Jóváhagyta az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodást (CETA) az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén. Ennek nyomán a tengerentúli ország eltörli a román állampolgárok vízumkötelezettségét.
Az egyezményt 408 igen szavazattal, 254 ellenében, 33 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a strasbourgi ülésen. A szavazást megelőző vitán Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos hangsúlyozta, az „óriási gazdasági és geopolitikai lehetőséget\" jelentő szerződéssel új korszak kezdődik az EU és Kanada kapcsolataiban. „Falak helyett hidakat építünk, s ez lehetővé teszi, hogy együttesen lépjünk fel a társadalmainkat érő kihívásokkal szemben\" – mondta.
„A mai bizonytalan időkben, a protekcionizmus világszintű térnyerése közepette a CETA a fenntartható kereskedelem iránti elkötelezettségünket tanúsítja\" – emelte ki Cecilia Malmström. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte a parlamenti szavazás eredményét, fontos mérföldkőnek nevezve azt a CETA ratifikációs folyamatában. Mint mondta, a megállapodás lehetővé teszi, hogy „közösen alakítsuk a globális kereskedelmi szabályokat\".
Antonio Tajani, az Európai Parlament nemrég megválasztott elnöke kijelentette, „a szabadkereskedelmi egyezmény az uniós állampolgárok javát szolgálja, serkenteni fogja a gazdasági növekedést, elősegíti a munkahelyteremtést és garantálja az EU magas egészségügyi, környezetvédelmi és munkajogi szabályainak megőrzését\".
Az EP épülete előtt nagyjából száz civil tüntetett szerda délelőtt a parlamenti jóváhagyás ellen, a szavazás előtti percekben pedig több képviselő azt skandálta az ülésteremben, hogy „nemet a CETA-ra!\". A szerződés rendelkezéseinek többsége már áprilisban hatályba léphet, de az egyezményt még a tagállami parlamenteknek is ratifikálniuk kell, ami szakértők szerint évekig is eltarthat.
Az ottawai kormány már tavaly bejelentette, hogy 2017. december 1-jével eltörli a román és a bolgár állampolgárokkal szemben alkalmazott vízumkényszert, ha Brüsszel rábólint a szabadkereskedelmi megállapodásra. Bukarest és Szófia is a vízumkényszer eltörlését támasztotta annak feltételéül, hogy hozzájárulásukat adják az Európai Unió és Kanada közötti egyezmény megkötéséhez.
A szabadkereskedelmi megállapodást hosszas egyeztetést követően tavaly októberben írták alá a brüsszeli EU-Kanada csúcstalálkozón, a belgiumi Vallónia tartomány hetekig tartó vonakodása után.
A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az EU-ban és Kanadában is. Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.
Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a „köztársasági” politikai erőket, hogy „hozzanak létre egy stabil és plurális többséget” az ország számára.
Románia kétoldalú biztonsági megállapodást ír alá Ukrajnával csütörtök reggel – jelentette ki Klaus Iohannis államfő Washingtonban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szerint az izraeli hadsereg (IDF) megölte vagy megsebesítette az Hamász iszlamista terrorszervezet fegyvereseinek hatvan százalékát a Gázai övezetben.
Oroszország öt rakétát és 20 drónt indított Ukrajna ellen az éjszaka folyamán, melyek közül az ukrán légierő 14 drónt sikeresen lelőtt – közölte az ukrán légierő szerdán.
A NATO 700 millió dollár értékben kötött szerződés Stinger-rakéták gyártására tagállamaiban – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Washington, a NATO-csúcstalálkozó kísérőrendezvényeként tartott védelmi ipari fórumon.
A franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában élen végzett baloldali szövetség kedd este felszólította Emmanuel Macon államfőt, hogy „azonnal forduljon az Új Népfronthoz, hogy az kormányt alakíthasson”.
Legkevesebb huszonkilencen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek egy iskola épületegyüttesét ért támadásban a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisztól keletre kedden a Hamász közlése szerint.
Burkolt bírálatot fogalmazott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai látogatása és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalása miatt Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Az Egyesült Államok és legalább kilenc másik NATO-szövetséges megállapodott abban, hogy a következő hónapokban „több tucatnyi” légvédelmi rendszert küld Ukrajnába, köztük legalább négy Patriot-üteget – derül ki a kedden kiadott közös megállapodásból.
Az Európai Unió felfüggeszti Georgia uniós csatlakozási folyamatát – jelentette be az X-en kedden a szervezet georgiai diplomáciai képviselete az EU tbiliszi nagykövetére hivatkozva.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)