapcsolatot tart fenn Damaszkusszal, és elemzi az országban kialakult helyzetet.

Eközben Bassár el-Aszad szíriai elnök Maszúd Peszeskján iráni elnökkel folytatott hétfői telefonbeszélgetésében kijelentette: a dzsihadisták nagyszabású offenzívája Szíriában a határok átszabásának kísérlete a nyugati érdekek mentén.

A legújabb eszkaláció „a térkép átszabásának kísérletét jelenti, összhangban az Egyesült Államok, illetve a Nyugat céljaival” – hangsúlyozta a szíriai államfő, akit hivatala idézett. Aszad olyan terrorista eszkalációról beszélt, amely „a régió megosztását és országainak széttöredezését szolgálja”.

Az angliai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat hétfőn arról számolt be, hogy iraki Irán-barát milíciák mintegy kétszáz harcosát vezényelték át a szíriai kormányerők támogatására.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő szervezet szerint vasárnap óta érkeznek a milicisták a szomszédos Irakból.

Faleh al-Fajád, a Népi Mozgósítási Erők (PMF) nevű iraki síita milícia vezetője viszont tagadta ezt. Mint mondta, a PMF egységei nem hagyják el Irakot.

Az Iránnal és a damaszkuszi vezetéssel szövetséges Hezbollah libanoni milíciához köthető források szintén hétfőn közölték, hogy a síita szervezet egyelőre nem tervezi harcosok vezénylését Szíria északi részébe, és egyelőre nem is kapott felkérést erre.

A szíriai állami televízió beszámolója szerint a Hama tartományban dúló harcok következtében hárman életüket vesztették, és többen megsebesültek. Az ellenzéki területeken tevékeny Fehérsisakosok nevű mentőszolgálat pedig közölte, hogy

újabb orosz légicsapásokban három civil halt meg Idlíb tartományban.

A Fehérsisakosok szerint a légitámadások kórházakat értek, és a három halott közül ketten lélegeztetőgépre kapcsolt páciensek voltak. A SANA szíriai hírügynökség szerint a légvédelemnek „több ellenséges drónt” sikerült megsemmisítenie Homsz város felett.

A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek fegyveresei november 27-én hatalmas támadást indítottak Szíria északnyugati részén, uralmuk alá véve Aleppó várost is, ami jelentős eszkalációt jelent az országban 2011 óta dúló polgárháborúban, ugyanis ennek frontvonalai az utóbbi időben viszonylag stabilak voltak.

Az OSDH legfrissebb összesítése szerint

a harcokban eddig több mint ötszázan vesztették életüket, közülük 92-en civilek.

Másfelől a HTS teremtette felfordulást kihasználva a Törökország által támogatott felkelők heves harcokat követően elfoglalták az észak-szíriai Tell Rifát várost.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű lázadószervezet, amely az Egyesült Államok egyik helyi partnere az Iszlám Állam terrorszervezettel szembeni küzdelemben, közölte, hogy

megkezdte a kurd civilek evakuálását Aleppó tartományból.

Mazlúm Abdi, az SDF vezetője közölte, hogy az embereket Északkelet-Szíria biztonságos térségeibe menekítik.

Az OSDH szerint mintegy 200 ezer szíriai kurdot ostromolnak törökbarát fegyveres csoportok. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) kedden rendkívüli ülésen fogja megvitatni a szíriai helyzetet. Az ülés összehívását a damaszkuszi kormány kezdeményezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 15., szombat

Még három izraeli túszt szabadon engedett a Hamász

Az Hamász iszlamista terrorszervezet szabadon engedett három újabb izraeli túszt cserébe 369, izraeli börtönökben őrzött palesztinért, köztük 36 életfogytiglanra ítélt terroristáért.

Még három izraeli túszt szabadon engedett a Hamász
2025. február 15., szombat

Navalnij özvegye szerint Putyinnal nincs értelme tárgyalni

A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC) egyik meghatározó pillanata volt, amikor Julija Navalnaja, az orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij özvegye szenvedélyes beszédet mondott.

Navalnij özvegye szerint Putyinnal nincs értelme tárgyalni
2025. február 15., szombat

Kórházba került Ferenc pápa, programjait törölték

Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára ment kivizsgálásra, hörghurutjának kezelésére – közölte a szentszéki sajtóközpont.

Kórházba került Ferenc pápa, programjait törölték
2025. február 14., péntek

„Allahu akbar!” Iszlamista támadás volt a müncheni gázolás

Beismerte a csütörtöki müncheni gázolást elkövető afgán férfi, hogy szándékosan hajtott az emberek közé, és a nyomozók arra a megállapításra jutottak, hogy iszlamista indíttatású bűncselekmény történhetett – jelentették be a német hatóságok pénteken.

„Allahu akbar!” Iszlamista támadás volt a müncheni gázolás
2025. február 14., péntek

Holland miniszter: ukrajnai tűzszünet esetén jelentősen megnőhet egy orosz katonai támadás esélye a balti államok ellen

A nyugati hírszerző szolgálatok szerint jelentősen megnőhet egy orosz katonai támadás esélye a balti államok ellen, ha Donald Trump amerikai elnök eléri az ukrajnai tűzszünetet – jelentette ki Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter.

Holland miniszter: ukrajnai tűzszünet esetén jelentősen megnőhet egy orosz katonai támadás esélye a balti államok ellen
2025. február 14., péntek

Nincs sugárzásveszély – nyugtatnak, miután egy drón eltalálta a csernobili atomerőmű betonszarkofágját

Nem jelent veszélyt Romániára az az incidens, amely az elmúlt éjjel történt Csernobilban – közölte pénteken az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM).

Nincs sugárzásveszély – nyugtatnak, miután egy drón eltalálta a csernobili atomerőmű betonszarkofágját
2025. február 14., péntek

Zelenszkij szerint orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű betonszarkofágjába

Robbanófejjel felszerelt orosz támadó drón csapódott be a csernobili atomerőmű 4. blokkjának szarkofágjába pénteken, a háttérsugárzás szintje nem nőtt – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi oldalain.

Zelenszkij szerint orosz drón csapódott a csernobili atomerőmű betonszarkofágjába
2025. február 14., péntek

Meghátrálhat a Hamász, szerinte megmenthető a tűzszünet

A Hamász csütörtökön jelezte, hogy a Gázában már amúgy is törékeny tűzszünet összeomlásával fenyegető válság elkerülhető, még azután is, hogy a héten egymást vádolták Izraellel a tűzszünet megsértésével.

Meghátrálhat a Hamász, szerinte megmenthető a tűzszünet
2025. február 14., péntek

Trump vissza akarja édesgetni Oroszországot a G7-csoportba, és bízik Putyinban Ukrajna ügyében

Donald Trump amerikai elnök szerint Oroszországnak ismét csatlakoznia kellene a G7-csoporthoz, hogy a gazdasági nagyhatalmak országcsoportja ismét G8 formátumként működjön – az elnök a Fehér Házban beszélt erről újságírók előtt csütörtökön.

Trump vissza akarja édesgetni Oroszországot a G7-csoportba, és bízik Putyinban Ukrajna ügyében
2025. február 14., péntek

Amerikai megbízott: attól, hogy rögzítjük Ukrajna területi veszteségeit, még nem kell hivatalosan elismerni őket

Ukrajna területi veszteségeinek hivatalossá tétele egy esetleges békeszerződésben „nem lesz egyenlő azok elismerésével” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Ukrajna és Oroszország ügyében kinevezett különmegbízottja, Keith Kellogg.

Amerikai megbízott: attól, hogy rögzítjük Ukrajna területi veszteségeit, még nem kell hivatalosan elismerni őket